Pszichológusok! (ha vannak) Hogyan lehet visszahozni valakit a "sötét" oldalról? Nem trollkodás!

Kérdező, egy általános tévhitben élsz. A szeretettől való eltávolodás sokkal nagyobb előnyökkel jár, mint hátrányokkal. Ő nincs rossz oldalon, vagy sötét oldalon. Egyszerűen rájött arra, hogy ez csak egy hülye, haszontalan érzés, aminek csak hátránya van. Én is így vagyok. Reménytelen szerelmem van most is, holott én irányítom az érzelmeim, de ez még engem is megdolgoztat. Realistaként tudom, hogy soha nem lesz belőle semmi, nem értem, hogy miért teszi tönkre a napjaimat, heteimet, óráimat. Semmi értelme!! Nincs! Oké, majd most jön a tündérmese, hogy a szerelemnél nincs erősebb. Tényleg erős érzés, mert mint mondtam: engem is átütött és most próbálom legyőzni és végleg kiírtani. De a szerelemnél a düh és a harag erősebb! Csúnyán hangzik, de így van.

Ők nincsenek a sötét oldalon. Majd szerelmesek lesznek, ha úgy érzik, hogy ő az igazi. Majd úgyis ez lesz a példákban megemlített lányokkal. Nekem meg keményen kell dolgoznom lelki szinten, hogy nehogy meghülyüljek és valahogy kapcsolatba kerüljek.

Nem vagyok konkrétan pszichológus, de értek hozzá, viszont még többet tapasztaltam. A szeretet kell az embernek egy bizonyos szinten, de a szerelem semmire nem jó.

"A srác egy év után felfigyelt rá, jártak egy ideig, majd lelkileg összetörte, nyilvánosan megalázta és bántotta ezt a szegény lányt.

A lány a break up előtte "intelligens" volt, érdekelte a kultúra, vidám volt, sportolt, jól tanult, remek baráti társasága volt, és ő volt osztálya szíve lelke."

Nekem itt az az alapvető kérdésem, hogy miért a lányon vagy leakadva, és miért nem a fiún? Hogy képzeli valaki, hogy ilyen fájdalmat okoz másoknak és megalázza? Miért kellene ezt bárki tűrje? Megértem a problémádat, de én megtudom érteni, ha egy ember másképp tekint a szerelemre ezután (de ne gondolkodjunk erről fekete-fehéren). A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha egy normálisabb fiúnak "adná oda a szívét", ennyi.

És amíg nem ismerkedik meg ilyennel, aki felkeltené benne a bizalmat, akkor addig marad ez, de nem örökre. Erre, többnyire azt gondolom, az a megoldás, hogyha simán megtudják beszélni a problémáikat, egymás között, értelmesen, és nem a kínos megaláztatásokra tartogatják. Egyszerűen nem muszáj égbekiáltó drámákat csinálni a szerelmi viszonzatlanságból.

Nekem is megvolt az a gondolkodásom, hogy miután a ->jó kapcsolatot a ->szerelem érzésének megtalálásával azonosítottam, néhány csalódás után, nem azt mondom, hogy a szerelemből ábrándultam ki, de ebből az azonosításból igen

# 3" De a szerelemnél a düh és a harag erősebb! "

sokszor ez is előjön, és a nyálfergeteg, rózsaszínű szerelemből hatalmas önutálat és minden férges érzés lesz. Olyan emberekbe voltam szerelmes, akik rengeteget hazudtak, és félrevezettek.

Ebben mi az igazi? Az ég világon semmi:)

Szóval nem értem, hogy a fenti példát akartad-e megnevezni valami nagy szerelemként, mert szerintem pont abból a tévhitből kellene kigyógyulni a lánynak is, hogy az "ócskaság helyzetét" nevezte el szerelemnek, ezért nem vágyik a "szerelemre"(ami mögött csak az van, hogy konkrétan a megaláztatásra nem vágyik, ami érthető)

Nem érzem magam üres embernek attól, hogy nem vagyok komplett elszállva a másik embertől, amikor még nem is ismerem. Az a normális számomra, ha akkor "mernek szeretni", amikor úgy érzik, hogy ismerik a másik embert, és józan megítéléssel megállapítják, hogy meg is érdemli, hogy szeressék.

Az nem "sötét" racionális döntés, ha olyan valakivel jön össze, aki iránt semmit sem érez. Szerintem ez egy kicsit egyoldalú. Összejöhetek valakivel, akire rátágul a pupillám, de egyben tudom is róla, hogy egy érdemes ember.

Szóval nekem itt eléggé kérdésessé válik, hogy mit neveznek "igaz szerelemnek", mert az nem csak a heves szívdobogást jelenti (főleg amikor nem is kölcsönös), vagy a felizgulást, ezek inkább a komolytalan szeszélyekre, fellángolásokra jellemzőek.

Erről egy idetaláló Müller Péter idézet jutott eszembe:))(bár azt nem szoktak annyira olvasni)

"A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró... A szeretet meleg."

Tehát én a szeretetet keresem, nem pedig az égést.

Az olyan, mint amikor gyakorta volt egy olyan felnagyított élményem, hogyha valakiből kiábrándultam, akkor egy ideig a szöges ellentétét kerestem a tapasztalatnak. Mintha a tudatalattimba bele lenne írva valami sötét szó, aminek a hatására sok mindent kerülök, hogy még véletlenül se jusson eszembe.

És egy egy ideig elég erős, és az emlékek létével fut párhuzamot. Ha épp megismerkedtem egy adott karakterű (pl. túl férfias, kondizó, átlagos, hízelgő sráccal), akkor onnantól kezdve nagyon sokan rá fognak emlékeztetni, és ezt a nagyon sok embert is utálom:) Vagy a kapcsolatnak a hízelgő, romantikus formája, az egymásnak suttogott szavak, minden hasonlótól frászt kapok, és jobban vonz egy bohókás, közvetlenebbül flörtölő fiú, aki nem nyálas viszonyulásokkal fogad.

Amúgy lehet, hogy az egész túl van drámázva, azért mert az emberek hajlamosak arra, hogy mindig annak fektetnek nagy jelentőséget, amit elveszítettek.

!A változásról: az ember mindig, minden kapcsolat után változhat (nem úgy, hogy eltűnnek az értékei, csupán a másokhoz viszonyulásait szabályozza). Én elég nevetségesnek tartanám azt, ha valaki egy nagyon különleges személynek képzelni magát, mert a kapcsolatunk után megváltoztam. Valamilyen szinten lehet, hogy az, de én továbbra is újra meg újra változni fogok.

A példázott személy lehet hogy azelőtt is már változott, amikor te ismerted meg. Mindig változunk.

Szóval kérdéses, hogy te mit nevezel mély érzésnek? Az érzéseket nem lehet csak úgy gyúrni-formálni, tehát a CSALÓDOTTSÁG, SZOMORÚSÁG, KIÁBRÁNDULTSÁG, stb. is ugyanolyan érzés, mint a szerelemnek nevezett felhevülés. És ezeket mélyen át is élik. Csak úgy akaratból nem fogok olyant érezni neked, ami nem ingerel magam körül, és olyant sem fogok NEM ÉREZNI neked, ami sajnos az akaratom ellenére is van/volt. Szerintem ezt kell belátni, mielőtt valaki ilyeneket jelent ki, hogy az emberek nem éreznek.

Ahhoz, hogy szerelem érzést éljenek át mélyen, ahhoz szerelem benyomása kell.

(ahogy te is leírtad, a srác sokáig nem érdeklődött a lány iránt, talán nem hiába.)

# 8

Nagyon kedves így a törődésed a lány érzései, és lelki világa iránt, és nagyon jó, hogy ilyen problémák foglalkoztatnak.

Engem is, gyakran az ilyen szerelmi témákon vagyok leragadva, én például megannyi kínos csalódás után hiszek a szerelemben.

Bár ez teljesen mást jelent.

Mindemellett szigorúan azt gondolom, hogy a mély szerelemhez semmi extra dolog nem kell, CSAK, csupán, azt egyedüli tényező, ami meghatározza az: egy megfelelő embertárs, vagyis Két Ember Együtt.

Ennek egyike hiába akarja egyedül, hiába "táplálja" magában a bizalmat, ha nem lát rá esélyest, aki a társa lenne.

Szerintem elég fontos szempont, amire rájöttem egy idő után, sőt pszichológusok írásait is olvastam erről, és egészen egyet értek az ilyen korrekt, érett józan állásponttal. Miszerint reálisan a szerelem akkor jön létre igazán, amikor két ember együtt van, maga a kontaktusuk pillanatában, amikor együtt, egymással beszélgetnek, ahogy kölcsönösen egymásra odafigyelnek. Egyikük sem szereti kevésbé a másikat, hanem egyformán.

Azonkívül azt nem lehet szerelemnek nevezni, mikor valakiről csak álmodozok, rágondolok, vagy épp távolról lesem, elbújva egy bokor mögé, nagy csodálattal. Ahogyan leírtad a lány példáját, amikor még nem is voltak együtt, a lány tetőtől-talpig belezúgva. Azt gondolom, bármilyen heves, de privát érzései lehetnek a lánynak, ez nem mély szerelem. Talán inkább egy ábrándozó szerelemből merül. Mély szerelem ott kezdődik, amikor megnyílhatok egy embernek, aki megérdemli, ahhoz ismerkednem kell.

Vagy például mit akarsz azzal, hogy valakinek lesz-rtad az érzéseit, és megbántad? Azt elhisszük, hogy nem akartad megbántani, de azért ez kicsit arról szól, hogy akármit mondhattál volna a lánynak, őt úgy is megbántódott volna, amikor a célja az lett volna ott, hogy veled legyen, nem a pedig empatikus szavak kikacarászása. Meg ott is feltevődik a kérdés, hogy miért épp veled akart lenni? Hogyha láthatta, hogy nem kölcsönös a dolog? Mert nem az. Ez a lényeg.

Plátói szerelemben bárki részesülhet, még ha nem is mondja ki, vagy nem meséli el neked. Az mindenkinek lehet, és van is, még a legmagányosabb embereknek is. Viszont az biztos, hogy sok embert ez önmagában nem lelkesít. És úgyis csak plátói síkon tartják, ha úgy tűnik, több nem lehet.

Kérdés az, hogy kinek mi kell? Mi elég? Van akinek épp a komoly kapcsolat jelenti az érzelmi pörgést, és a plátóit értelmetlennek érzi, ami teljesen érthető.

A mély szerelmi kapcsolatok témájáról valahol azt gondolom, hogy az ilyen nagy csalódásokkal övezett "összetört lelkeknek" is lehet olyan problémájuk (talán), mint a hiúság, az is képben lehet. Van akinek kapásból olyan a beállítottsága, hogy épp az kell, abba szerelmes, aki elérhetetlen, távolinak tűnik, de ez nem minden: még álmodozóan el is várja, hogy pont az fejezze ki a szerelmét, aki ilyen rideg, távolságtartó. Aminek csalódás lesz a vége és elég nagy butaság, talán alapból nincsenek olyan tiszta érzései. Talán épp akkor lennének, ha olyanokkal lenne együtt, akivel szemben tisztán és őszintén kitudják mutatni ezt. Lehet, hogy a lány csak ezek után fog megtanulni igazán szeretni, mert ami eddig volt, az nem biztos, hogy annyira igazi, attól, hogy heves, de felelőtlen, vagy épp hamis.

Én is hajlamos vagyok elszállni kapcsolatokban, de attól még nekem vagy a másiknak lehet olyan problémáink, hogy nem vagyunk őszinték, vagy nyitottak, bizalmasak egymással, és az úgy FAIL kapcsolat.

Egyszerűen azt kell belátni, hogy normális, hogy az ember keresi az érzést, de ez az érzés nem minden!! Ennél több kell, és csak akkor lesz igazi.

Azt nem tudom, hogy mennyire "sötét" és milyen annak a lánynak a jelenlévő kapcsolata, de valószínű lehet, hogy lát benne valamit, ami jó. Attól, hogy pl. nem a szexuális vonzalom, vagy nem izgatottság stb. jellemzi a kapcsolatot, még lehet nagyon jó.

Én is köszönöm, ha sikerült végig olvasni a szóáradatot! :)

empatikus szavak kikacarászása

ezt véletlenül teljesen elírtam.(azt hiszem auto-correct hiba)

kicsikarása*