Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Félek bemutatni a barátomat a barátnőimnek! Mi a megoldás?
Sziasztok ! fél éve járok a jelenlegi barátommal, de a távolsági helyzetek eddig nem tették lehetővé hogy a barátaimmal is találkozzon ( szűk baráti köröm van), de semmi házibulit vagy ilyesmit nem szervezett az én köröm mert kevesen is vagyunk, meg csak lányok. Ő az első barátom, a barátnőim közül 2nek van barátja. Az egyik bnőnek nem olyan helyes a pasija a többi bnőm kibeszélték hogy nem hozzá illő stb. ugyanakkor nyitottak a barátomra. Élőben más az ember, és nem szégyellem őt, de a bnőimmel évek óta összevoltam nőve és adok a véleményükre, persze bármi negatívat gondolnának nyilv a barátommal maradnék mert szeretem, de mégis bennem van az h szeretném hogy szimpatikus legyen számukra. Meg nem a barátom külseje fogott meg és mivan ha majd néznek hogy kivel jöttem össze, nem néz ki jól, lerondázzák vagy valami
én meg nem szeretném ezt, azt szeretném ha aranyosnak tartanák, de egyszerűen félek a reakciójuktól, de már nyúzzák a fülem h kiváncsiak rá, én meg inkább húznám a dolgot mert félek, de tudom hogy ezen túl kell lenni mert illő. A másik bajom az h oké h bemutatom de mikről beszélgessünk? Nyilván nem lesz a 20 éves barátomnak közös témája a velem egykorú bnőimmel. Milyen szituba mutassam be?Ti hogy mutattátok be a barátaitoknak először a párotokat?
17L
vmi spontán szerűbe lehetőleg és kérd meg hogy mutassa a legjobb arcát különben neked kell hallgatni a szekálásukat hogy szakíts vele
szerintem ez majd motiválja :D
Szia!
Szerintem ne aggódj. Az én barátommal ugyan ez a helyzet, nem a külseje fogott meg. A barátnőim egy rossz szót sem szóltak, örültek, hogy boldog vagyok, és ha igazi barátok, (nekem úgy tűnik, azok) akkor ők is örülni fognak.:)
17/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!