Miért történik mindig így? (A többi lent. )

Én nagyon sokszor voltam eddig szerelmes. De mindegyik vége csalódàs volt. (Évfolyamtàrsak voltak) Sosem tudtam ezt megemészteni, ameddig úgy döntöttem, hogy új emberekkel fogok ismerkedni az interneten. De ezt ne ugy értsétek, hogy nàllam jóval idosebbel beszélgetnék. Én szépen megvàlogatom kivel àllok szóba, ha neten vagyok.

Teljesen meglepett, mikor elso fiu akivel beszelgettem, mar nehàny nap múlva azt mondta komoly hangvétellel, hogy szeret engem. Ez nekem új dolog volt, mert ezt eddig senki se mondta nekem. Sajnos elutasìtottam, mert hàt nem is ismerem.

Következő fiú akivel beszelgettem mar az első napokban így bókólt: szép vagy, aranyos vagy. Ezt se mondta még nekem senki. Nem is tartom magam se aranyosnak se szépnek.

Aztán hónapokkal később ugy éreztem, mintha szeretném őt. De nem akartam elmondani, mert féltem hogy őt is el fogom veszíteni ezt a szép barátságunkat, hogy ő is el fog utasítani, és hogy válaszok nélkul ott fog hagyni.

Elmondtam neki. Csodák csodájára erre ő is ugyanezt érezte... én még soha nem voltam ennyire boldog, mint akkor.

Aztán...

Egyik nap bejelentette, hogy van barátnője.

Szinte ott törtem darabokra, elhitettem magammal, hogy én vagyok az oka ennek. Azt mondtam neki, hogy semmi baj. Még érdeklődtem is a lany utan... arra jöttem rá, hogy mindvégig hazudott nekem. Minden egyes szava hazugság volt. Én meg szerelmes szívvel elhittem neki...

Miért? Mi lehet olyan rossz bennem hogy mindenki otthagy, mint egy koszos rongyot?

Bocsánat a hibákért, de telefonon pötyögni nem a legjobb választás.

15/L