Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiú és lány, vagy férfi és nő között lehet barátság?
Ez már rég bebizonyított tény, hogy nem.
Amennyiben hetero emberekről beszélünk persze. Ilyen esetben a barátság definició az egymás mellett tartózkodási engedélyt jelenti.
szerintem lehetséges.
nekem is van egy ilyen fiú barátom, akivel születésünk óta ismerjük egy mást és nincs köztünk semmi több barátságnál
( bármi kérdése van ezzel kapcs irhatsz privátba is. )
De igen. Lehet és van is. Ritka, de higyjétek el, hogy működik.
Az oviban engem mindig kiközösítettek, mert utáltam babázni a lányokkal. Egy fiú volt, aki mindig játszott velem, ha a többiek nem. Aztán egy suliba kerültünk, egy gimibe mentünk, mert szinte mindenben egyformák vagyunk így az érdeklődési körünk is szinte egyezik. Most megyünk 11. osztályba. Barátnője van egy éve. Nekem ugyan nincsen barátom, de nem lennék vele ÚGY. Annyira egyformák vagyunk, hogy egyformán makacsak is vagyunk. Össze szoktunk kapni egy-egy dolgon, mert ha valamelyikünk nem lát ki a rózsaszín ködből, észhez terítjük egymást. De soha-soha nem lehetne több közöttünk. Nem passzolunk olyan szinten.
De higyjétek el, ez egy életre szóló barátság. :)
8: Ha nem lenne párotok, miért nem jönnétek össze?
A legjobb párkapcsolatok barátságból alakulnak ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!