Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most komolyan csak erre kellettem?
Kicsit hosszú story, bocsi.
Péntek este két barátnőmmel kint voltunk a Deák téren, összetalálkoztunk egy fiúcsapattal akikkel kb egész este beszélgettünk és iszogattunk.
Én egy kicsit összemelegedtem az egyik sráccal (smároltunk elég sokat).
Este 11felé mindenki elindult haza rajtam és a srácon kívűl, mi még beszélgettünk egy kicsit.
Éjfél körül felajánlotta, hogy menjünk fel hozzá, nyilván tudtam mit szeretne.
Eddigre már annyira sokat dicsért, hogy komolyan azt hittem, hogy ebből lehet még kapcsolat is.
Lefeküdtünk az éjszaka folyamán többször is, nekem ő volt az első amit tudott is.
Az egész varázslatos volt mint egy álomban. Összebújva aludtunk el.
Reggel mikor felkeltünk minden megváltozott…. siettetett, hogy menjek mert dolga van. Mire hazaértem észrevettem hogy instán is letiltott….
Komolyan csak erre kellettem?
16L, a srác 25
Miért nem lehet úgy felfogni ezt, hogy egy jót keféltél és kész? Te komolyan azt hitted, hogy egy random FÉRFIVEL aki 9 évvel idősebb egy félig gyerektől majd kapcsolatot akar? Én értem, hogy nem vagy még 18 de ennyire naív nem lehet valaki.
Ne haragudják de én nem tudlak sajnálni téged, a srác jól csinálta, megkapott téged, mármint a testedet. Legközelebb majd remélhetőleg jobban figyelsz és tudsz különbséget tenni alkalmi szex és érzelmek között!
Úgy tűnik igen, kicsit komolyabban kellett volna venni a dolgot
A lányok ilyenkor húzni szokták az időt felmérve, hogy a férfi komolyan akarja e a nőt vagy mindegy neki
Hát ennek mostmár nem lehet mit csinálni, nyilván nem lesz életed legemlékezetesebb első szexuális élménye dehát ez van
Én férfi vagyok, nekem is katasztrofális volt az első szexuális élményem, a nő idősebb volt nálam, olyan volt egész végig mint egy darab fa noha konkrétan ő már rég nem volt szűz
Igen, ugy fest csak arra.
#2
Ennek semmi köze a nagy korkülönbséghez. Egy player felszedett egy naiv kiscsajt.
Koztunk joval nagyobb a korkulonbseg ennel a felesegemmel, es nem volt sokkal idosebb amikor megismertem.
Nem bántásból, de...a srác felnőtt, te középsulis vagy.
Épp csak összemelegedtetek egy este alatt és te már kapcsolatról kezdtél fantáziálni, smi enyhén szólva is naív volt.
Sajnálom, hogy így sikerült az első, de legalább annyi pozitívum van a dologban, hogy kellemes élmény volt és nem fájt.
Legközelebb meg majd óvatosabb leszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!