Hogyan kéne megnyílnom a világ felé?

Ismerős érzés. Én lány vagyok. Apukám alapvetően nagyon laza tud lenni, de anyukám mindig szigorúan fogott. Kezdetben amikor megpróbáltam valamit kérni és nemet mondott egy idő után már meg sem próbáltam. És mostanában ott tartunk, hogy ha valamit akarok azt nélküle teszem. Most akarok továbbtanulni és az egyetem kérdésben például egyedül döntöttem. Amikor pedig már beadtam nem tudott beleszólni. Tudom, hogy félt, de örökké nem irányíthat. Muszáj magamtól elindulni és ha elesek magamtól megtanulni felállni. Apróbb lépésekben próbáld én azt mondom. Nekem furcsamódon mióta leérettségiztem egyre nagyobb mozgásteret ad. És ez nagyon nem normális számomra. Nem tanácsolom azt, hogy kerüld meg őket, mert abból csak te jöhetsz ki rosszul. Ülj le beszélni velük és értesd meg velük, hogy nem leszel örökké gyerek. Megérted, hogy féltenek, de attól, hogy kapsz egy nagyobb mozgásteret te még ugyanaz az ember maradsz. És ha ez sem válik be mondd azt, hogy hosszútávon csak neked ártanak ezzel a szigorral. Kitudja hogyan alakul a későbbiekben az életünk. Az enyém és a tiéd. Én a mai napig ezt próbálom anyukámmal. Nem sietünk, de szép lassan elfogadja, hogy már nem az a kislány vagyok mint régen. Értesd meg velük, hogy szereted őket és tudod, hogy csak a javadat akarják és ezért mérhetetlenül hálás vagy nekik, de most azzal segítenek a legtöbbet ha engednek neked és hagynak élni. És hidd el ha bebizonyítod, hogy nem hiába kaptál mozgásteret egyre többet fognak engedni. Remélem tudtam segíteni.