Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha valaki nem szerzett tapasztalatot tiként akkor később nehéz lesz kapcsolatot kialakítania?
18 éves vagyok, 1 barátnőm volt eddig, kemény 3 hétig. (Hosszú sztori, de röviden annyi, hogy átvert)
Sosem próbálkoztam igazából, mert nem volt önbizalmam, aztán edzés miatt pedig jött az önbizalom és elkezdtem ismerkedni. Magyarul: 17 évig semmi, majd az utóbbi 1 évben kezdtem el kezdeményezgetni.
Nem mondanám, hogy hátrányban vagyok a többi társammal szemben, viszont nyilván tapasztalathiányt tekintve okosabban is megtudnám oldani a helyzeteket, de nem bánom, hogy így alakult.
Összességében a kérdésedre a válasz: Nem.
Sőt, olyannyira nem, hogy ebben a korban felesleges kényszerből kapcsolatot keresni. (egyébként sem jó dolog, de ilyen fiatalon meg semmiképp sem)
Ha abból indulunk ki, hogy a fiatal LÁNYOK (lányok, nem nők) nem szeretnének elköteleződni és komoly kapcsolatot keresni, csak hülyíteni (ergo, az előző kapcsolatom), teljesen felesleges. Persze, akadnak kivételek, de nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen korban nem érdemes erre rá stresszelni.
Fejleszd magad minden téren, hiányosságok stb, és majd jönni fog magától. A legrosszabb ilyen esetben, ha valaki erőszakkal keres valakit, mert úg érzi magányos.. Ne csináljátok ezt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!