Megpróbálhatnám ezzel a fiúval?

Szóval, ismerkedek most egy fiúval. Amúgy már kicsit eleve ismerjük egymást, régen találkoztunk is, csak akkor nem alakult semmi köztünk, bizonyos okok miatt. De most elkezdtünk beszélgetni és úgy látszik hogy komoly az egész. Tiszta szándékaink vannak egymás felé. Jól alakul minden.

Viszont… Az van, hogy az életemben volt egy fiú akiért teljesen odavoltam, szerelmes voltam belé. Első perctől éreztem valahogy hogy ő az igazi nekem, felismertem magamban. Vele nem voltam együtt sosem alakult úgy semmi komolyabb, de mégis ő egyedül nagyobb hatással volt rám mint az összes fiú eddig. Már mondhatni túlléptem rajta - azt hiszem -, de néha amikor eszembe jut még mindig ugyanúgy érzem azt a különlegességet vele kapcsolatban. Nagyon megfogott, elmondhatatlanul. Tényleg érzem hogy nekem az igazi az a srác. Ha rá gondolok ugyanúgy az van bennem. Pedig már ennek több éve. És ha meglátnám, még mindig hatással lenne rám. Valahogy úgy érzem hogy senki nem fog elérni nálam nemhogy ilyet, még hasonlót sem. Meg félek attól hogy senkit nem fogok úgy megszeretni, hiába lesz nekem más, ha nála jobb is, akkor is ő lesz nekem mindig a legjobb. Egyáltalán nem érdemli meg hogy ezt érezzem iránta de sajnos ez van, nem tudom irányítani. Amúgy el tudom azt mondani hogy nem érdekel már, beláttam hogy semmi értelme és lezártam mindent vele kapcsolatban. De ha eszembe jut, akkor is rosszul élem ezt meg.

Hiába lennék más fiúval, bárhogy közeledne, nekem akkor se olyan mint ami vele volt. Senkivel nem érezném azt. De ha meg vele lennék olyan meghitt helyzetekben, csók ölelés vagy csak a közelsége is, akkor teljes mértékben ösztönösen érzem hogy egymásnak valók vagyunk, ő az én “otthonom”. Nem csak beképzelem, nagyon nem. Szóval ilyen érzéseim vannak.

De ez csak az én kis hülyeségem hogy emiatt nem vagyok képes más fiúkkal lenni. Ez az én dolgom hogy ennyire nyomot hagyott bennem. És tudom hogy ez nem mehet így örökre. Ha nem lehetek vele akkor muszáj lesz mással kialakítanom kapcsolatot. És törekednem kell rá hogy mást szeressek meg, máshoz kötődjek. Mert ez nem normális. Szóval nem lehet az, hogy emiatt mindenkit eltaszítok magamtól mert iránta ilyeneket érzek. Tehát erre nem ésszerű azt mondani, hogy addig míg nem vagy rajta túl, addig ne kezdj bele senkivel semmibe. Mert de, ennek úgy kell lennie. Másnak is esélyt kell adnom.

De ettől függetlenül szeretnék ezzel a fiúval lenni, akivel most alakul valami. Én megadom az esélyt hogy legyen valami komoly köztünk, tényleg akarom. Még most igaz hogy nem kötődök hozzá így az elején, de ez érthető. Amúgy bejön nekem, szimpatikusnak is tartom, összhangban vagyok vele. Ő ilyen népszerű fiú, jöképű, rendes, ő kezdett el közeledni hozzám, és nagyon azon vagyunk hogy normális kapcsolatot alakítsunk ki. De van bennem ilyen kettősség is, vegyes érzelmek. Valamikor nagyon rajta vagyok hogy beszéljünk meg minden, de máskor meg nem érdekel ha nem beszélünk. Olyan fura ez, de mondom, ez tényleg csak magam miatt van. Nem ő az oka, nem tehet semmiről, szeretnék vele lenni. Csak néha elkezdek agyalni, eszembe jut az a srác, és valahogy kicsit elbizonytalanít, hogy lehet nem fogom megszerezni ezt a fiút. De teljes mértékben megadom az esélyt, én is mindennél jobban szeretném ha egyre biztosabb lennék benne hogy ő fog kelleni nekem, az a srác meg soha nem jutna már eszembe sem. Szerelmes akarok lenni, és úgy gondolom van rá esély hogy ez így legyen vele. Nagyon szépen alakulunk amúgy. Nagyon jó úton jár ahhoz, hogy belészerethessek.