Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most mi a helyzet ebben az esetben? Van még esély ezután vagy ez elszált? (Hosszú szöveg). Kb egy hónapja tart ez
Sziasztok!
Egy 20 éves srác vagyok és Segítséget szeretnék kérni! nos van egy féléves barátságból alakult 4 hónapos szerelem ami most megszakadt, de mind ketten hibáztunk hol ő, hol én. Ezek a hibák leginkább barátnőm felöl az hogy ha baja volt nem mondta el szerinte pedig "hanglejtést" használt hogy jelezze hogy baja van, de a telefonon nem hallatszott semmi, mivel a karantén miatt nem tudtunk találkozni + szülők sem engedtek meg a tanulás is gondokat adott. Nálam viszont az volt hogy túl elvakított a rózsaszín köd (első szerelem), emiatt hogy fenntartsam a kapcsolatot majdnem mindennap beszélgetünk mivel úgy gondoltam ez segíteni fog átvészelni ezt a 2-3 hónapot. Az elején ment is de szerinte május elején már gondjai voltak velem, de közel egy hónapig nem mondta el és az üzenetei sem látszik hogy gond lett volna na meg persze a tanulásra koncetráltunk május közepén. Sokszor kiálltam mellette mert gyenge szegény lelkileg, mikor pedig a járvány alatt nekem rengeteg bajom lett májusra (családi gondok,tanulási,baráti és lelki gondok) azt mondta szedjem össze magam és ennyi ez volt kb. 2 hét gond. Végül május végén találkoztunk, de ő szerint neki ez sok volt és 2 hét szünetet kért. 2 hét után utoljára találkoztunk erre kijelentette hogy szakítunk, pedig mindent megtettem neki és megakartam vele beszélni hogy ne legyen vége mert sok értelme nincsen. Válaszul azt mondta hogy azért romlott meg a kapcsolat mert sok volt romantikus téma, szeret vitázni de nem fogadja el az én véleményem vagyis inkább makacsnak vagy nem tudtam elfogadni a véleményét ami szerintem baromság mert szinte mindenben kiegyeztünk vagyis úgy gondolja hogy nem egyezik a véleményünk, meg hogy nem volt az utolsó csóknál semmi miközben ő szólt rám akkor hogy a kistesója ott van és nem szeretné hogy ha látna minket csókolózni vagy hogy együtt vagyunk. Természetesen felhúztam magam és vitatkozni kezdtünk hogy akkor miért nem mondta el a bajait meg ilyesmi + minek húzta az időt, meg kértem hogy ne szakítson mert nincs értelme mert megtudjuk javítani stb... Erre olyat dobált a fejemhez hogy május óta nem érez irántam, a hanglejtéses duma, meg ami szíven ütött az volt hogy ha lesz pasija akkor titkolni fogja előttem amire persze eléggé felhúzott.. végül felhagytam vele mert láttam nincs tovább, ekkor mondta legyünk barátok mert a csaj full elszigetelt és szerinte én vagyok az egyetlen barátja, hát jó elkezdtünk beszélgetni a baráti korról és erre láttam rajta hogy megtört valami benne és elmondta még egy hetet kér hogy átgondolja, megcsókolt majd elment. 3-4 nap múlva pedig felhívtam hogy beszéljünk meg mert ez csak mélyíti az árkot közöttünk és hogy nem akarok szenvedni ettől lelkileg. Meg is beszéltük mi legyen szakítottunk, de mondta még átgondolja. Másnap facebookon kiteszi hogy egyedülálló de a randis képet fennhagyja most akkor mi lesz ebből vagy egyáltalán érdemes érte küzdenem? Mert szerinte sok új és jó élményt adott neki a mi kapcsolatunk ahogy nekem is, én mindig kiálltam mellette de ő miért nem mikor nehéz időszakon megyek keresztül?
Szerintem ezt hagyd. Csak szórakozik veled. Döntse el mit akar: barátokozni, vagy járni? És a barátkozásba sem muszáj belemenned... Gondolj bele: tudnál vele úgy beszélgetni barátként, hogy közbe szereted? Ezzel csak kínoznád önmagad.
A leírásból nekem az jött le, hogy a lánynak nem voltak őszinték az érzései, és hogy annyira nem is szeret téged, mint te őt. Keress valakit, aki tényleg szeret és foglalkozik veled, mert bár biztos nagyon fáj, ez a lány csak időpocsékolás.
Nagyon gyenge volt az o szerelme. Kis elszigeteltseg azonnal elhutotte toled. O csak kedvelt de te meg szeretted ...h szegyenli a kapcsolatot masok elott az pont ezt jelenti. Tul eretlen meg...meg a masik h kicsit papucs voltal. Nem kellett volna folyton hivjad. O felhivott youegyaltalan?
Hagyd elmenni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!