Van még esélyem nála?

Sziasztok!

Előre is bocsánat a terjedelemért.

A sráccal nyár végén találkoztunk egy nyársalásos-iszogatós összejövetelen. Az ő egyik barátja és a legjobb barátnőm egy pár, innen az ismeretség. Eleinte nem keltette fel különösebben az érdeklődésemet, és az asztal másik végén ült, ezért nem is volt lehetőségünk beszélgetni. Aztán úgy alakult, hogy egymás ellen játszottunk sörpongban, így kezdtünk el szimpatizálni egymással. Rajtunk kívül már mindenki megunta a játékot, szóval három kört magunkban játszottunk le. Nem voltunk részegek, mégis feloldódtunk egymás társaságában, egész este nevettünk, beszélgettünk. Feltűnt, hogy nagyon figyelmes velem, a kedvemben akar járni. Gyerekes példának hangzik, de egész este nem engedte, hogy más válasszon zenét - mert az ő telójáról ment -, nekem pedig rögtön felajánlotta, hogy válasszak. Így derült ki, hogy ugyanaz a kedvenc előadónk. Később kikönyörögte a házigazdától, hogy hadd vigye el a hangfalat magával, majd később visszahozza. Aztán amikor eljött a távozás ideje, ő, egy barátja és én elköszöntünk a házigazdáktól, majd ahogy kiléptünk a házból, egyből megkérdezte, hogy merre lakom, mert hazakísérne. Belementem, a másik srác a következő utcában lakott, ő ott le is kanyarodott, így ketten mentünk hazafelé. Egész úton beszélgettünk és nevettünk, jól elvoltunk, nem voltak “kínos csendek” sem. Kiderült, hogy azért kérte el a hangszórót, hogy hazafelé tudjuk hallgatni a kedvenc előadónkat - persze kulturált módon. Azt tudni kell róla, hogy idén kezdte az egyetemet, és két nap múlva ő már el is költözött, szerencsére csak a következő nagyvárosba, 60 km-re. Mondta is hazafelé, hogy nem tudja, hogy fog hazajárni, talán utalhatott arra, hogy nem tudja mikor látjuk egymást újra. Mesélt egy lányról is, aki össze akart vele jönni, és ennek kapcsán mondta, hogy ő benne lenne egy távkapcsolatban is. A házunk a legforgalmasabb úton van a városban, mondtam neki, hogy nem kell át kísérnie, ő mégis megtette. Aztán a ház előtt is beszélgettünk még, majd búcsúzkodni kezdtünk. Tehetetlenül néztünk egymásra, egyikünk se tudta, hogyan kéne elköszönni, majd végül ő kezdeményezett egy jó hosszú ölelést, aztán egy ‘Majd beszélünk’-kel elváltunk. Még akkor hajnalban bejelölt, de én azt már csak reggel láttam. Aznap este írtam neki, és akkor is jól eldumáltunk, megint azzal búcsúzott, hogy majd beszélünk. Másnap visszavitte a barátjának a hangfalat, akivel elvileg mindent megbeszélnek, de csak annyit mondott nekil, hogy hazakísért. Én aznap véletlenül találkoztam is a barátjával, aki azt mondta róla, hogy a srác alapból elég introvertált, és ha akarok valamit, nekem kell lépni, mert ő töketlen hozzá. Kicsit félve írtam neki egyik este, majd egy másik napon még egyszer. Üzenetben sosem kezdeményezett, mégis mikor én írtam, órákig beszélgettünk elalvásig. Aztán meguntam, hogy csak én kezdeményezek, vártam, hogy hátha ő ír, de nem tette, így abbamaradt a beszélgetés. Következő héten elmentünk a barátnőmmel és a barátjával egy kocsmába, ahol váratlanul felbukkant, egy asztal társaságba kerültünk, de én próbáltam kerülni, mert haragudtam rá, és el akartam felejteni. Ő sem gondolta, hogy ott leszek, így eléggé furán kezeltük a szituációt. Direkt az asztal másik végére ültem, így nem tudtunk beszélni, de még így is összenéztünk és röhögtünk párszor. Aztán köszönés nélkül mentem el tőle, amit azóta nagyon bánok.

Ennek már két hete, és még mindig túl sokat gondolok rá. Egy ismerősöm tanácsára azonban most mégis rá akarok írni. Nyilván nem azt, hogy vegyen feleségül, csak hogy újra beszélő viszonyban legyünk. Nagy hülyeség lenne? Igazából veszíteni valóm nincsen.

18/L 19/F