Vannak olyan előadók, kiknek albumain egyetlen sláger sincsen, a lemezeikből mégis milliókat adnak el világszerte. Ez hogy lehetséges? A vásárlók így miért veszik meg az albumot és honnan tudnak egyáltalán a létezéséről?

A "sláger" mint olyan egy torzszülemény.

Mesterségesen felfuttatott, felfújt médiafogás.

Semmi köze ahhoz, hogy egy előadó/zenekar mennyire népszerű.

A sláger a schlager német szóból származik. A schlagersängerek voltak azok, akik olyan dalokat énekeltek, amelyek bugyuta szöveggel, borzasztóan egyszerű, de gyors ritmusú dallamvilággal rendelkeztek, s ezért könnyen megjegyezhette és dúdolhatta az egyszeri ember is. Például a Pancsoló kislány vagy a Zene nélkül mit érek én minden feldolgozása ilyen.

A modern jazzben viszont például csak nagyon elvétve kerülnek elő slágerek - meg úgy minden instrumentális műfajban. Ettől még sokan szeretik és veszik, mert ennek a közönségnek nincs szüksége slágerekre, az tényleg a bugyuta néprétegeknek szól csak.

Lehet, hogy valamiből csak azért nem lesz sláger, mert a lemezkiadók nem tudnak megegyezni arról, hogy a számokat egész nap játssza a tévé meg a rádió, vagyis mindenkihez nem jut el, de a közönség tudomást szerez róla és hallgatja.

Aztán az is elképzelhető, hogy egy zenekar régen, 20-30 évvel ezelőtt egy csomó slágert írt, amiért lett egy csomó rajongója, akik még ma is megveszik és meghallgatják az immár sláger mentes, komolyabb és tapasztaltabb hangvételű lemezeiket.

"A vásárlók így miért veszik meg az albumot és honnan tudnak egyáltalán a létezéséről?"

Bárhonnan...? Ahogy A Professzor mondta is, komplett zenei kategóriák vannak, amiket szinte kizárólag album-szinten hallgatnak a fogyasztók, nem igazán vannak single-ök. De ha odáig el sem megyünk, csak gondolj bele, mi lenne, ha Kanye kiadna holnap egy albumot, amihez semmi promóció nincs, egy videó sem készül, stb... Ugyanúgy milliók fogynának belőle, mert Kanye. Sőt, gyakorlatilag pontosan ez meg is történt a tavalyi, Cudi-val közös Kids See Ghosts nevű projektjével. És az ilyesmihez nem is kell Kanye-nak lenni, sokkal kisebb közönségű, kevésbé a reflektorfényben álló előadók hallgatói is nagy számokat tudnak produkálni, ha elhivatottak. Van is erre ugye egy szó: kultközönség. És ha már itt tartunk, van is egy látványos tendencia fordított arányosságok kialakulására, ha sláger népszerűségéről, meg album/előadó népszerűségéről beszélünk. A Despacito-nak hiába vannak elképesztő statisztikái, borítékolom, hogy annak a sokmillió embernek, aki ismeri, csak a töredéke tudná megmondani, hogy egyáltalán mi a címe az albumnak, amin a dal volt. Míg a Boards Of Canada Geogaddi-ja sose volt úgy igazán promotálva, nem is egy feltétlenül könnyen befogadható zene, és teljesen instrumentális, szóval nem lehet egyáltalán slágerekről beszélni, mégis fel tudott mászni Billboard 3. helyre. Hogyan? Úgy, hogy a duó kultstátuszban van, az egyik legosztatlanabbul imádott név az undeground elektronikus zenei közösségben, ami bár kilóra nem olyan sok ember, lényegesen elhivatottabbak a kedvenceik iránt, mint az átlag slágerhallgató, így az ő számaik sokkal koncentráltabban jelennek meg a statisztikában, mint azoké, akik zenét csak YouTube-ról, meg rádióból hallanak, de sose vesznek lemezt.