Mit lehet szeretni a K-pop-ban és a többi Koreai zenében?
Az előző válaszoló jól összefoglalta, mi okozza a nagyfokú rajongást. De őszintén, olyan világban élünk, ahol egy monitor mögött ülve emberi életeket tehetünk tönkre, pár kattintással meg gonoszkodó kommenttel.
Az életem része a zene, szeretem ezt a zenei műfajt. Szeretem benne azt, hogy nem csak zene, hanem közösség és műsor és sorolhatnám. Része az életemnek, mivel ezzel foglalkozom.
Inkább azt utálom, hogy mennyi szűklátókörű ember van a világon úgy általában. De ha egy ember viselkedésével baj van, akkor ott nem a kpop lesz a hibás, a kpop az eszközzé lesz, hogy a világgal kommunikáljon. Sokan mondják, hogy a kpop mennyit javított az életükön, de valójában ugyanolyan kirekesztőek és gyűlölködőek maradtak, most ezen az oldalon állnak. Emberek? Milyen oldal, te jó ég?
Nem pazarlom a szót, nehéz ez a téma, de vele foglalkozni, meg kutakodni. Remélem egyszer valamilyen eredményt is elérek. A lényeg, amit mindig mondok, hogy hármas szűrő: igaz, jó és hasznos? Akkor mondd. Ha meg nem, akkor jogodban áll hallgatni.
Szia! Nyolc éve vagyok kpop rajongó.
Nem fogok szépíteni. Amiért népszerű, és amit szeretni tudunk benne, az a zseniális marketingstratégiája, amivel az orrodnál fogva vezet, és ezt te pontosan jól tudod. A kpop nagyon jól meg van szervezve, és van egy adag manipuláció abban, ahogy előretör, de ezt nem rejti véka alá. A rajongók is tudják, hogy ez nem egy autentikus műfaj.
A jólszervezettséget az adja, hogy az egésznek szimplán az a célja, hogy szórakoztasson, és ezért megtesznek mindent. A kpopot hallod, látod és érzed. A zene és a látványvilág mellett imidzset, szerethető személyiséget rittyentenek a kpop előadóknak, és ezt TV-műsorokban és netes közvetítéseken villogtatják. Az az alapja, hogy a kpop előadó egy példakép kell legyen, ezért a színpadon profi előadó, aki szexi és vonzó, a műsorokban pedig vicces, szerény emberke, aki nem fél hülyét csinálni magából. Ez nagyon jól működik, érzelmi kötődést alakít ki a rajongók és a sztárok között. Ráadásul a koreai kultúrának vannak olyan elemei, ami plusz erkölcsi értékekkel ruházza fel az idolokat.
Másrészt meg ugye ízlés dolga, van, akinek tetszik a kpop, és van, akinek nem. Bár az is igaz, és muszáááááj kihangsúlyoznom, hogy ez nem egy műfaj. Magát az ipari ág struktúráját illetik "kpop" névvel, az, hogy milyen műfajú zenét adnak ki a kpop sztárok, az nagyon széles skálán mozog. Természetesen a név nem véletlen, leginkább popos, R&B-s jellegű számokat tolnak.
Manapság divat az ázsiai kultúra becsempészése a hétköznapokba. Gondolj bele, kis Buddha szobrok a lakásban, mint dísz. Feng Shui-s képek. Az étkezésben is egyre népszerűbbek az ázsiai ételek. A J-pop és J-rock-nak például volt egy "katalizátoruk", az animék. Az animék betétdalai (opening, ending, néha OST-k) is többnyire jpop/jrock. Cuki japán lányok, aranyosan táncolnak és a kis vékony hangjukkal énekelnek, csinosan fel vannak öltözve. Mit mond rá a közönség? Kawaii (azaz cuki). Kész, el van adva a termék.
Mint marketing végzettségű ember, látok benne ilyen tipikus "agymosás" feelinget. Ez is ugyanúgy, a fogyasztói társadalomnak készülnek, célcsoportja főként a fiatalok. Persze ezek se nem rosszabbak, és se nem jobbak, mint az amerikai pop, r&b előadók zenéi, előadásai.
A K-pop szerintem hasonló cipőben jár, épp úgy mint a japán műfajok.
Személy szerint én nem szeretem egyiket sem. Hallgatok ugyan japán zenét, de én autentikusat, hagyományosan koto, shakuhachi, shamisen hangszerekkel. Ilyen jellegűeket:
https://www.youtube.com/watch?v=mihIYYU_AdA
Imádom a sushi-t, ramen-t. A japán teákat, harcművészeteket, volt nőm is japán volt. Voltam is Tokióban. Ugyanakkor a jpop/jrock zenét abszolút nem csípem, ahogyan az animéket sem. :D
A koreai zenék sem jönnek be. Ettől függetlenül én azt mondom, semmivel sem rosszabbak, mint az európai vagy amcsi populáris zenék.
(Amúgy a rap zenét sem csípem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!