Kolorádó fesztivál vélemények?
Nem tudom, aktuális-e még, de ha igen:
Én tavaly voltam, önkéntesként ingyen bérlettel. Csak úgy spontán belevágtam, mert épp egy olyan időszakomat éltem, hogy kiesőben voltam egy társaságból és nem találtam a helyem, és bíztam benne, hogy az önkéntes csapatban majd gyorsan megtalálom a közös hangot a többiekkel. Hát ez a dolog nem annyira jött be, kicsit más közönségnek szólt szerintem, mint amire számítottam, plusz ezt a csoportot annyira jól azért nem szervezték meg. Vagy nem tudom, elvileg baromi befogadó közeg, én azért sokakkal nem éreztem a közös hangot. Persze az is lehetett gond számomra, hogy az átlagéletkor valahol 18 év körül mozoghatott szerintem.
Így, bár a délutáni játszóházakat élveztem, meg esténként is találtam bejövős fellépőket, néha nem tudtam mit kezdeni magammal, alter/psych rock kedvelőként kicsit nekem túl technos volt összességében, főleg éjféltől fölfelé :D Ez persze ízlésfüggő, ha ebben mozogsz otthonosan, akkor valószínűleg neked ettől jó. De én idén már csak két napra megyek, és ismerősökkel, hogy ha épp nincs, ami a programból lekössön, akkor kitaláljunk valami mást :)
Ennyi a közegről, fellépőkről; még a szervezésről annyit el kell mondanom, hogy nem egy VOLT szintű precizitás jellemzi, bár nem is ez a lényege. Infópult, tájékoztatás van azért, de a kiírt programokhoz képest fél-háromnegyed óra csúszás simán benne van a pakliban.. Kártyás fizetés néha nem működött, meleg víz csak nyomokban volt, wc-ből viszonylag kevés.. Szóval ezeken még azért túltettem magam, mert nem ez a lényege, meg máshol is előfordul. Azt viszont nem tudom szó nélkül hagyni, hogy a második napon érkezett özönvizet követően szivattyúzás vagy homokszórás nem volt, ledobálták szénával a főbb útvonalakat, színpadok előtti részeket 'jó az úgy' felkiáltással. Az egy dolog, hogy továbbra is nehéz rajta járni, de az egyetlen központi vizesblokk lefolyóit a sáros szénával a harmadik nap közepére totál eldugította a nép, mire fel bezárták az egészet, és akkor se angol wc, se zuhanyzási lehetőség péntektől vasárnapig. Na ez az, amiért még nagy eső esetén meggondolom az ideit..
24/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!