Jó minőségű digitális zongora, vagy rövid hagyományos zongora?
Szeretnék saját hangszert vásárolni, amin tudok otthon gyakorolni. 3 évet tanultam iskolában, szeretném feleleveníteni, így az arany középutat szeretném belőni. Inkább a hagyományos zongora iránya érdekel, viszont nem tudom, hogy mi az az összeg aminél már megéri gondolkozni ennek a vásárlásán. Használt érdekel főleg, viszont sok átverésről hallottam, mert nem értett hozzá az ember és rábeszélték a hangszert.
Kritériumaim:
-kiváló legyen a billentyűk súlyozása, érzete (a tanuláshoz szerintem ez a legfontosabb)
-rövid zongora legyen, mert kisebb nappaliba fér csak el
Az a helyzet, hogy azt speciel én sem tudom megmondani, hogy mennyi a reális ára egy jobbféle használt rövidzongorának, mert én magam csak a pianínók, meg digitális zongorák között néztem jobban szét. Pianínót teljesen jót, átvizsgáltat, helyrepofozottat kaphatsz már akár 300ezer forint alatt is, pl:
Mondjuk ugyanitt náluk van még olcsóbban, negyed millióért rövid zongora, de valahogy én akkor már egy biztosan szuper pianínóban bíznék.
Ami a digitális zongorát illeti, egy olyan, ami billentyűnként súlyozott billenésű, méghozzá úgy, hogy egy igazi hangversenyzongora érzetét kelti, az legalsó hangon egy Yamaha CLP-675, és innen mennek felfelé. Ez cca 900ezer forint:
Viszont elég meggyőző. Ha érdekel, itt találhatsz jó infókat:
Ezalatt is van súlyozott kalapácsmechanikás billentyűzettel ellátott digitális zongora, de ami igazán nagyon odateszi magát billentyűzetre, az ez. Illetve a drágább modellek, pl CLP685.
Egyébként a legjobb, ha személyesen kipróbálsz minél több opciót. Ha esetleg pesti vagy, ezt könnyen megteheted, a fent linkelt üzletben a pianínókat/rövidzongorát pl, vagy különféle digitális zongorákat pl ezeken a helyeken:
- Eldorádó music: [link]
- Hangszerker: [link]
meg a Viktória musicba érdemes ellátogatni: [link]
Illetve biztos van még n+1 hely, de ezeket biztosan tudom ajánlani hangszerkipróbálásra. És egyből jobban fogod látni, hogy neked mennyire fekszik x vagy y hangszer. Lehet egy olcsóbb kategóriájú digitális is meg fog győzni - de ezt csak te tudhatod és csak kipróbálás után.
Különbözik a billentyűzet, persze. Leginkább abban, ahogy visszatérnek az eredeti pozícióba - zongorán ebben a gravitáció segít, pianínónál rugók - ha kellően jó az a pianínó, ez azért érzetre abszolút nem okoz gondot, viszont zongoránál már akkor le tudsz ütni egy billentyűt újra, ha még nem tért vissza a kiindulási helyére, és úgy is megszólal a hang, míg pianínónál meg kell várni, míg visszatér a nyugalmi pozícióba, és csak utána ütheted le újra. De ez azért az esetek 99,99%-ban nem okoz gondot. A pianínón is játszhatsz 5-6 leütés/másodperc sebességgel, csak hogy érezd :)
Szóval vannak működésbeli különbségek a két hangszer között, de ez nem kell, hogy zavarjon, ha csak nem vagy vérprofi zongorista, aki ragaszkodik a prestissimo játékhoz. Rövidre fogva: ne ez döntsön.
Szintén van különbség a pedálokban. Három pedál van egy zongorán. Balról jobbra ezek az una corda, vagy tolópedál, aztán a prolongációs pedál, végül a zengető, vagyis fortepedál. Három évet tanultál zongorázni, szóval nagy valószínűséggel kizárólag a jobboldali, tehát zengetőpedált használtad csak. De ismerek olyat, aki háromszor annyi ideig zongorázott, mint te és szintén csak a zengetőpedált használta. (Ez a pedál ugye felemeli a tompítót, az összes billentyűét. Ezzel minden megütött hang tovább szól, illetve olyan rezonanciák is létrejönnek, amik a pedál használata nélkül nem lennének hallhatóak.)
A pianínókon a középső pedál, a prolongációs pedál vagy hiányzik, vagy teljesen más funkciót tölt be, mint a zongorákon. Ez a pedál csak a leütött hangok tompítóját tartja a levegőben. Ezt nem tudod megtenni pianínón. Ugyanakkor ez a pedál csak a 19. század közepén jelent meg és csak a végén terjedt el, szóval a késő romantikáig nem is létezett. Márpedig ha Chopin (vagy épp Beethoven, vagy Mozart) le tudta élni a teljes életét enélkül a pedál nélkül, akkor egy zongorázni tanuló ember is megvan nélküle egy ideig :) Szóval ez se legyen döntő.
Egy jó pianínó lehet megbízhatóbb, sőt, szebb hangzású, mint egy rövidzongora. Ez viszont már inkább döntő szempont. Szerintem.
@5: Teljesen jól érted. Ez persze az én személyes véleményem.
Pont most voltam pár perce a Lurdy házban a Líra könyvesboltban. Véletlen sem zene ügyben, könyvet kerestem. És legnagyobb meglepetésemre az üzlet hátuljában ott van egy rakat eladó használt pianínó - vagy 10 darab. Érdemes oda is ellátogatnod és kipróbálnod ezeket. Nekem sajnos nem nagyon volt időm alaposan letesztelni őket, de párat azért gyorsan kipróbáltam. Egy fekete John Pettersson pianínó pl baromira tetszett játékérzetre, meg hangra is - igaz, 400ezerbe került, de igazából reális ár. Legszívesebben visszamennék megvenni :D
Azért azt tudnod kell, hogy pianínó és pianínó között is _óriási_ különbségek vannak nem csak hangra, de billentyűzetre is, főleg, mivel ahogy említettem, ezeknél a hangszereknél rugók is dolgoznak. A mai gyors véletlen hangszerpróbálgatásom alatt is sikerült olyan pianínóba futnom, aminek olyan volt érzetre a billentyűzete, mintha valami játék lenne, nem igazi hangszer. A fent említettnek meg baromi jó billentyűzete volt. Szóval csak alapos és sok hangszert végigmustráló személyes próbák után válassz.
Egyébként véletlenül nem a te kérdésed ez is?
https://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__zene__8981656-kez..
Csak kíváncsiságból :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!