Valaki tanult már meg úgy gitározni hogy semmi tudással vett egy gitárt és önerőből megtanult játszani?
Igen.
Bár sok haverom segített.
De nem tartom magam Hendrixnek. ;)
A gitározásnak sok iránya van. Egyrészt lehet akkordokkal kísérni éneket, ehhez a Muszty-Dobay féle Gitáriskola tökéletes, akkor is, ha kezdetben semmi zenei alapismereted és segítséged sincs. Szerintem azért is érdemes ezzel az iránnyal kezdeni, mert hamar sikerélményed lesz.
Utána el lehet menni a klasszikus, kottaolvasós gitározás irányába, szerintem ott is el lehet jutni önállóan olyan szintre, hogy kellemes legyen hallgatni valakit. Én ezt a könyvet használtam: [link] és volt egy kis segítségem is (olyan rokon, aki fiatal korában pár évet tanult).
Másik lehetőség a kedvenc együtteseid dalait, szólóit megtanulni, ezekről inkább tabulatúrát fogsz találni az interneten, aminek az olvasása (alapjai) el van magyarázva a Muszty-Dobay könyvben, meg utána is lehet nézni. Szerintem itt is el lehet jutni egy élvezhető szintre.
De ha elkezdesz gitározni, akkor hamar ki fog derülni, hogy a baráti körödből az X meg az Y is tud, és kisebb-nagyobb dolgokban szívesen segítenek majd, ezt-azt megmutatnak, ilyesmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!