Kezdő basszusgitárosnak tudnátok adni pár tippet?

Heló!

Biztos, hogy van a közeledben olyan, akinek van bandája. Vagy baszerozik. Keresd meg őket, ez a lehető legjobb megoldás.

Ezen kívül kismillió angol ynelvű oktatóvideó van youtube-on, kezd azokkal. No mega kottával, az alapokkal - nem írtad, mennyire megy, tanultad-e már...

hali! tanár nélkül ezt az egész zenélésdit már most fel lehet adni :( sajnálom, ez az igazság. youtube-ról nem fogod megtanulni a technikai és zenei alapokat, téves berögzüléseid lesznek, amiket sosem fogsz tudni levedleni. plusz nincs melletted egy mentor aki rácsap a kezedre, ha rosszul tartod...

igaz, hogy sokan állítják az ellenkezőjét, de ők tudatosan hülyeségeket mondanak és csak összezavarnak. az alapokhoz tanár kell!!!

mást értünk profi alatt. wooten nagyszerű showzenész, olyan, mint anno buddy rich volt. kitalált pár izgalmas és ritmikus, technikailag újító chopot és ezekkel turnézik a világban. de vajon mi lenne, ha kiraknál elé egy jazz fake-bookot, hogy most egyszerű swinget kísérjen az akkordmenet alapján, majd szólózzon beboposan? elárulom: nem tudná megcsinálni akkor és ott. elkéredzkedne, otthon kidolgozna valami jó vakítós tappinges-slapes-double thumpos történetet, megtanulná és aztán esetleg legközelebb eljátszaná. wooten az a fajta showzenész, aki azt, amit kitalált, nagyszerűen el tud adni, és van rá kereslet. valójában viszont ez tényleg csak egy műsor.

a profi zenész 8-10, akár teljesen különböző stílusú zenekarban játszik, tanít, session-özik, helyettesít (megtanul egy teljes repertoárt pár óra alatt) és akkora zenei gyakorlata van, hogy bármilyen stílust hibátlanul tud játszani. ehhez napi 6-8 óra intenzív gyakorlás jön.

a különbség az, hogy a showzenéléshez valami technikailag új dolgot kell kitalálnod, jobb esetben még gyerekkorodban be kell gyakorolnod, és ha van rá kereslet (ma a youtube korában annyi showzenész van, hogy ez ki van csukva), elélhetsz belőle életed végéig. a profi zenész pedig szakmabeli, biztos alapot nyújt bármihez. olyan, mint pastorius, patitucci, jeff andrews, marcus miller (nyilván nem a wooten-hez hasonló mai showzenész millerre gondolok, hanem a sokfelé felbukkanó session-zenész millerre), jeff berlin és még sokáig lehetne sorolni. ezek az emberek kivétel nélkül mind tanároknál kezdtek és azóta is naponta több órát gyakorolnak.

wooten ezalatt egy - egyébként színvonalas és érdekes - mesterkurzuson azt tanítja, hogy ne gyakoroljon senki, csak adja át magát a groove-nak. egyszer hallottam egy interjút wootennel, ahol azt ecsetelte: nem érti, hogy pastoriusnak honnan jöttek a jazz-line-jai, ő nem is tud hasonlót sem, nem is érti a logikáját. nos, én tudom: pastorius tanult, gyakorolt és rengeteg charlie parker-transzkripciót írt. csak így lehetsz profi. vagy kitalálsz valami groove-os dolgot, tappingelsz, aztán reménykedsz, hogy valaha megtölthetsz egy stadiont, mint wooten. a showzenélés egy cirkusz, de nem pejoratív értelemben. ilyen is kell, csak legyünk tisztában a zenészlét valódi, szakmai világával is.

Én magamon inkább horpadó kreativitást figyeltem meg, ahogy egyre több elmélet ragadt rám. Néha hátrány még elnevezni is a dolgokat. Aláírom, van olyan stílus, ahol az elmélet fontosabb, és a jazz határozottan ilyen... Az én szabad szemszögemből épp a jazz tűnik shownak. Valahogy többet és többet akar, nem a flow meg az öröm a lényeg, és sajnos az élvezhetőség eléggé sokadlagos célja egy-két irányzatának. Hagyjuk abba szerintem, mert ízlésvita felé mennénk el csak.

Kellenek elméleti alapok, de nem biztos, hogy mindenkinek azzal kellene kezdeni... Akkor jársz a legjobban, ha a saját utadon tanulsz. Nehéz lenne megmondani, hogy volt-e olyan, hogy valaki jobb muzsikus lehetett volna, ha előbb egyszerű, praktikus technikákat és könnyű sikerélményeket kapott volna, és ezzel az impulzussal lendült volna bele a zenélésbe a kezdetekkor, vagy hogy számottevően jobb lenne-e az ösztönzenész, ha nem az élményeire pakolta volna az elmélet számára lényeges részét, hanem lexikálisan indult volna neki...

A session zenész meg külön kaszt. Valahogy meggyőződésem, hogy kiadós tehetség és szorgalom adatott meg nekik. Ők azok az "ösztönösök", akik annyira szeretik a zenét, hogy az elméletet is falják és piszok okosan építik be a rutinjukba. Ők nem akarnak jók lenni, nem próbálkoznak semmivel. Hangszerrel együtt értelmezik önmagukat és kész.

Az elmélettel indítani igazán akkor fontos, amikor apuci kisfia/kislánya beiratódik a zenesuliba, hogy kultúrember legyen, meg hogy okosnak tekintsék, hogy jut ereje különórára satöbbi. Jó esetben akár szereti is a zenét.

Teleküldik a fejét szolfézzsal, évek múlva esik le neki a tantusz valamennyire, és nagyon hűséges kis kottaolvasógép lesz, aki haladó szinten már utánozni is elég jól megtanul. Ő az, aki séróból lejátszhat neked többórányi klasszikust perfektül és szépen, aztán ha megkéred, hogy hallás után próbálja már meg azt a primitív slágert, ami épp megy a rádióban, akkor fura bebénázásai vannak egyes részeknél, és ha megkéred, hogy fedje már fel, mik az akkordjai, akkor érdekes nyelven kezd taglalni valamit, amiről ő se tudja mi, és az akkordok nemigen lesznek mindenütt a helyükön, hacsak nem valami gyerekdal-egyszerűségű csoda a feladat.