Miről szól ez az (orosz) szám?
A fenyőbe, de hosszi...
Mennyi gondolat vagyon a fejemben, de kinek mondjam el? Legjobb, ha leírom. Folyamatosan mozgásban kell lenni, de nem futni, mert úgysem futhat el az ember maga elől, ezt tudnod kell.
Elmehetsz másik országba vagy akár másik kontinensre. Nagy pénzeket zsebelhetsz be, és hagyhatod elszállni a pillanatot. Élhetsz úgy, mintha nem lennének határok, nyomot hagyva magad után.
Magával ragad a változások szele, elsodor a házak tetői és a Kreml falai mellett. A város felett lebegek, mint Superman, elhagyva fullasztó fogságát.
Még egyszer itt vagyunk csak te és én, megszólal az utolsó csengő, lángolnak a hidak. Lábam alól kifutott a talaj. Régen elengedtelek már, de még mindig szeretlek.
Elérkezett a pillanat, amikor mindent meg kell változtatni az életben, és új csúcsokat kell meghódítani. Hidd el nekem, így nehéz azt mondani, hogy "Viszlát!"
Londonba megyek élni, elutazom oda, ahol a nagy víz van, talán örökre. Londonba megyek élni, Moszkváról csak álmodni fogok. De van egy gond ezzel az úticéllal, Moszkvából sohasem indulnak oda vonatok.
Az erkélyről, ahol a memoáromat írom, látni a parkban sétáló szerelmespárokat. S most ennek a szépségnek a középpontjában ülök. Igaz, az élet ilyen: "Szőj álmokat!"
Ledobhatsz magadról minden fölösleges terhet, megtisztíthatod a házat a szeméttől, bekapcsolva a Jazz Plust. Megváltoztathatod a tudatod, minden energiát a teremtésre/alkotásra irányítva.
A tér falától elrugaszkodva megtanultam repülni, elszálltam a Big Ben mellett. A város felett lebegek, mint Superman, s azzal, hogy itt maradtam, (London) fogságába estem.
Milyen boldogok lehettünk volna itt te meg én! De az idő nem vár, a hidak lángolnak. Bárhol is legyél a Földön, már régen elengedtelek, de mégis hiányzol.
Elérkezett a pillanat...
Hogy mennyit kellene fizetni, hogy a királynő mellett éljek, nem fontos.
Hogy megváltoztassam végre a lakhelyem és úgy éljek, mint az urak, henyélve.
A fenébe Londonnal! Ezek szerint maradni kell, s mindent a semmiből kezdeni. Hajbókolva új esélyt adok magamnak
A fenébe Londonnal? Kinek kellek én ott? Felbukkanok vagy öt napra, szomorkodom egy kicsit, aztán vissza Moszkvába, az anyád!
Elmegyek Londonba...
Hm, van ennek értelme? Mindenesetre bocs a magyartalanságokért, csak úgy haladtam sorról-sorra...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!