Kinek mi fontos egy dalban?

Kérdező: az előző hozzászólásoddal kapcsolatosan ezt a Quartról másoltam be:

EGYRE EGYSZERŰBB ÉS HANGOSABB A ZENE?

Spanyol tudósok kimutatták, hogy folyamatosan csökken a könnyűzene változatossága.

"Egyre hangosabb a popzene, ráadásul minden szám egyforma" - így foglalta össze a Reuters hírügynökség, illetve nyomán számos lap a Joan Serra mesterségesintelligencia-kutató által vezetett vizsgálat eredményét. Ez persze némileg leegyszerűsített összefoglalása a Scientific Reportsban megjelent cikknek, amit itt teljes egészében el lehet olvasni - ezzel a Reuters is tisztában volt, még viccelt is: "lám, igaza van a 35 fölöttieknek!"

Joan Serra és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a nyugati könnyűzenében milyen állandó jellemzőket és milyen változásokat lehet kimutatni statisztikai módszerekkel. Ehhez a Million Song Dataset nyilvánosan hozzáférhető adatait használták majdnem félmillió dalra vonatkozóan, és megvizsgálták a hangmagasság, a hangszín és a hangosság változásait. A hangmagasságokról azt állapították meg, hogy van egy állandó jellemzőjük: egy-egy dal néhány hangot igen gyakran, másokat viszont jóval ritkábban használ fel (praktikusan az előbbiek a "dallam", utóbbiak a "díszítés" hangjai) - ráadásul ezek eloszlásának statisztikai jellemzői is állandóak maradtak a vizsgált időszakban, 1955 és 2010 között. Másfelől az egyes hangok közötti átmenetek, vagyis mind a dallamot kiadó lépések, mind az akkordváltások "egyszerűbbek" lettek. "Az egyik hangról a másikra való átmenetek egyre kevesebb lehetőséget használnak ki; egyre inkább kötöttek az útvonalak" - így foglalják össze a statisztikai elemzés tanulságát.

A hangszíneket tekintve is van egy állandó és egy változó jellemzője a popzenének. (Ott olyasmire kell gondolni, hogy más a hangszíne egy gitárnak és egy zongorának.) A vizsgált évtizedekben az egyes dalok nagyjából, átlagosan ugyanannyi, mégpedig viszonylag kevés hangszínváltást tartalmaztak. Nem az egyes dalokon belüli részek elkülönítésére használjuk a hangszíneket, hanem a különböző számok illetve műfajok megkülönböztetésére. Ha azonban azt nézzük, hogy az egyes korszakokban milyen változatosak a popzenében használt hangszínek, akkor azt találjuk, hogy ezek sokszínűsége 1965 óta folyamatosan csökkent - állapították meg a kutatók, akik egyenesen "a dalok hangzásának fokozódó homogenizálásáról" írnak. Azt is megállapították, persze nem először, hogy a hangosság valóban, tudományosan igazolható módon növekszik - régóta szokás "hangerőháborúról" beszélni.

A kutatók következtetése az, hogy a populáris zenére több szempontból is nagy fokú konvenciókövetés jellemző. Az elemzésből az is következik, írják, hogy egy-egy számot nem attól gondolunk "újszerűnek", hogy a dallama olyan jelentősen különbözne a korábbiaktól (a dallamok statisztikai jellemzői ugyanis nagyjából állandóak), hanem attól, hogy a kornak megfelelő bonyolultságú, vagy inkább egyszerűségű akkordmenetek és az éppen divatos hangszínek bukkannak fel bennük.

Dr.Pizza 2012. 07. 28. 01:45 Ha megkérdeztek volna, én ezt spanyol tudósok nélkül is elmondtam volna. Mindegy, a mai fostalicska, uncsi, zenének már szinte nem is nevezhető electropopnál és annál a vartyogós xarnál lejjeb már nehéz menni. Nem is az a célja, mint a normál zenének, nem akar gondolatokat, érzéseket közvetíteni. Nem cél, hogy húsz évvel később, az első taktusra felismerjék, nem cél, hogy lemezként gyűjtsék, a dallamát az utcán fütyüljék. Instant, filteres zene, rapid agyelzsongításra.

A hozzászólónak igaza van...