Elmélkedés egy érzésről. Kinek mi a véleménye?

Nem is tudom hol kezdjem, nekem szokott lenni olyan érzésem mintha szerelmes lennék, ami igazából nem hiteles, vagy nem is nevezhető szerelemnek...nem tudom leírni. Mert nincs olyan lány, akibe szerelmes lennék. Szóval én nagyon szeretem a zenét nem az ilyen rock, rap számokat, hanem a komolyabbakat. Filmzenéket, amiket ugye szinfónikusok játszanak és már a komoly zenére szûkül az értelmezési kör. Szóval ha aki az ilyen zenèket kedveli, és a komoly zenét hallgatja szereti õ is találkozik ezzel az érzéssel. Szóval amikor hallgatom a zenét nagyon szép, és jó érzéssel tölt el, ha van valami zenekari állás részlet, esetleg a szám csúcspontja, tehát tetszik a zene ?katarzist? okoz biztos mindenkit ki ráz a hideg (de az jó). Persze más fajta zenéknél is van ilyen, biztos. Én mindig zene hallgatás közben szoktam elmélkedni, tehát ha egy harry potter soundtrackot hallgatok (elég jó a zenéje szerintem) közben gondolatok járnak a fejemben nem is tudom milyen ès itt visszatérek a legfölûl említett érzésre. Mintha lenne egy lány aki a barátnõm és felé az ilyen "katarzis"t okozó szép részekkel mutatnám ki az érzéseim. Vagy a filmben éppen a zenéhez tartozó jelenetbe képzelem bele magamat és a lányt, aki iránt ezt érzem, mintha vágyódnék a szerelem után. Én is zenét tanulok, és néha, én is lépek fel és zenélek embereknek. Szóval kinek mi a véleménye errõl a témáról, érzésrõl? Van, volt valakinek ilyen?