Miért hallgat ilyen sok ember. Hogy is mondjam. Rádiózenét?
Nekem erre az a válaszom: hogy van benne igazság amit írsz.
Én a mostani zenék közül annyira nem is szoktam nagyon jelentőset hallgatni, hogy igen ezt biztosra fogom hallgatni majd olyan 5-10 év múlva is.
Én általában a régebbi zenéket szoktam újra meghallgatni, amik régen tetszettek. Mert azok közül még mindig van olyan, aminek van mondanivalója és szép emlékem fűződik hozzá.
A mai zenék közül ilyen Fluor, meg Vastag Csabi- hát én ezeket nem szoktam hallgatni. Nem is szeretem annyira, mondjuk aki szereti hallgassa.
De igazából nem szoktak olyan zenék születni manapság, mint régen, amik biztos örökzöld számok lesznek, és amiket majd később 20 év múlva is szívesen fogunk hallgatni. Legalább is én így vettem észre.
Szerintem azért, mert ha bekapcsolod a rádiót/tv-t, felmész a youtube-ra, akkor ezeket látni/hallani.
Nekem sem igazán tetszenek a mostani "népszerű" zenék, úgyértem, van egy-két szám, ami tetszik, és ha úgy adódik meghallgatom, de ezek nem egyediek, jövőre lesz majd másik zene, másik sztár, az előzőt meg majd elfelejti a többség.
Én eddig koreai, kínai, tajvani, vietnami meg japán zenét hallgattam rengeteget, mostanában kicsit meguntam, meg egy ideje újra elkezdtem Tokio Hotelt hallgatni (tudom, őket nagyon sokan utálják, de nekem sokat jelent a zenéjük), ők lettek a kedvenc együttesem. A TH révén pedig elkezdtem másfajta zenét hallgatni, úgy kezdődött, hogy rákerestem, hogy a TH frontemberének Billnek mik a kedvenc zenéi. Így találtam ilyeneket, hogy Placebo, Coldplay, Kings of Leon, Stereophonics, Keane, David Bowie, Nirvana, Green Day. Szóval meghallgattam őket, és rájöttem, hogy nekem is tetszik:D
Hallgatok még pár másik együttest is, elég sok német zenét is. Szóval ezekről a mainstream dolgokról, meg (amit egy kicsit azért sajnálok) ázsiai zenékről leszoktam.
Szerintem vannak olyan emberek, akiknek nem olyan fontos a zene, és akkor megelégszenek azzal, hogy ez jön mindenhonnan, ezt kell szeretni, vagy eleve nem is hallgatak még mást soha, nem tudják, hogy esetleg van jobb.
De szerintem ezzel sincs olyan nagy baj, ha valaki ilyen zenét akar hallgatni, akkor elfogadom, hogy neki ez tetszik, ilyen az izlése. Az azért nem jó érzés, amikor durván leszólnak valami olyat, amit szeretsz, pl. én gyakran megkapom a Tokio Hotelért, hogy milyen rémes banda, hogy szerethetem, stb.
Esetleg csak az zavar, hogy túl nagy a kontraszt, úgy értem, egy zeneileg nem túl jó szám videóját hatszázmillióan megnézik a youtubeon, egy jobb együttes meg örülhet, ha tízezren megnézik.
ien fluor sp-ket azéá halgatnak me a lányok szerint cukik:D érted
http://www.youtube.com/watch?v=1mjlM_RnsVE én ilyet halgatok
és ezeket a fluor stb ket meg rühellem mer ha a nagyképűségükkel ölni lehetne akkor nem lenne a földön élet..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!