Gitárosok, hogyan lendültök túl az önbizalomhiányon? (Amikor pl. nem mertek gitározni se, mondván nem megy)

Nagyon kevés az önbizalmam, a dolgokat sokszor feladom (de ez inkább másik téma). Gitározás az egyetlen egy talán, ahol kitartó vagyok.

Sok gondom van a ritmussal, de szívesen gitározok, örömöt okoz. Csak mostanság feljön bennem a gondolat nem egyszer, hogy inkább hagyjam az egészet a *enébe, ahogy van, merthogy alig tudok valamit, meghogy "nem megy".

Nem segít az, ha dicsérnek, mert nem hiszem el, hogy komolyan gondolják, hiszen van a világon kegyes hazugság is. Volt, hogy olyan mondta, hogy jó gitáros vagyok, aki maga már tizenvalahány éves korától gitározik és most negyvenen is túl van.

Nem segítene az sem, hogy zenekarban játsszak, egyrészt megrémiszt a gondolat (introvertált vagyok, tehát a csapatmunka nem az erősségem), másrészt kevés vagyok hozzá. Az meg a másik, hogy a munkahelyen nem biztos, hogy ezt díjaznák. Értsd: ha szerdán közlik,hogy túlóra szombaton, akkor szombaton túlóra és nem pedig közös zenélés. A munkahelyen három műszakrend van, tehát ez is a közös zenélést, gyakorlást megnehezítené.

A jammelés is megrémiszt,mert nyilván olyannal lennék együtt, aki régebb óta gitározik. Meg attól tartok, hogy úgyis leszidna, hogy ezt nem így kell, azt nem úgy kéne, emellett kiakadna rajtam. Engem a közös zenélés inkább feszélyezne, minthogy boldogságot okozna.

Neten gitáros tartalmakat szoktam nézni (pl. gitaroznijo), nem ismeretlen se a tapping technika, se a powerchord. Próbálok ügyelni a kéztartásra is. Mostanság kezdtem el valahogy a ritmust gyakorolni.

Gitáros ismerősöm nem nagyon van (talán csak egy), zeneiskolába nem jártam.

Hiába vannak kisebb sikereim, nem elég ez se. Emlékszem ezekre, de az érzést nem tompítják, hogy hagynom kellene az egész gitározást, úgy ahogy van.De ott van a másik érzés, hogy én vágyok arra, hogy gitározzak.