Van olyan hangszer, amivel egy önbizalomhiányos, nulla önbecsüléssel rendelkező, de lelkes zenekedvelő, muzikális típusú ember is érhet el kisebb sikereket, ha nyílván mester zenész nem lesz belőle?

A dolog zenei részére:

A billentyűs, meg bundozott pengetős hangszerek úgy általában megbocsájtóbbak, mint pl. a vonósok, vagy fúvósok.

A dolog pszichológiai részére:

Ha önértékelési problémákkal küzdesz, akkor nem biztos, hogy jó ötlet az alapján döntéseket hozni, hogy "mennyire fogom majd vajon sz#rul érezni magam?". Két okból sem: egyrészt, ha az embernek torz az önképe, akkor nincs szükség arra, hogy valami világmegváltó vágya kapcsán valljon csúfos kudarcot, a legpitiánerebb hülyeségek, amiket senki más észre sem vesz, is tudnak borzasztó pofára esésnek érződni, mivel az agyad eltúlozza a negatív élményeket; másrészt pedig nem szabad beszopódni abba a végtelen ciklusba, hogy olyan szinten a lelki defektjeid kontrollálják az életedet, hogy semmit nem mersz kipróbálni, semminek nem mersz nekiállni, mert félsz, hogy katasztrófaként éled majd meg az esetleges kudarcokat/nehézségeket.

Tapasztalatból mondom. Világéletemben szenvedélyem volt a mindenféle kreatív alkotás, főleg a rajzolás, így amikor tinédzserkoromban elkezdtem zenebolonddá válni, viszonylag hamar nekiálltam arról fantáziálni, hogy milyen jó lenne zenei téren is alkotni. Akár félre is tehettem volna a zsebpénzem, vagy kérhettem volna egy (vagy több) ünnepre családtól egy olcsó akusztikus gitárt, vagy egy MIDI-billentyűzetet, viszont nem voltam épp toppon önbizalom terén, így halálosan rettegtem attól, hogy "mi van, ha nem fog menni?", "mi van, ha nem vagyok tehetséges, és akkor hiába próbálkozok?", "ki fognak nevetni, ha megtudják, hogy én ilyesmit akarok", "nem is tudok semmit a hangszerekről, mit fogok vele kezdeni?", "pénzkidobás lenne egy hangszer, ott fog porosodni a szoba sarkában" stb. - igen akkoriban még az a kép élt a fejemben, hogy vannak a 2%-nyi "tehetséges" emberek, akik arra születtek, hogy zenéljenek, meg van a maradék 98%-nyi halandó, akik bármennyit is gyakorolnának, egyszerűen el van átkozva a kezük, örök készség-deficitre vannak kárhoztatva. Tinédzserkoromban olyan erős volt bennem ez az irracionális félelem, hogy bár nem volt nap, hogy ne gondoltam volna arra, hogy milyen szívesen tanulnék meg valami hangszeren játszani, sosem mertem tenni semmit az ügyben.

23 éves egyetemista koromban tudott barátnőm rábeszélni, hogy kezdjek el tanulni az ő akusztikus gitárján, akkor gyakorolgattam egy keveset, de úgy igazán múlt decemberben, 26 éves fejjel ültem neki annak, hogy napi sok órát gyakorlok, komoly tudatossággal figyelve a fejlődésemre. Az önértékelési problémáim kezelésében már lényegesen jobb vagyok, mint régen (ehhez mondjuk egy évnyi pszichológussal való konzultáció is kellett), de a problémák attól még jelen vannak a mindennapjaimban. Máig, ha egy új dalt, vagy új technikát próbálok megtanulni, vagy csak elrontok valamit, ami amúgy már jól szokott menni, akkor az sokkal jobban tud frusztrálni, mint amennyire az egészséges lenne, és kb. az a zsigeri reakcióm, hogy sz#r vagyok. Ráadásul ha az ember fejlődni akar valamiben, akkor muszáj önkritikusnak lennie, de nehéz tud lenni megtalálni a határt a konstruktív önkritika, meg a destruktív önostorozás között. Amikor beazonosítok egy hibát, hogy "ezt csinálom rendszeresen rosszul", akkor ösztönszerűen az a következő gondolat, hogy "mert nem megy, és minek próbálkozok egyáltalán", de tudatos erőfeszítésem van abban, hogy eztán mégis inkább a probléma korrigálásán dolgozzak, a lefekvés és megrohadás helyett.

Ez alapján most lehet, hogy úgy tűnik, hogy nekem a gitár egy konstans szenvedés, de amúgy nem az, sőt... Hangszeren tanulni mindenkinek tud stresszes és demoralizáló lenni, ha pedig az embernek önbizalomproblémái vannak, akkor az még ad egy extra réteg kihívást, viszont a sikerélmény cserébe akkora, hogy azért bőven megéri. Ahogy azt mondtam, kb. fél éve tanulok csak gitározni, de már így is szürreális belegondolni, hogy hol tartok ahhoz képest, ahonnét elindultam (nem is azért, mert már annyira hűdejól megy, hanem mert tök apró sikerek is iszonyú jól tudnak esni), meg már most életem jobb döntéseinek egyikeként tartom számon, hogy rászántam magam erre. A kisördög a vállamon természetesen azt mondja, hogy "látod mekkora hülye voltál? simán nekiállhattál volna tinédzserkorodban, képzeld el akkor hol tartanál", amiben az a szomorú, hogy kivételesen nem full irracionális öngyűlölet, hanem tényleg van is benne igazság... De a kisördög bekaphatja, ő volt az, aki egész életemben hátráltatott, meg lebeszélt mindenről, szóval minden nap azon vagyok, hogy minél kevésbé adjak a szavára - és neked is ezt tudom javasolni.

+1 ukulele :)

De szerintem bármilyen hangszert választhatsz, mert úgy is magadnak zenélsz. Menni fog neked, ne félj! :D

Mit jelent az önértékelési probléma, miben nyilvánul meg?

Lámpalázas vagy, nem mersz emberek előtt szerepelni? Játssz magadnak!

Félsz, hogy "úgysem fog menni", nem hiszed, hogy meg tudnál tanulni akár csak alapszinten játszani egy adott hangszeren? Nem hinni kell, hanem tanulni. Kiválasztod a hangszert, és keresel hozzá egy rendszert, ami alapján "szót értesz" a hangszereddel. Ez lehet kotta, Guitar Pro (itt MIDI-ben hallgathatod is a tanulni kívánt dalt), akkord-táblázat, bármi.

Ha pl. húrosok esetében megtanultál pár alapakkordot, és tabot olvasni is tudsz, kereshetsz eljátszani való dalokat (Google: "[választott dal címe] guitar/ukulele chords", "[választott dal címe] guitar pro tab", Youtobe-on: "how to play [választott dal címe] on guitar/ukulele" keresőszavakkal). Innen pedig már csak gyakorolni kell, de nem görcsösen, mint valami idegbeteg állat, csak annyira, hogy jól essen.

Jó, jó, de mi alapján válassz hangszert...? Ezt magadnak kell eldöntened. Melyiknek szereted a hangját, melyikben látsz több lehetőséget, melyikhez találsz több oktatóanyagot? Mihez van elég helyed? (Egy ukulelével jobban elférsz egy kisebb szobában, mint egy versenyzongorával :-D).

Bárki érhet el sikereket! Épp az a lényege a zenének, hogy a zenélő élvezze. Ha más is élvezi, az már csak hab a tortán, a fő, hogy te magad élvezd.

Hangszert tényleg az alapján érdemes választani, hogy melyiknek szereted a hangját. Zongora esetén javasolnék inkább egy elektromosat (vagy egy kisebb szintit), mert azon lehet fejhallgatóval is játszani (engem rettenetesen zavar, ha mások hallják, ahogy gyakorlok)

Elég sok hangszeres oktatóanyag van neten, szinte bármit választasz, fogsz találni videókat, amik az alapoktól magyaráznak. Ha szükségét érzed, érdemes egy tanárt is keresni, személyen valószínűleg többet tanul az ember, mint mindenkinek szóló videókból