Komolyzene világában tevékenykedő emberek közül sokan miért nézik le fikázák a könnyűzenét?

Mert rengeteg köztük a szűklátókörű sznob, aki a szigorú összhangzattani szabályok betartásán kívül semminek nem tud örülni a zenében. Az a szórakozásuk, hogy a kákán is csomót keresnek, mindenbe belekötnek, ami elüt azon “normarendszer” adta lehetőségektől, amit ők etalonnak és “nagy betűs zenének” tartanak. A többi irányzatot, a “tökéletlenebbnek” titulált stílusirányzatokat pedig lenézik, lealacsonyítják, kis “tinglitangli hulladéknak” állítják be... anélkül, hogy tudatában lennének, a szóban forgó mű miről szól, mit fejeznek ki, mit akarnak kifejezni benne azok a bizonyos “tökéletlenségek”. Konziba jártam, ott teljes valójában megtapasztaltam ezt.

Pont ezért gondolom úgy, hogy a barokk és bécsi klasszikus irányzat piedesztálra emelésével, az ilyen-olyan mondvacsinált szabályaikkal (igen, szerintem nevetségesen mondvacsinált és nem is feltétlenül logikus) behatárolták a zenét és a legősibb, legtermészetesebb jellemzőitől fosztották meg, ami pl. még benne van egy gregorián dallamban, különböző népek zenéjében, egy középkori többszólamú vegyeskari műben, amiben még ott vannak az egyébként ROHADT JÓL HANGZÓ kvint és oktávpárhuzamok.

Egyébként meg: szerintem egy metál zeneműben a szólamok és futamok kidolgozása legalább annyi agymunka, mint egy barokk fúga megkomponálása. Nem is beszélve a hangszerelésről, ami lehet tényleg elképesztően izgalmas.