Az miben nyilvánul meg ha valakinek jó a zenei hallása?

#1 ha elsőre visszajátszod hangnemben a sokkal korábban hallott dallamot, akkor lehet, hogy csak jó a hangmagasság-memóriád. Ez fejleszthető, és akik éjjel-nappal zenészek, azoknak ki is fejlődik eléggé. Persze néha téved, ez nem abszolút hallás. Az abszolút hallásról pedig több független kutatás igazolta, hogy kisgyerekkori gyakoroltatással nagyon nagy valószínűséggel kialakul az emberben. Más kérdés, hogy megéri-e, mert a haszna kb nulla, és valami egészen elképesztően ritkán ad hozzá annyit a zene és a hangok megéléséhez, hogy megérje cserébe folyamatosan, még álmodban is, "túl sokat belehallani" egy-egy apró neszbe is. Némelyiküknek komoly megterhelés mondjuk egy összetörő tányér durva mikrotonális akkordrengetegét végighallgatni, még ha csak egy másodperc is az egész. Fun fact: valamikor öregedőben minden abszolút hallás elmúlik a francba. Eleinte megcsúszik valamerre, aztán még jó pontatlan és kétséges is lesz, utána jó esetben megtanulja ignorálni és elfelejteni az ember. Kicsit kemény?

A kérdésre: a jó zenei hallást általában gyerekere szokták ráfogni. Rendszerint azokra, akik jobban szeretik a zenét, így ráállt az agyuk arra, hogy komplexebben megfejtse a hallottakat. Próbálkoznak hangszerekkel, többé-kevésbé jól eljátszanak ismert dallamokat külön segítség nélkül. Vannak persze nagyon kiemelkedők is, rájuk igazából ember nem tud mit mondani, ettől függetlenül mond rájuk is mindenki mindenfélét... Ténylegesen arra utal legtöbbször, hogy hallás után eljátszik dolgokat. Összetett dolog persze: ritmusban nem kéne tévedni közben, a jó dallammemória is tartozéka kell legyen, meg azért ha érzi a skálán maradást némi gyakorlással, az is utalhat arra, hogy ki van gyúrva a hallása fiatalon. Nem keverném ide az abszolút hallást és társait. Kiváló hallású fiatalok vannak abszolút hallás és jó hangmagasság-memória nélkül, akik tökmindegy is, merre tévednek az alaphanggal, de kis hibaaránnyal elsőre is eljátszanak bármit, amire csak emlékezni tudnak, sok esetben akkorákat improvizálnak már egy sima fütyörészésükben is, hogy a hajad leteszed, és hát ne feledkezzünk meg a lényegről: nagyokat éreznek, szeretik az egészet és tudják kizökkenés nélkül tolni a lelkük legmélyéről is.

Énekeseknél, meg a nem kapásból pontosra intonáló hangszereknél szokás még a pontos frazírozást, meg a mindenféle mikrotonális apróságok nagyon értő és perfektül megvalósított használatát is jó halláshoz kötni, szerintem ez megint kicsit vakvágány, mert aki ott tart egy hangszeren, annak persze, hogy minden a helyén van ott is, ahol semmi standard vagy kottajel nem tud jelezni semmit, csak van egy stílusra jellemző kifejezésmód, egy bevett szokásrend trillákra, hajlításokra, mindenféle harmóniaidegen díszítésekre, amik mégiscsak úgy a nagyon jók, ahogy valamiért mindig nagyon el vannak találva a pillanatban. Ezekben a magaslatokban a jó hallás a legkevesebb: második anyanyelve lesz a zene az embernek.