Motivációs ötletek hangszer tanulásra?
Sziasztok. Nem rég kaptam egy ukulelét, aminek eleinte egészen örültem, de most már csak porosodik, és emiatt bűntudatom van. Sose tanultam hangszeren, ritmusérzékem sincs, és szerintem zenei hallásom se. Próbálkoztam YouTube videókkal illetve tabokkal, de úgy érzem semmi. Gondoltam próbálkozom egyszerű dalokkal, de semmi visszajelzés nincs, hogy jó-e, amit csinálok, vagy épp rossz szokásokat rögzítek. Vagy legalább találnék egy értelmes kurzus sorozatot, ahol fixen megvan melyik lecke melyik, és nem mind azzal jönne, hogy ez is kezdő meg ez is kezdő, sorrend nélkül. (Yousicant is próbáltam volna, de bekonfigurálni se sikerült.)
Titeket mi motivált az első hangszernél, hogy ne adjátok fel, ha nem volt tanár, aki foglalkozott volna veletek?
Engem az motivált, hogy atyaég, hangok, zenei hangok jönnek ki a kezem alól, és ez elképesztően jó érzés volt, akármilyen béna voltam. Rólam azt kell tudni, hogy nemcsak botfülem, de botkezem is van, még Pinokkió is megirigyelhetne. De imádom a zenét, és borzasztó jó azt érezni, hallani, hogy a mi kezünk alatt születik meg valami ilyesmi. Hogy eleinte 2-3 hangból (szigorúan nem akkordból!) állt össze és még úgy is bénán, kit érdekel. Az a 2 hang is pont elég motiváció volt, hogy eszembe se jusson lerakni. Szóval engem maga a zene motivált :)
Mondjuk ha magunk akarunk tanulni, azzal meg kell dolgozni. Igen, végig kell nézni száz youtube csatorna ezer videóját, milliónyi weblapot, zeneelméletest is, és összeállítani egy saját tanmenetet. Ez nem annyira egyszerű, de ha valaki tényleg akarja, akkor meg tudja csinálni.
Szia! Ahogy az első válaszolót, engem is maga a zene motivált. Hogy egy általam kedvelt dal akár első pár hangját már le tudom játszani, hatalmas élmény volt.
Azt javaslom, hogy olyan számokat tanulj, amiket szeretsz, az szerintem kellő motiváció.
És ne stresszelj rá, ne érzed nyomásnak, a lényeg hogy jól érezd magad közben, az sem baj ha elsőre nem sikerül, utána annál nagyobb sikerélmény lesz amikor végre le tudod játszani.
Sok sikert, ne add fel :)!
Nem kell túlgondolni, hogy rossz berögzülések, meg mittudomén. Meg időt kell neki adni. Ha csak hobbi akkor meg főleg nem kell oktatóvideókat nézegetni, mert csak elveszi a kedved.
Én azt csináltam, h kitaláltam magamnak egy pár hangból álló valamit amit metronomra gyakoroltam órákon át akár. Aztán mindig kitaláltam ilyen újabb dolgokat, és később már a ritmust is össze-vissza tudtam variálni.
Először sztem csak hüvelykujjal pengetgess lefelé metronomra. Talán pár hónap, és akkor már magabiztosabban fog menni. Aztán meg már tudsz jammelgetni. Legalábbis én ezt csináltam napi több órát, vagy vmikor egész nap. Az a lényeg h elérj egy olyan szintre, hogy nem kell már nézned a kezed h hogyan áll, meg elég laza e, meg hol a húr, hanem automatikusan eltalálsz minden hangot. Aztán utána elkezdhetsz 2 hangot is egyszerre lefogni, aztán ha az megy akkor 3-at stb Lassan kell felépíteni a dolgokat. Ha kell akkor 1 húrt pengess metronomra órákig.
Én már évek óta nem nagyon nézek úgy filmet, vagy hallgatok vmit, hogy ne legyen a kezembe gitár amin közben pengetek. És ha unalmasabb rész jön egy filmben, akkor addig bonyolultabb dolgokat játszom.
Köszönöm mindenkinek az eddigi válaszokat, próbálok nem ráfeszülni a jövőben. Utolsó, neked pedig külön köszönöm az ötletet hogyan lehetne konkrétan fejlődni teljesen alapról.
Kedvenc dal megtanulása pedig jól hangzik, néztem is, de el is ment tőle a kedvem, amint láttam miket kellene lefogni, és hogyan (pl Layla). Egyelőre örülök, ha a Hallelujah tabjai közt tudok váltani. (Bár időzítés nyilván rossz még)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!