Régebben úgy hogy ránéztem a toplistákra és belehallgattam, amik tetszettek letöltöltöttem.
Mostanság meg inkább úgy hogy letöltök teljes diszkográfiákat, rengeteg zene áll így rendelkezésre és mindig van új számomra.
De nyilván ismerek tőlük pár számot, vagy hasonló stílust képviselnek mint egy másik amit szeretek.(a minősége persze így kicsit hígul, de nem is slágereket keresek, inkább tartósan lekötő számokat)
Például már általam ismert előadóktól hallgatok meg albumokat, illetve akik az ő lemezeiken közreműködnek és tetszenek nekem, azoknak is utánanézek. És persze nyilván ha valamelyik általam kedvelt előadó ad ki új zenét, azokat is meghallgatom.
Új előadókat elsősorban Redditen szoktam találni, gyakorlatilag minden műfajnak van saját subredditje, ahol lényegében hetente tájékozódhatsz az új zenékről. Emellett igyekszem a korábbi jelentős albumokat is megismerni, elsősorban azokat, amiket a közönség és/vagy a kritikusok is sokra tartanak. A közönség véleményét szintén meg lehet mondjuk redditen ismerni valamennyire, ott rengeteg albumot ajánlottak már nekem, és nyilván azok az albumok amik sokaknak bejönnek azok nagyobb eséllyel tényleg jók (nyilván ehhez olyan közösségben kell nézelődni akik tovább látnak a divatos mainstream slágereknél). Akár az alapján is kérhetsz ott tanácsot, hogy milyen előadókat/albumokat kedvelsz, és tudnak neked ajánlani olyat, ami neked való lehet. Illetve ugyanúgy nézek/olvasok kritikákat, és ha egy albumot felmagasztalnak a kritikusok, azt szintén nagyobb eséllyel lesem meg.
Emellett szerintem a Spotifyon az album alapú rádiók elég jók, ha végighallgatsz egy albumot akkor utána feldob egy csomó azokhoz hasonló számból egy rádiót, és ha azokba belehallgatsz, az is már egy jó kiindulási pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!