Legutóbbi Észbontókban 2x is feltűnt, hogy kamu ostoba emberek ülnek ott, mit gondoltok erről? Többi lent.
Eddig is megvolt a két tábor, az egyik szerint ennyire hülye emberek nincsenek, a másik tábor pedig tudja, hogy sajnos vannak...
Én eddig elhittem, hogy sikerül találni olyanokat, akik tényleg ennyire buták, de most számomra lebuktak.
Egyrészt ezek az emberek nem 8 általánossal rendelkező emberek, akik világvégi kis falvakból jönnek.
Sokszor pesti átlagemberek, már eleve itt gyanús.
De a másik, hogy szerintem 2x is elszólták/elnevették magukat.
1. A kérdést felolvasva egy egyik srác mondott valamit, a másik meg majdnem elkezdett röhögni, végül vissza tudta fogni magát, de látszott rajta, hogy azon akart röhögni, amit a másik mondott. Pedig később ő sem tudott értelmes választ adni, legalábbis a szerepe szerint.
2. Ez nagyobb bukó. Az volt a kérdés, hogy mit jelent a "kiss me". Fiatal, 20 év körüli srácok, iskolájuk megvolt. Az egyik szakács, a másik nem tudom. De ennyi alap angol tudást akkor is magára szed. Ami gyanús: úgy olvasta fel, hogy <kiss mí>.
Ha nem tud angolul, akkor honnan tudja, hogy a me-t mí-nek kell ejteni?
Sokkal egyértelműbb, hogy a kiss-t kell kissz-nek ejteni, a másik szó kevésbé ismert.
Később valószínűleg ő is észrevette magát, mert következő alkalomkor már úgy olvasta fel, hoy <kiss mee>.
Gondolom, sosem fogjuk megtudni, csak véleményeket olvasgathatunk erről, mint aogy egy való világról sem derült ki soha konkrétan, hogy manipulálták, pedig az több, mint gyanús.
Én a harmadik tábort erősítem. :)
Vagyis szerintem márpedig vannak ennél hülyébb emberek, de azoknak a "produkciója" fele ennyire sem lenne vicces, mert egyszerűen csak nem tudnának válaszol ni a kérdésekre. Persze előfordulna, hogy mondanak valami bődületes hülyeséget, de olyan szintű marhaságokat nem tudna kitalálni, mint amiket ebben a műsorban mondanak ezek a fizetett álhülyék. Az egész műsor egy nagy kamu.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!