Örültök h Baricz eset ki?
Miért a másik kettő tovább jutó mivel jobb?
Az egyik egy leesett csillag,a csillag születikkel
sem ért el semmit,a másik pedig egy tavaly kiselejtezett x faktoros!Hát valóban erős mezőny!
Tamás a legjobb!
igen, Veca is Csillag születikes volt, és bizonyított, akárcsak Tibi (én akkor nem néztem, tehát nem tudom összehasonlítani az akkori képességeiket a mostanival), de nem feltétlenül kell megbélyegezni valakit azért, mert még egyszer megpróbál valamit, ami egyszer nem úgy sikerült. Mellesleg Enikővel nem az a bajom, hogy tavaly is indult és nem jutott el az élő show-ig, az ő CD-jét nem venném meg, de nem azért, mert ez másodszori próbálkozása.
Akiét szívesen venném és hallgatnám, az Tarány Tamás, Kocsis Tibi, bár annak idején ezt gondoltam Vecáról is, aztán ahogy kijöttek a dalai és hallgattam őket, hiába szerettem a hangját, ő teljesen más arcát mutatta, mint amilyet megismertünk, így már őt sem hallgatom. Remélem a fiúk nem járnak így.
Sajnos nem láttam, és szomorúan olvasom hogy ő esett ki.
Szerintem Kocsisnak kellet volna már rég.
Nem.
Muri Enikőnek kellett volna kiesnie inkább, DE MÁR RÉGEN!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!