Olivér miért utálja ennyire Bécit?
Mikor párbajozni mentek, akkor még azt mondta, hogy a kinti életben tuti, hogy tök jóban lesznek, akkor most miért rühelli?
Nekem eleinte szimpatikus volt, hogy Olivér ennyire nyomatja Alekoszt a nyeremény érdekében, de most már egyre világosabban látom, hogy nem a baráti hűség miatt szeretné, hanem csak az a lényeg, hogy ne a Béla nyerjen, és az egyetlen esély erre Alekosz. Szandit is napraforgózta mikor még Évát akarta kivinni, de ahogy megtudta, hogy Bécit viszi, máris Szandika volt az a királynő, akire szavazzon az ő tábora is.
Egyre inkább ellenszenves amit csinál, és szerintem még jót is tesz Bécinek ezzel ,mert szerintem sokan már csak azért is rá szavaznak, mert ez az ellenkampány sokaknak nem szimpatikus.
Nekem azzal, hogy nem ment el Szandi párbajára, akit állítólag mennyire szeret, ezzel is csak azt bizonyította, hogy neki csak az a lényeg, hogy ne a Béla nyerjen, és nem érdekli a villában kötött barátság. Azt mondta, hogy Alekot népszerűsítette, magyarul fontosabb volt hogy elmenjen vedelni. Mivel ő nyilatkozta, hogy egy ilyen népszerűsítő körúton összeülnek és isznak, meg dumálnak.
Mit gondoltok? Ja és mindenkit megkérek, hogy ne bántásátok egymást!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Át kéne nevezni a mozgalom Alek mellett nevezetű táborát, mozgalom Béci ellen-re :)
Köszönöm a választ.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
ez nem feltétlenül igaz.
én nem bírtam Olit sose, Szandikát is utáltam, de Béci ellen én is neki drukkoltam, mert Béci egy kultúrálatlan majom, akit már rég ki kellett volna zárni.
Oli szerintem azért utálja Bélát, mert mikor kijött megtudta milyen is valójában ez a sokak szerint áldott jógyerek. Oli helyében én is ezt tenném, most gondolj már bele odabent Béci folyamatosan szapulta Olivért meg mindenkit, hogy én törvénytisztelő, rendes gyerek vagyok ám meg stb, idekint meg kiderül róla, hogy odabent megérdemelt volna egy szájbavágást.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
72%-ossal valamilyen szinten egyet kell értsek.
Szerintem is Oli jóba akart ő lenni Bécivel (sőt az egyik nekedvalóban mondta is, hogy ő nem utálja), csak kint megtudott róla dolgokat, ezért képmutatásnak érzi, ami Béci és Gigi csinál bent.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én nem érzem úgy, hogy Béci ellenesség vezérelné, csak hát valljuk be, nem a kedvence. Már a villában sem volt az, kinn meg ugye megtudta, hogy mennyire másnak adja ott magát elő, és ez még inkább negatívan hatott rá. Tudod Olivérnek az volt a baja, hogy ugye amíg a villában volt, addig ők négyen (Alek, Éva, Szandi) nagyon jóban voltak. Aztán most meg Szandika teljesen Éva ellen fordult, és kinn akarta hagyni a párbajon. Na szóval ez a hozzáállás nem tetszett Olivérnek, hogy aki az első 3 hónapban a barátom volt, utána hírtelen a legnagyobb ellenségem. Bevallom, nekem sem. Mert azt elhiszem, hogy a kapcsolatok folyamatosan változnak benn, meg hogy csalódott Évában, de az a szintű kirohanása Szandinak, meg gyűlölködése nálam igencsak túllépte a határokat, mert azért olyan durva dolgot nem vétett Éva ellene. És ezért ha Éva-Szandi párbaj lett volna, akkor Évának drukkolt volna. De hogy nem ez történt, szerintem teljesen természetes dolog, hogy nem Bécit pártolja.
Én ebben nem látok semmi kivetnivalót, én is teljesen így gondolkodtam. Bár abban igazat adok Neked, hogy azért nem ment el a párbajára, hogy Alekosz népszerüsítse...azért nem lehet kibírni azt az 1 napot, és elmenni egy villabeli barát párbajára?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!