Szerinted is Szabó Mariannak kellett volna kiesnie? Véleményeket.
énis ugyanezen a véleményen vagyok...
most(??!!)dorka eléggé hamis volt...és ahogy mondták az after x ben..mintha elhagyta volna az ereje(Mariannak is!)
de egyértelmű hogy dorkának kelett vna mennie
Mariannak sokkal jobb hangja volt/van!
Hát igen, ezzel a most szóval én is vitatkoznék, azért hétről hétre megmondják neki, hogy ez hamis.
És nem tudom figyelted-e a mai első produkciója után a zsűri véleményét.
Az mindent elárul mikor mondta: "Örülök h ittlehettem de megy minden tovább nem vagyok szomorú"
Miért is lenne szomorú. Nem arról szól ez h kiesnek és vége mindennek.
Hanem van aki kiesése után révbe ér és jobban fog érvényesülni mint aki megnyeri az adást.
18/F
Szerintem ez volt eddig az egyik legegyértelműbb a párbajok közül. Éppen ezért nem értem, hogy miért nem tudott dönteni a zsűri. Mariann nem a kedvencem, de nagyon szimpatikus és jól énekel. Dorka pedig iszonyúan hamis volt (ahogy írták előttem is, korábban is sokszor figyelmeztették már). Nem értem. De Mariann nagyon szépen viselte a kiesést. Ritkán lát az ember ilyet tehetségkutatóban. Minden tiszteletem az övé.
(Nem tudja valaki, hogy Nyíregyen ő nincs benne a Mandala társulatban?)
Én egyiket sem szerettem igazából, és mégis. Mondhatnám, hogy ezen a ponton már minden kiesés fáj egy picit. Mariann előadása után azt mondtam, ő megy haza. Majd miután hallottam szétesni egyik kedvenc számomat, már tudtam, hogy Dorka veszít a zsüri által. Viszont a döntetlen után már számítottam rá, hogy mégiscsak Mariann. Egyszerűen így tippeltem meg a népszerűségüket. És így történt.
De az kiütött, ahogy a vereséget kezelte! Igen! Így kell emelt fővel távozni egy vesztes csatából!
Dóri majd jövő héten esik ki..
Tök mindegy..
Amúgy emberileg sokkal szimpibb Dóri!!Zeneileg annyira nem ájulok el tőle.
Mariannt nem csíptem.Örülök h kiesett:P
Szerintem lassan mindannyian elfáradnak,kellene nekik 1 hét szünet,hogy kipihenjék magukat,mert már egyiknek sincs hangja.
Én is azzal az smsezővel értek egyet,aki az after x-ben azt írta,hogy Dorka amióta megszült,hamis.
A párbaj dala 80%-a alig hallható,így teljesen élvezhetetlen volt.
De egyetértek azzal is,hogy annak kell mennie,aki a legkevesebb szavazatot kapja,mert nem a mentor veszi a lemezt,hanem a szavazó.
Ez egy verseny,nem kell senkit megmenteni,az egyéniségnek kell megnyernie,aki egyedül betölti a színpadot,táncosok,ordítozás nélkül.
Nem a Mariannak kellett volna kiesni,de azért nem szavaznak rá,mert nem tinifiú:),és baromi drága az sms:(
Sztem nagyjából látható h kiket szeretnek a nézők..
Innentől mindegy hogy melyik héten esnek ki a döntőig az emberek..
Az a lényeg h ki lesz az utolsó 2-3-ban.
Nagy valószínűséggel Nicolas, Csaba, a 3.-at nem tudokm de talán Wolf Kati..A többiek sorra úgyis kiesnek..
Max nyernek még 1-2 hetet:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!