Ki nyerje a Való Világot?
#32
Gusztustalan volt az már igaz. Nem csoda hogy egyedül van.
#33
Valahol kicsit sajnálom, mert most már nem tehet semmit, az egész villából ez maradt meg róla és ennyit ért az egész. Gyakorlatilag minden amivel bent inzultálták egymást, annak az ellentetje vált be, az elejétől akinek nagy mellénye volt és bullyingolta a többieket (Lamin,Bibi,Anita,Barna, a végén pedig Melina) azok mind sorra ezzel estek pofára, ráadásul végig pont ezek estek ki nagy fölénnyel. De ezek a nyomorultak ezt csak azért se akarták felfogni, miközben az orruk előtt történt az egész. Az, aki pedig végig nem volt seggfej senkivel, szimplán jóérzésű volt (meg még annyit megtett, hogy nem reggeltől estig rinyált hogy vele foglalkozzanak a többiek), az meg is nyerte végül a játékot. lol
Igazából nem sajnálnivaló, hanem szánnivaló Melina. Az utolsó utáni pillanatig gyűlölködött és most hiába fogja teleszórni a sajtót azzal, hogy Kriszti egy nagy színész és becsapott mindenkit. Ennyi időn keresztül egy ember nem játszhat szerepet, ki kellett volna esnie belőle és még azt sem lehet mondani, hogy mi nézők csak napi 50 percet láttunk belőle, nem tudhatjuk, mert a bentiek mind mellette voltak és oka van annak, hogy nem került soha se kiválasztásra, se kihívásra(arról már nem is beszélve, hogy Kriszti sem tudhatta, melyik 50 percét adják le). Ez egy óriás kapufa volt Melinának. 10 éven át készült a bentlétre és nyilván a győzelemre(már ez eleve WTF kategória) és ilyen látványosan elcseszni, csupán irigységből...nem semmi. Szerintem eleve azért tartotta bent a nézők egy jó része, hogy Kriszti ellen essen ki ha lehet.
Rendkívüli gonoszságra vall tőle amit művelt a fináléban, gyakorlatilag megkeserítve a győzelem perceit. Ez a nő kuka. Nagyon remélem, hogy nem teszik be a médiába szerepelni.
#37
Ez így van. Annyi, hogy a válogatás csak ebből a szempontból volt rossz, a műsorkészítőknek viszont valószínű eszük ágában sem volt ezt nézni, hogy melyikük lenne esélyesebb, pláne szimpatikusabb, sokkal inkább lehetett az a cél, hogy minél több szart kavarjanak, és minél több embert irritáljanak, egy 60 m2-es ingerszegény környezetben csak erre tudják építeni hogy hónapokig tartson egy showműsor.
#39
Akkor sok értelme volt fél évig a kamerák előtt ingyen kefélnie :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!