Van valóságalapja azoknak a filmeknek, amik azt mutatják, hogy az amerikai veteránok helyzete nem jó?

Részben. Én kint éltem pár évet az usa-ban és egy vietnami veterán volt a landlordom. Ő elmondta, hogy főleg a 80-as években nagyon nehéz helyzetben voltak azok, akik visszajöttek a háborúból és nem tudtak rendesen visszailleszkedni a társadalomba. Ő is egy ilyen klubot vezetett, ahol még a 2000-es évek elején (amikor kint voltam) is 23 ember volt rendszeres tag. Az állam a 90-es évek közepén már elvonta az ingyenes mentális segítség lehetőségét az ilyen klubok nagy részétől, ezért vagy önkéntes pszichológusok segítettek nekik, vagy olyan volt katonák, akik elvégezték a pszichológia szakot, vagy pszichiáter szakot és kimentek hozzájuk ingyenesen. Míg a világháborús veteránok az 50-es 60-as években keresett munkaerő voltak, addig a vietnamból hazajötteket sok helyen fel sem vették dolgozni, közel 30%-uk pedig maradandó mentális problémákkal küzdött és küzd ma is. Nagyon sokat mesélt arról,amikor hazajöttek, sírtak a gépen, mert nem mehettek oda a rokonok, nem várta őket fogadóbizottság - holott a régi filmhíradókban ezt látták, amikor a VH-ból hazajöttek a katonák. Leszerelés után, szakma nélkül maradtak sokan, mert sokuknak nem volt más választása, mint a bevonulás. Ő fekete volt, neki csak ez maradt, habár nem voltak szegények, de ahhoz, hogy egyetemre mehessen be kellett lépnie a seregbe, vitték is egyből namba.

A lényeg, hogy a vietnami veteránok egymást segítik, valahogy magukra maradtak, egy teljesen elfelejtett generáció lett mára.