Szerintetek igaz ez? Kristen Stewart és Robert Pattinsonról (lent)
címlap: ELŐSZÖR EGYÜTT AMIÓTA A BOTRÁNY KITÖRT
Rob és Kristen újra együtt.
Rob érzelmes kijelentése: Nem hagyom el Kristent!
Belső cikk:
Több hétnyi találgatás után a színész végre tisztázza a szerelmi életét.
Rob elképesztően vidám volt és jól nézett ki ahhoz képest, hogy barátnője nyilvánosan és ezzel őt megalázva csalta meg egy nála jóval idősebb férfival.
Egy hete lépett a nyílvánosság elé először, hogy a botrány kirobbant, és Rob barátságosan mosolygott az új filmjével Cosmopolisszal kapcsolatos interjúk során.
A lebarnult, elegánsan kinéző Pattinson továbbra sem beszélt Kristenről és a magánéletéről, amikor a kapcsolatukról kérdezték.
Most egy a 26 éves színészhez közeli belső forrás magyarázatot adott minderre: az eddigi nagy csend oka, hogy a brit a következő hetekben sajtóközleményt fog kiadni, melyben arról fog nyilatkozni, hogy megbocsát Kristennek, mert szereti őt és hogy nem szakítottak.
"Mindenki úgy gondolja, hogy most Rob fekszik az ágyában és sír, mint egy tinédzser, akinek összetörték a szívét, de az igazság az, hogy Kristennel mindvégig beszélőviszonyban voltak." - mondja a forrás. "Az egész időt azzal töltötték, hogy a miértekre keresték a választ és a kapcsolatukat megmentsék. Robot valóban megbántotta Kristen a tettével, de Robnak esze ágában sincs emiatt szakítani.
Egy további belső forrás megerősítette, hogy Rob teljesen összeomlott, amikor meglátta barátnőjéről és a SWATH rendezőjéről készült képeket júliusban, de Kisten bocsánatért könyörgött, és így Rob kiagyalt egy tervet:
Hagyva, hogy mindenki azt higgye, elküldte Kristent a közös Los Feliz-i otthonukból, Rob tudta, hogy midnkettőjüknek szüksége van időre, mialatt közösen átbeszélik mi történt.
"A malibui otthonukban voltak mindez idő alatt" - árulta el a forrás. "Nagyon nehéz volt nem nyilatkozni a helyzetről, különösen hogy Robot állandóan a megcsalásról kérdezik."
Ha jobban belegondolunk, már voltak jelek, hogy minden renden van. Rob Cosmopolis rendezője David Cronenberg nyilatkozta, hogy nem az a helyzet, aminek látszik.
Mindez azért, mert Kristen mindvégig Rob mellett volt. A pár mindig is elválaszthatatlan volt, és ez az utóbbi hetekben sem volt másképp.
Egy belső forrás még azt is kijelentette, hogy Kristen Robbal volt New Yorkban az előző heti interjúk során, és ezért volt Rob olyan nyugodt a nyivános megjelenésekkor, mert Kristen vele volt.
"Egy magángéppel érkeztek és Kristen Rob hotelszobájában bujkált, míg a brit az interjúkat adta.
Rob tudta, hogy Kristen azért volt ott, hogy jelezze, mellette áll és támogatja.
Látta, hogy a barátnője teljesen összetört, mivel sok rajongó bántja, és ezek a bántások Robot még fájdalmasabban érintik. - ez az oka, hogy kiáll a nyilvánosság elé.
Rob undorodik attól, ahogy egyes rajongók Kristen felé viszonyulnak a kikerült fotók óta, és az egyetlen mód, hogy ezt elkerüljék a továbbiakbnan, az hogy Rob nyilatkozik Kristen "visszafogadásáról"
Úgy hangzik mint egy propagandaművelet az új film pozitív fogadtatásának elősegítéséhez.
A hype egy kicsit alábbhagyott, és kell a bizonytalanoknak valamilyen megerősítés.
Kristen Stewart és Robert Pattinson 'szerelme' mindenképp tartani fog amíg le nem adják a Breaking Dawn 2-őt. Tudom, hogy sokan elítéltek ezért a véleményemért, de láttunk már szerelmeseket, akik 'szerelmükkel' reklámozták a filmet. Ebbe a 'szerelembe' beletartozik egy kis szakítás, egy kis összejövés, eljegyzés, hogy lehessen miről beszélni, hogy el lehessen adni őket az olyan embereknek, akik egyfolytában a pletykalapokat bújják.
Persze az is lehet, hogy komolyan szeretik egymást, nem mondok róluk semmi rosszat, de szerintem ez a szakítunk és újból összejövünk, mindennapos Hoolywoodban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!