Tehetséges színésznek/ színésznőnek születni kell, vagy egy izgulós, mosolygós, nem természetesen játszó ember is válhat jó színésszé/ színésznővé?

Minden tanulható és a vele született tehetség mindenben csak egy bizonyos szintig elegendő önmagában. Igazán komoly eredményeket a tehetségesek is csak komoly tanulással és kitartó munkával képesek elérni. Akinek meg van a tehetsége, annak tanulás nélkül, vagy kevés tanulással jobban mehet eleinte, de ha nem tanul és nem fejleszti tovább magát, akkor a lustasága miatt meg fog rekedni azon a kezdeti szinten, amire a tehetsége eljuttatta és minden más szorgalmasabb ember le fogja őt hagyni.

Aki kitartással és szorgalommal tanul, azt a tehetsége hozzásegítheti, hogy ugyanannyi energia befektetéssel másoknál könnyebben, gyorsabban, messzebbre jusson el. Viszont egy szinten túl a tehetség önmagában már nem elegendő.

Nagyon sok minden akár tehetség nélkül is megtanulható. Sőt sok esetben csak a tanulás közben derül ki, hogy van hozzá tehetséged, mert amíg nem használtad igazán a képességeidet, addig a tehetségednek sincs lehetősége megmutatkozni. Izgulósként először az izgulást kell leküzdeni, hiszen addig nem is lehetsz képes természetesen játszani, amíg izgulsz, tehát képtelen vagy természetesen viselkedni.

Valóban sokmindent lehet fejleszteni tanulással, de a színpadi munkához az kell, hogy szeresd, ha sokan néznek. Sóvárogni kell a figyelem után, és ha ez megvan benned, akkor érdemes tanulni.

Szégyellős, introvertált embernek kevésbé való a színpad.

#5 Nyilván kell valamiért akarnod, szeretned a szereplést, minimum azt, amit el tudsz érni általa, legyen az akár hírnév, befolyás, vagy pénz. Viszont egészen sok introvertált ember van a színészek, tévések és egyéb előadóművészek és más nyilvánosan szereplők között is. Önmagában az introvertált, visszahúzódó, szégyellős, vagy akár gátlásos személyiség sem feltétlenül akadály. Ezekben nagyon sokat lehet fejlődni, ha valaki akarja és hajlandó dolgozni rajta.

Gyakori félreértés ebben a témában, hogy sokan összemosnak fogalmakat, mint ahogy te is mintegy szinonimaként használod, hogy szégyellős és introvertált valaki. Ami előfordulhat, hogy együtt járnak, de nem szükségszerű. És pláne nem szükségszerű valakinek ebbe beletörődve a saját lehetőségeit bekorlátozni.

Az egy tudatos döntés kérdése, hogy valaki elfogadja korlátnak valamiért kialakult eddigi adottságait, vagy dolgozik rajta, hogy ezeken az adottságokon változtasson. Ez a döntés sok esetben fakadhat egyszerűen kényelemből. Egyszerűbb elfogadni, hogy valami nem megy, minthogy dolgozzunk rajta, hogy megy.

Nagyon sok esetben tévképzetből fakad, mert azt hiszik, hogy amilyen vagy, azon nem lehet változtatni. Pedig évezredekre visszanyúló történelme van, hogy rengeteget lehet akár személyiségjegyeken, hát még képességeken, vagy adottságokon fejleszteni.

Sok esetben vélt vagy valós ideológiai, értékrendi okai is vannak. Pl. Aki olyan értékrenddel nevelkedik, hogy a magamutogatás, vagy akár a nyilvános szereplés is elítélendő, az akár örülhet is neki, hogy ő nem ilyen és esze ágában sincs ezen változtatni.

Az introvertáltság azt jelenti, hogy nem a társaság, tömeg, a figyelem a lételemed. A szereplés, társalgás inkább erőfeszítést, energia befektetést igényel tőled. Az introvertáltak inkább elvonultan, magányosan, csendben, befelé fordulva, elmélkedve szeretnek pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni, így érzik magukat jól.

Ezzel szemben az extrovertált embereket általában pont a magány, csend, nyugalom és befelé fordulás fárasztja jobban és ők inkább társaságra, közösségi aktivitásra figyelemre vágynak, bulizva szeretnek szórakozni, a társasági pezsgés tölti fel őket.

Viszont mindkét embertípus képes a kényelmet, nyugalmat jelentő komfort zónából kilépni és kisebb-nagyobb mértékben erőt véve magán a számára kevésbé kellemes közeggel is megküzdeni. Minél többet gyakorolják, annál inkább képesek rá és minél jobban edzik az ilyen képességeiket, illetve minél inkább megtalálják azokat a módszereket, megoldásokat, amik segítségükre lehetnek ebben, annál inkább képesek hasznukra fordítani az amúgy számukra kedvezőtlen környezetet is.

Ugyanolyan ez, mint az úszás. Az ember nem úszásra született, nem képes lélegezni a víz alatt, bármilyen vízi élőlénnyel összehasonlítva egyáltalán nem ideális a test felépítése az úszáshoz. Ha nem tanulja meg az úszás helyes technikáját, akkor a víz, mint közeg sokkal inkább akadályozza, mint segíti, hogy mozogni tudjon benne. Viszont aki megtanul úszni, elsajátítja a hozzá szükséges helyes mozgásformákat és légzési technikákat, megtanulja milyen kartempók között hogyan kell levegőt venni, az az úszni nem tudó számára csodának tűnő módon képes a vízben haladni és érvényesülni.

Introvertáltként nehezebben viseli valaki a szereplést és ezért nagyobb küzdelmet jelent, mint annak, aki eleve élvezi. De ez is tanulható, fejleszthető, sőt érdemes is minden introvertáltnak fejlesztenie, mert a világ jelentős része introvertáltak számára ideálisabban épül fel. Aki elfogadja, hogy ő introvertált és ezért nem is akar extrovertált helyzetekkel találkozni, megúszni, minimalizálni próbálja, az egy csomó helyzetben hátrányt szenved. Nem lehetetlen így sem érvényesülni, de sokkal nehezebb lehet.

Viszont aki képes a saját introvertáltságát kiismerni és megtalálni a lehetőségeit és módszereit, hogy az introvertáltságot leküzdve ugyanolyan jól tudjon működni extrovertált helyzetekben is, az akár a kimondottan extrovertált pályákon, például akár színészként is ugyanúgy tud érvényesülni.

Színészek és más előadóművészek, tévések között is rengeteg introvertált van. Mivel őket a figyelem, társaság, szereplés jobban megviseli, ők pl. szereplés előtt-után, vagy akár közben pl. wc-be, öltözőbe, egyéb helyre elvonulva, bezárkózva készülnek, töltődnek, hogy jobban viseljék azt az időt, amit mások között kell tölteniük. De csak azért, mert amúgy jobban szeretnek otthon olvasgatni, mint bulizni járni, még nem dobják el maguktól a sikeres színészi, zenész, egyéb pálya lehetőségét, ha amúgy jók abban amit csinálnak.

Hogy Albert Einstein, Bill Gates, Erzsébet Királynő vagy Nelson Mandela is introvertáltak/voltak, talán kevésbé meglepő. De a híres színészek, zenészek, celebek között is rengetegen vannak, mint például Keanu Reeves, Emma Watson, Johnny Depp, Scarlett Johansson, Matt Damon, Timothée Chalamet, Megan Fox, Tom Hardy, Audrey Hepburn, David Attenborough, Selena Gomez, David Bowie, Frank Sinatra, Kurt Cobain, Lady Gaga, Jay-Z, Eminen, Britney Spears, Rihanna, Beyoncé, Kim Kardashian, Kourtney Kardashian.

Az, hogy valaki szereplésből, vagy akár egyenesen magamutogatásból él meg, még nem feltétlenül jelenti, hogy ő extrovertált. Sőt, jobbat mondok, egy csomó olyan híresség és celeb van, aki a civil életben egyáltalán nem úgy viselkedik és beszél, mint a nyilvánosság előtt. Sokuknál a nyilvános énjük csak egy felvett póz, ami jól működik a kamerák előtt, eladható média termék, hogy mikor mit csinál, épp kivel hogyan veszik össze, stb. De ez nem feltétlenül az ő valós személyisége, hanem az a szerep, nyilvános személyiség, amit a média számára előad.

Pont ugyanúgy, ahogy a hétköznapi emberek közt sem ritka, hogy valaki a baráti társaságban nagy hangú vagány macsó, hímsoviniszta, nőgyűlölő disznó, közben otthon meg egy halk szavú papucs, aki meghunyászkodik az asszony előtt, mert ő viseli otthon a nadrágot. De ezt nem kell a külvilágnak is tudnia...