TheVR Pistinek milyen diplomája van, vagy milyen egyetemi szakra járt?
Azt tudom, hogy Jani a DE-n járt proginfóra, de nem fejezte be, mert közben beindult a csatorna…
Pisti említette a legutóbbi videóban, hogy egyetemi évei alatt, bizonyos bulikban sokat meztelenkedett.
Illetve egyszer azt mondta egy streamben, hogy természettudományos szakra járt.
Valaki tudja részletesebben, hogy hova és milyen szakra? Illetve hogy befejezte e?
10: Feltételezem, te vagy a 8-as válasz írója is. Direkt írtam, hogy ne vedd bántásnak. Jó emberismerő vagyok, ezért írtam előre, mert nagyjából azt a választ vártam, amit írtál rá.
Már 14 éve vállalkozok, neked viszont a válaszaid alapján látszik, hogy gőzöd nincs arról, hogy mi az a vállalkozás és hogy működik, vagy hogy egyáltalán miről szólt a válaszom.
Először is, a jól kivehető tévhiteddel ellentétben a BT, a KFT, a ZRT, a NYRT nem nehézségi szintek, hanem csak vállalkozási formák.
A KFT-t csak azért emeltem ki a válaszomban, mert te is ezt említetted.
A válaszom lényege az volt, hogy a vállalkozási formától elvonatkoztatható a vállalkozás sikeressége, "nehézsége".
Mint ahogy a vállalkozók mentális teljesítőképessége, műveltsége sem függ a vállalkozási formától, és ezek a paraméterek később sem változnak.
Nem lesz okosabb, jobb problémamegoldó a vállalkozó később sem (mert az intelligencia konstans érték), csak több információja, tapasztalata lesz arról, hogy mi működik és mi nem (ezek a változó értékek).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!