Tetszik? Szívesen olvasnád a folytatását?

Egy unalmas, szokásos hétköznap vége közeledett, az emberek szokás szerint ügyet se vetettek egymásra, rohantak haza amint csak tudtak. Mindenki az otthon melegét szerette volna érezni, a mai nap után különösen is, hisz hasogatott a fagy egész álló nap.

Nem ment ez olyan könnyen, hisz az egész városban közlekedési káosz uralkodott.

Saját bőrén tapasztalta ezt Josh is, aki épp hazafelé tartott egy fárasztó nap után. Soha nem tartotta magát forróvérűnek, legfőképp nem bunkónak, most mégis a kormányt csapkodva ordított egy hatalmas sötétített ablakú BMW felé.

- Az isten verje meg, hogy nem képes kitenni azt az átkozott indexet-

Próbált lenyugodni, de tudta nem lesz könnyű. Egész nap üldözte a balszerencse. Reggel otthon hagyta a kulcscsomóját, s mikor már másodjára fordult ki a kapubejáróról egy fekete kandúr átslattyogott előtte az úton. Borzaszó babonás volt, s úgy érezte, bárcsak már vége lenne ennek az átkozott napnak. De bármennyire is szerette volna a gondjai még csak akkor kezdődtek. Rögtön kezdés után megszúrta magát egy injekciós tűvel miközben influenza ellen oltott be egy hatvan év körüli hölgyet. Mindig is jó orvosnak tartotta magát és még soha nem történt vele ilyen. Rá jellemző módon megőrizte hidegvérét, megtette a szükséges óvintézkedéseket, beadatta magának az ilyenkor szükséges oltásokat. Tudomása szerint semmi gondja nem lehetett, de mégis...

Ezután hívatták az igazgatóságra, ami semmi jót nem jelentett. A kórház vezetője, David Baker, egy pénzéhes, ötvenes éveiben járó nácisztikus alak volt. Soha nem volt Joshnak szimpatikus, bár még egyszer sem beszélt vele. Josh megérkezett az irodájához, s a szíve a torkában dobogott. Nem tudta elképzelni, miért hívatják.

Nyugalom, nyugalom Josh, semmi gond, rossz napod van, de minden jó lesz- Ismételgette magában, de hatástalan volt. Keze lába remegett mikor a főnök titkárnője szólt, hogy bemehet. Josh benyitott az igazgatói irodába, nem érte meglepetés. Pont így képzelte el egy család nélküli, borzasztóan anyagias férfi birodalmát. A szoba méregdrága, külföldről hozatott, egzotikus bútorzattal volt felszerelve. David egy hatalmas tölgyfa íróasztal mögött ült egy stílusos bőr borítású fotelben. Kubai szivart szipákolt és kezével intett Joshnak, hogy foglaljon helyet. Egy ideig csendben fürkészték egymást, majd David megszólalt.

-Kedves Josh, bizonyára tudja, hogy nagyra értékeljük munkáját, de sajnos a korházat megviselte a gazdasági válság és leépítésekre van szükség.-

Josh azt hitte menten ledől a székről. 6 éve dolgozott a korháznál és eddig minden rendben ment. Tisztában volt vele mi következik de képtelen volt felfogni.

-Sajnos ez magát is nagyban érinti- folytatta David- jövő heti hatállyal megszűnik a munkaviszonya. –

Josh érezte, hogy zúg a feje, nem értett semmit, legszívesebben kifutott volna a világból, hátrahagyta volna ezt az egész rettenetes porfészket. De nem tehette, helyette émelyegve kisétált az irodából, s rohant a korház mögött parkoló kocsijáig. A járókelők értetlenkedve néztek rá, de őt most ez a legkisebb mértékben sem érdekelte. Nem tudta miért történik ez vele, úgy érezte el van átkozva.

Fél óra múlva csalódás és az óriási düh mellett újra előjött benne az elátkozottság érzése, amikor egy bőrfejű, fél kilós aranyláncot hordó, kigyúrt állat szállt ki a fekete BMW-ből.

Tudta, hogy ezt nem ússza meg szárazon…