Könyvet írok, ebben a részletben mennyire érezhető az érzelem?

A kalóz rájött, hogy szorítja az idő, ezért ott hagyta a földön vergődő komornyikot, és azonnal a kertbe sietett. Végig szaladt a folyosókon, kikerült minden pácélos őrt, végül lefutott a lépcsősoron, és most ott állt a kerti kapu előtt. A szíve a torkában verdesett, levegőért kapkodott. A mai napon kapott egy borzalmas hírt, találkozott egy ellenségével, csalódott a királyában, de mégis, a most következő találkozástól félt a legjobban. "Mit fog szólni? Ennyi év után, valyon változott egy kicsit is? Akarom én ezt?"

Döntött. Két kezével szélesre nyitotta a kert kapuját. Természetesen virág illat fogadta, de ez őt nem foglalkoztatta, hiszen idefele jövet is megütütte orrát. Azonban a virágok között is tündökölt egy, ott, a kert közepén, a kis szökőkút mellett. Clara, a királyné. Barna hajfürtjei egészen a fodros szoknyája aljáig értek, zöld szemei, akár a macskáé, csillant meg a reggeli harmaton. Vidám termszeténél fogva állandóan mosolygott, ha éppen szomorú volt, az nagy gondot jelentett. Egy zöld masni volt a hajában, zöld és kék csíkos volt a ruhája, a szoknyáján pedig a Birodalom címere, egy háromágú korona díszelgett. Reg rájött, hogy jól döntött, mikor eljött a nőhöz. Szíve még mindig kalapált, de ahogy maga előtt látta, valahogy megnyugodott. Mikor a nő felé tekintett a földre vettette magát. Egy rózsbokor mögött landolt, pont egy trinárcisz ültetvényen feküdve. Fogalma sem volt róla, mit művel. Az egyetlen gyenge pontja mindig is a bájos hölgy volt. Kitekintett a bokor mögül, de legnagyobb meglepetésére a királyné már nem volt a szökőkút hűsében.

-Ki elől bújkálunk?- kérdezte egy hang Reginald mögül.

Clara, a királyné ott guggolt egy kék könyvvel a kezében, pont ugyanott mint a kalóz, akire a szívbajt hozta.

-Én...Én csak...A veteményest ellenőriztem, amikor...

-És, minden rendben a virágaimmal?- a hangja még mindig ugyanúgy csengett, mint sok-sok esztendővel ezelőtt. A férfi összeszedte magát, és megpróbált természetesen viselkedni.

-Azt kell mondjam, a kertészetek igen hanyag munkát végez.- próbált leszállni a trinnárciszokról, de a nő arca az útját állta. A szájuk és a szemük között már egy légy sem fért volna el, mikor a királyné hirtelen felkelt, és visszalökte a veteményesre. A kalóz meglepődve nézett fel rá.

-A királyi kertész csak a főudvart tartja rendben. Ezt a bejárati udvart én magam készítettem, és most mélyen megsértettél.- Calara próbálta felvenni a legsértődöttebb arcát, de hamar rájött, hogy nem illik hozzá, és harsány nevetésben tört ki. A Róka füleinek felért ez a kacaj száz rigó, ezer cinveréb, és tízezer hurrikán madár zenéjével.

-Őszintén sajnálom ha megsértettem felségedet, igazán nem állt szándékomban.- Reg próbált felállni, de a lába megcsúszott a talajon, és ezúttal a rózsbokorban landolt. Tüskéi szétszabdalták kabátját, de nem sajnálta, mert Clara ismét felnevetett.

-Te fogod rendbe tenni a virágaimat, csak hogy lássam, mennyivel lesz szebb, a te kezed alatt.- ezzel eldobta a könyvet a kezéből, és futásnak eredt. Kacagásának hangja ismét felkelésre buzdította a földön fekvőt, és a királyné után kiáltott:

-Clara, várj, én beszélni szeretnék veled! Ne fuss el, kérlek, ez nem vicces! Gyere vissza, én...

A nő megfordult, érdeklődve tekintett hátra a sárban és tüskékben úszó, ezúttal sikeresen felkelő kalózra.

-Kapj el, ha tudsz!- ezzel ismét futásnak eredt a királyi udvar felé.

Reg mégcsak most értette meg, ha komolyan akar valamit a nőtől, muszály belemennie a játékba. Azonnal elrúgta magát a talajtól, és elkezte a kergetőzést. Átbotlott egy kis barackfa csemetén, de nem esett el. Elfutottak egy erkély alatt, ami alatt egy báró vagy valamiféle lovag, színes címeres páncélban ad szerenádot egy hölgynek, akit látszólag untatott az egész. Mikor azonban Reginald feldöntötte az udvarlót, az úri hölgy felkacagott.

-Elnézést uram, sietek! Sok sikert!- kiáltotta már futtában a sértett felé.

Clara jókora előnyre tett szert, mikor megérkeztek a király ezerponpás kertjébe. A nő céltudatosan a sövény labirintus felé futott, hátra-hátra nézelődve.

-Clara, kérlek szépen, hagyjuk ezt a gyerekes viselkedést!- Reginald ténylegesen elfáradt, legszívesebben leült volna.

-Mi az, csak nem elfáradt a vén Ravaszdi?- kérdezte két nevetés között a királyné, kicsit sem lassítva. Elért a labirintus kapujához, és cserfesen mosolygott az üldözőjére.

-Találkozunk a végén!- ezzel újra futásnak eredt.

Reg sem adhatta fel, hát újra üldözőbe vette. Szerencséjére a kacagó hangot könnyű volt követni egy darabig. De egy idő után elveszett a sövények zöldjébe.

-Clara! Clara! Hallasz engem?- kiabálta kétségbe esetten.

-Tisztán, és érthetően, én Ravaszdim!- a nevetést egy percre sem hagyta abba. De azt, hogy melyik irányból jött a hang, lehetetlen lett volna megállapítani.

-Kérlek, legalább most hallgass meg!- A kalóz rosszul érezte magát. Eszébe jutottak gyerekkori emlékei az anyjáról. A szekrényről, és az ostorról. Izadt, pont mint hatévesen, a szűk szekrényben. Kezdte elveszíteni az erejét. Muszály volt leülnie, ezért megállt egy sarokban, és összerogyott.

-Clara, tudod milyen régen beszélgettünk?

A sövény túlsó feléről érkezett a válasz:

-Négy nap híján tizenegy éve, egészen pontosan. Emlékszem az arcodra aznapról. Te vetettél véget a Pikkely Vadászatnak. Hős voltál, és te mégse érezted ezt. Végül feloszlattatad a Koronát, pedig te lehettél volna a legnagyobb közülük. És én ezért szerettelek. Nem a hatalmat választottad, hanem a békét.- A királyné is lepihent a túloldali sarkon, és úgy sutogta ezeket. És miközben beszélt, egyszer sem nevette el magát.

-Azt hittem ezzel megkaplak.- Reg egyre rosszabbul érezte magát. A labirintus egyre szűkebb lett a szemében.

-Hidd el, megkaptál. Csak nem úgy, ahogy szerettél volna. Mindenkinek vannak kötelességei. Valakinek csak a tenger felé, valakinek a család felé, és valakinek a király felé. Nekem ez utóbbi jutott. A király férje vagyok, értsd már meg! Ez a kötelességem. Ó, bár ne lenne, bár egy halász kunyhóban tengethetném napjaim, a virágos kertemmel. Veled.

Reginalad nem tudott mit válaszolni. Annyi év után még mindig szereti, de mégsem lehet az övé. Könnyek úsztak lefelé, a szájához.

-Egyszer elviszlek a nyári halász kunyhómba. Ott fogom megkérni a kezedet. Lesz egy kertünk is, tele virágokkal, amilyet csak akarsz.- a kalóz még rosszabbul lett, hirtelen úgy érezte, mintha kést szorítanának a gyomrához.-Clara, én...

Nem kellett befelyeznie a mondatát. Az elválasztó sövényt hirtelen átrúgta valaki, kiszakítva az összes ágat és levelet, fényt eresztve a szűkös helyre. Clara Reg fölé magasodott, árnyékával biztonság érzetet adott a férfinak.

-Buta játék volt, sajnálom...

-Nem, Clara, tudod én...Szívesen játszanék veled, egész nap... Csak semmi labirintus.-a férfi ismét fellélegzett, és, habár még mindig elég szűk helyen voltak, megnyugodott.

-Bár igaz lenne, én Ravaszdim! De a sors nem egymásnak teremtett minket. Gyere, rúgjuk szét ezt az útvesztőt- azzal felsegítette a Rókát, és hatalmasat rúgót a következő sövény falba. A lába beragadt egy kicsit, és a férfinak kellett kiszednie belőle. Mindketten nevetésben törtek ki.

Reginald, a Ravaszdi, a Tengeri Róka, a Reginald és Fia Hajó Kereskedelmi Vállalat feje nem tudta mikor szórakozott ennyit utoljára. A következő tíz és fél percben, a déli harangszóig a sövényt gyalázták lábaikkal, és így kijutottak a labirintusból.

Nevtve landoltak hanyatt fekve a fűben, a felhőket bámulva. Percekig csak a harangjátékot hallgatták, mikor a nő megszólalt:

-Elmész, igaz?

-Clara, nézd, nem hagyhatom, hogy újra megtörténjen az, ami anak idején. A férjed..A király nem befolyásolható, és ez nagyon hasznos tulajdonság az uralkodásnál. De most mégis érzek valamit a hangjában. Harit egyszerűen elengedte a Birodalom sorsával a kezében. Ha a Korona ismét hatalmat kap, háború lesz. A tojást nem véletlenül rabolták el.

-De neked ehez mi közöd? Miért nem lépsz ki belőle? Miért veszélyezteted magad? Hiszen...Gyűlölöd a királyt...a férjemet.

-Jó barátom volt, valaha. De nem érte teszem. Nem is érted, sajnálom. A Birodalomról van szó. Ha valamit akar a Korona, akkor el is éri. Meg kell állítanom Harit. Valamit tervez, és érzem, hogy köze van a Tanácshoz. A tojás kellhet a Koronának is, ezért úgy gondolom, hogy ha követem, akkor a tojás t is megtalálom. Márpedig akkor én visszajuttatom a tulajdonosaihoz.

-Reg, segíthetek valamiben is?

A férfi felsóhajtott.

-Maradj távol a politikától, és legfőképp a Koronától. Ide fognak jönni, és Henrikkel fognak tárgyalni. A három Tartomány urai, a királyfik is itt lesznek. Megválasztják a férjed utódját. A ti gyermeketek még túl fiatal, így ő nem lehet trónörökös, de a király előző házasságból született gyermekei... Maradj ki belőle, kérlek. A te épséged érdekében.

-Ugyan, Reg, azt hiszed én bele ártanám magam a férfiak ügyeibe? Különben sem értek a politikához.- nevetett fel Clara.

Reginald túl jól ismerte a nőt, túlságosan hasonlított rá. Nagyon jó játékos volt, néha még a legjobbakat is meglepte. És sosem maradt ki semmiből.

-Visszaérsz az ünnepségre? Négy nap múlva?

-Nem ígérek semmit. Fogalmam sincs hová megyek, én csak követem Harit.

-Akkor had adjak neked valamit.- Clara ismét a férfi fölé hajolt, haj szálai annak arcára hullottak.

-Akkor lángoljon!- suttogta a szavakat a Rókának, amiket nem igazán értett. Ajkuk összeért, heves csókolózásba kezdtek. Igen, kétség kívül ez a legjobb nap a kalóz életében. Talán az utolsó jó nap...