Könyvet írok, véleményeznétek a részletemet?

2.fejezet

Ezüst vár,Kondor Birodalom központja

Az első nap már jócskán a dombok fölött járt,sugarait átpréselte a fák levelein. Lágy érintésével ébreszgette az ott élő lényeket,meleg ölelésével jelezte az időt. Mégsem ő élesztette fel a Zöldet. A erdő szellemei hamarabb tettre készek voltak.A kis tündérkék levél szoknyájukkal,hüvelyknyi faragott varázspálcájukkal apró fénygömbként járták körül a fa törzseket ,leszállva egy-egy ott alvó állatra,amelyek szemei nem bírták a vakító csillogást,így kénytelenek voltak felkelni. Tágra nyílt szemeik nem bírták felfogni a csodát,amelyet láttak. Lassan feltámaszkodtak,kinyújtották elgémberedett végtagjaikat,és tettre készek voltak. A szorgos szellemeknek hamar elfogyott a munkájuk,és semmivé lettek. A feléledt erdő lényei csipás szemeiket pislogtatták,de hamar élni kezdtek. Igazán élni. A flopperek előbújtak föld alá vájt szűk,sötét járataikból,puha mancsaikkal megvakarták fülüket,majd mellső lábaikon ugrálva azonnal egy közeli rétet kerestek,amelyet lelegelhetnek. A fütty rigók azonnal táplálékot kerestek fészkükben csipogó fiókáiknak,a férgek legnagyobb aggodalmára. Az egyik borjú anyjához simulva próbálta diktálni az utat,sikertelenül. Egy gímekből álló szarvas csorda ugrált el elöttük,élükön egy termetes példány,hatalmas agganccsal,egy nagy,kerek barna folttal az oldalán. A kis gida apja,a szarvasok büszkesége, a csorda vezére. Gyorsan haladtak át a tisztáson,egy baglyot felkeltve álmából,aki hangos huhogással felyezte ki nem tetszését.

Az erdő növényei is elkezdtek élni. A fák virágba borították az ágakat,rovarok,főként méhek ezreit vonzotta rózsaszín szirmaival,és illat füstjével. A törzseken szívárvány gombák nőttek,ezer szép színbe vonva be azt. Lila indáival egészen a földig leért,ahol nyílásukat egy borz nyalogatta,édes nektárt remélve. A talajt nap csillag virágok borították,üde színfoltot vittek a barna talaj mellé. A nap fénye olyannyira átsütött a leveleken odafent,hogy szinte sehol nem hagyott hegyet a Föld Anyának. A szépséget semmi nem tehette tönkre.

A kis borjú még mindig nem adta fel a próbálkozást. Fejével anyja nyakát lökdöste,mivel csak odáig ért fel,de a szarvas tehén nem engedett. Tudta,borja az apjához akarja vezetni,aki a Tengeri tónál legelteti csordáját. De oda szarvas tehenek és borjaik nem mehettek,túl nagy veszélyt jelentene számukra az edő határa.

Ott már a csupszok kijárt ösvényei uralkodtak,szaguk átjárta a nagy tavat,melyen az ég fényei tükröződtek. Lágyan ömlött át egy kisebb árokba a vége,csobogása nyugtató érzést nyújtott az állatoknak. De ez csak érzés volt,hiszen ezen a helyen nagyobb veszély uralkodott,mint az erdő bármely szegletén. A reggeli szellő a tó partjával szemből hozta a szagokat,így az ösvényen bújó csupaszt nem lehetett kiszagolni. Ma sem történt másképpen.

Carl,a vadász ma jó munkát végzett. Már régen lőtt ekkora gímet. Érezte,hogy ma a Tengeri tóhoz kell jönnie. A zsákmánya nyomhatott fél,vagy akár egy egész mázsát is. A nyíl egyenesen a torkán szúródott át,gyors halált halt. Az éles fegyvert azóta eltávolította az állatból,és vissza rakta bőr tegezébe. Megjegyezte a helyet ahonnan lőtt. Tökéletes rálátása volt a tóra,de az állatok jó széllel nem szagolhatták őt ki. Csak pár csemetét fellett eltávolítania a kényelmesebb ülőhely érdekében. Hű kutyáját, Csutakost megsimogatta a feje búbjánál. Megérdemelte,hiszen okosan csendben maradt,miközben gazdája vadászott.

A trófeát nagy nehezen felhelyezte az ösvény mellett elrejtett szekerére. Még egyszer megnézte a gím fején lévő szarv koronát,majd elégedetten summázta a fejében elképzelt összeget,amit ezért kapni fog. Ráadásul bundája is különösen szép volt,egy hatalmas barna folttal az oldalán...

Miután végzett az elmélkedéssel letakarta egy ponyvával,és húzni kezdte szekerét. Rövid,és izgalmas út állt előtte Ezüst várig. Kilépett a kitaposott útra,és elindult dél felé. A 'Volt egyszer egy háború' című ballada dallamára kezdett el fütyülni. Ez az egy nótát mindenki ismerte a három Tartományban. Immáron tizenöt éve tanítják egész kicsi kortól. Carl is tíz esztendősen tanulta még apjától,a híres vadásztól. A kedvenc versszaka mindig is a 'A sárkányok balgasága' című volt. Erre a részre mindig táncolni támadt kedve. Most is éppen ehhez a részlethez ért,amikor a távolban megpillantotta a fővárost.

Az Ezüst tenger mellé épült,amelyen most ezer és ezer hajó vetett horgonyt,tele zsúfolva a vizet. A tenger az Ezüst tóba torkollott,amelyre Ezüst vár alapjai épültek,árkot hozva létre. Csak négy bejárata volt,mind a négy égtáj felől egy. Délről és keletről az ország út hozta a kereskedőket és a jobb élet reményében vándorlókat;északról Carl érkezett,a Zöld erdő útjáról;nyugatról pedig csak hajón lehetett megközelíteni a várat. A vadász kicsit hullámos völgyön átkelve döcögtette meg szekerét,de végül épségben megérkezett a várfal alá. Létrák sokasága volt neki támasztva,szorgos festőkkel a tetejükön. Egymással ordibálva adogatták fel a festékes bödönöket a földön lévő inasok. Mestereik fennt a magasban festették újra a nagy falat a Birodalom színeibe. Fekete alapon vörös rókafej,koronával a fején. A Birodalom címerállata,a Koronás Róka. Szája ravaszul mosolygott már a félkész festményen is,ami befedte a fal felét.

Ahogy fütyörészve alájuk ért Carl,a munkások ráismertek a szövegre,és rákezdtek:

"Végeztünk most minden fenevaddal,

Lázadó sárkánnyal és Fajzattal.

Ranna király,ó a kegyes,

Országa számára ő nagyon becses.

Békét kötött,ó a csúffal,

Így ér véget e szép dal."

Hangjuk hamis volt,de tiszta szívből jött,habár el rontottak pár sort,és rímet. Carl abbahagyta hát a fütyölést,hiszen már nem kellett elütnie az időt. Rálépett a napközben leeresztett északi kapura,és egyenesen a város központja felé tartott.