Ti hogyan jutottatok túl ezen? (Elakadás az írásban)
Elsősorban szülők válaszait várom, akik át lendültek ezen.
Régen nagyon sokat írtam (regényeket leginkább) de mióta várandós lettem, egyszerűen képtelen vagyok rá! Azt gondoltam, talán a hormonok miatt, és majd szülés után megváltozik, de semmi. Azóta már totyogó, sokszor próbálkozok, amikor elalszik de nem tudom kiűríteni a fejemből a teendőket. Csak leülök, maximum két mondatot leírok, és törlöm is ki, mert már szinte elfelejtettem fogalmazni is. Nagyon sokszor próbálkozom, de mindig ugyanez a vége. Van, hogy inkàbb feladnám, de olyankor eszembe jut, mennyi örömmel, izgatottsággal töltött el valamikor. Most pedig olyan, mintha elveszítettem volna a kreativitásomat.
"örömmel, izgatottsággal töltött el " most ez a gyerek
Majd írsz később, ne aggódj
Nem lehet, hogy csak a korábbi regénytémáid esnek távol mostani helyzetedtől? Megváltozott az "érdeklődési" köröd. Ez természetes és valószínűleg hormonális eredetű. Más fontos most számodra, bármennyire is vágy a régire.
Szerintem próbáld átállítani az agyad arra ami van. A gyermek óriási tanító. Ha figyelsz lépten-nyomon új dolgokat ismerhetsz fel az életről. Nekem ez rengeteg ihletet ad. Egyébként meg lehet találni ezen tanulságok kapcsolódását az életen keresztül bármilyen témához.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!