Eddig a történetem fel tudja kelteni az érdeklődést?
Még eléggé a tervezés fázisban van a történet, de már megvan az "előzetese" (tartalomnak nem mondanám, max. figyelemfelkeltőnek) és a prológus is.
Az "előzetes": "
Egy medál, amivel lehet utazni a dimenziók között. Egy barát, aki igazából az ellenséged. Egy haszonállat, aki a megmentőd lesz. Egy fehér hajú srác, akiben vakon megbízol, pedig nem is ismered. Egy álom, amiben egy zsarnok uralkodik és szabadulni nem tudsz. Egy lepke, amit ha összenyomsz, ezrek életét keseríted meg. Egy titok, ami az életedbe kerülhet. Egy szerelem, ami csak illúzió. A lovad, aki több nálad. Te, aki nem tudod kontrollálni a képességeid egy gyilkos miatt. És akkor még nem mondtam el a lényeget."
Prológus:
"*Nero szemszöge*
…Már vagy századszorra próbálkoztam, de nem sikerült. Az a nyomorult cucc! Egyszer csak lépteket hallottam, aztán ajtónyikorgást. Megérkezett két nő, bár az egyiket inkább szörnynek, a másikat meg csak lánynak hívnám. Azt akarta, hogy vele menjek, kötelezett rá, pedig én nem akartam. Ott tartotta a papírt a kezében és aláírta. Ez számomra azt jelentette, hogy mindennel amit eddig ismertem megszűnik a kapcsolatom, még Syra-val is… Amikor erre gondoltam nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Túl nehéz volt arra gondolni, hogy egy ilyen szoros barátság pont az előttem álló nőszemély miatt fog örökre eltűnni. De mennem kellett, a vörös hajú lány kegyetlenül sürgetett. Még utoljára beszívtam az addigi otthonom jellegzetes szagát, utoljára éreztem magam alatt biztos talajt, viszont a kocsi elindult, ezzel megpecsételve a sorsomat több mint 10 évre. Bár így visszagondolva lehetett volna több is…"
Azért van odaírva, hogy kinek a szemszöge, mert több főszereplő lesz és mindegyikőjüknél lesz olyan rész, ahol csak ők vannak ott egy-egy fontos fordulópontnál, szóval a történet "igényli" a több szemszöget. (a külső szemszögből írás meg nem passzol nagyon hozzám)
A prológussal kapcsolatban építő kritikát elfogadok :) (a "cucc" szó tudom, hogy elég fura, de nem találtam jobb szót, ami nem mondana túl sokat)
Na lássuk.
Egy medál, amivel lehet utazni a dimenziók között. - Ezerszer lerágott csont, saját ötletet találj ki.
Egy barát, aki igazából az ellenséged. - Szintén.
Egy haszonállat, aki a megmentőd lesz. - Ez csak abban az esetben lehet érdekes, ha a haszonállat egy beszélő tehén.
Egy fehér hajú srác, akiben vakon megbízol, pedig nem is ismered. - Jaj de egyedi... ja, NEM. Animét írsz lerágott csontokról?
Egy álom, amiben egy zsarnok uralkodik és szabadulni nem tudsz. - Volt, volt, volt.
Egy lepke, amit ha összenyomsz, ezrek életét keseríted meg. - Pillangó-hatásnak hívják, már jóval előtted megfogalmazták páran, csak ennél jobban.
Egy titok, ami az életedbe kerülhet. - Hűűűha...
Egy szerelem, ami csak illúzió. - Azta. Van, amelyik nem az?
A lovad, aki több nálad. - Az állatokat én is jobban szeretem, mint az embereket, ez tetszik...
Te, aki nem tudod kontrollálni a képességeid egy gyilkos miatt. - óÓó, csodálatos, ritka képességek? Gyilkos főgonosz? Na, ilyen se volt még... csak úgy egymilliószor.
A lényeg ennyi hülyeség után már nem is érdekel.
"Az a nyomorult cucc!" Fészbukra akarsz kommentálni a drogokról?
"Megérkezett két nő, bár az egyiket inkább szörnynek, a másikat meg csak lánynak hívnám. Azt akarta, hogy vele menjek, kötelezett rá, pedig én nem akartam." Melyik akarta? Tanulj meg fogalmazni.
A helyesírásod sem jó, kihagysz vesszőket.
Csodálatos képességekkel bíró főszereplő, akinek el kell hagynia az otthonát és mindenkit, akit szeretett... bla bla bla. Ennyire nem vagytok kreatívak? Minden második fantasy így kezdődik. UNALMAS, SABLON SZTORI. Valami újat, könyörgöm! Ami még nem volt százszor...
A nevek pedig... Nero, Syra... ezeket valamilyen LOL-féle játékból szedted vagy a kutyanévnaptárból?
A több főszereplő oké, de ugye nem gondolod, hogy minden bekezdés elé oda fogod írogatni, hogy *Nero szemszöge* ésatöbbi? Ugye nem?
Ráadásul elég hülyén fog mutatni, hogy 5-6 különböző személyiségű ember szemszögéből írsz, totál ugyanolyan stílusban és megfogalmazásban...
A különböző szemszöggel szerintem semmi gond. A lány a vonatonban is ilyen van, minden rész elején feltüntetik kinek a szemszögéből íródik a következő rész, mégis teljesen befutott.
Eddig a történeted azért nem kelti fel az érdeklődést, mert eddig fogalmunk sincs mi a történeted. Többek között. Engem zavar mikor elolvasom pl a könyv hátulját, és akkor végülis egyáltalán nem derül ki miről van szó. Ezzel az egésszel csak az érdeklődést akarod felkelteni, de nem volt benne semmi érdekes. Lehet ezt jól csinálni, hogy nem mondasz el semmit a sztoriból, és sejtelmes maradsz, de elég nehéz.
Inkább írj egy jó kis összefoglalót vagy bevezetést, ha az alapsztorit nem akarod megváltoztatni.
Ahogy az előttem válaszoló írta, többsége a leírtaknak tucatnyi, és így nem nagyon érdekes.
Köszi az "epítő kritikát"
Hát majdnem sikerült elvenned a kedvem az írástól, de nem, köszi. És sajnálom, ha ilyen sablonosnak hat az egész, nem akartam így írni.
A medálos kár, hogy sablonos, a dimenzióim meg bocsi, nem sablonosak, mivel kútfőből szedem ki az egészet (és nem könnyű)
Nem, nem beszélő tehén
Fehér haj csak animében lehet? Nem! Életemben egy animét se láttam mellesleg.
Az "egy álom amibrn egy zsarnok az uralkodó" az hol volt? o.o komolyan fingom sincs, magamtól jött az ötlet
Igazából nem lett volna muszály, hogy pillangó legyen, lehetett volna szitakötő is, semmi köze a pillangó effektushoz.
"Ritka képességek, gyilkos főgonosz" nem. Nem ritka képesség. Nem a főgonosz a gyilkos.
"Az a nyomorult cucc" nem, nem facebookra kommentelek, ilyen a stílusa a karakternél.
Tudom, hogy kihagyok vesszőket, bocsánat.
Ez prológus és rohadtul nem az alapja a történetnek, hanem egy mellékszála, amiből megtudjuk (vázlatosan) egy dolog miértjét (majd)
Én még nem olvastam ilyen könyvet sehol, rengeteg új ötletem van, ne sablonozd már le, légy szíves.
Nem játszok LOL-lal, a Syra már nem emlékszem honnan jött, a Nero pedig a törikönyvemből.
Ki mondta, egyrészt, hogy totál mások a főszereplők és ki mondta, hogy ugyan abban a stílusban fogom írni?
Minden esetre köszi, sokat tanultam belőle, azt legalább is tuti, hogy gyakorin csak elveszik a kedvem az írástól. Ha eeeeesetleg érdekel, hogy miért gondolom azt, hogy nem lesz sablonsztori, írj...
Nem, elcsépelt, az ajánló pedig zavaró, és logikátlan, emellett ez a sok rövi mondat nagyon megtöri az olvashatóságot.
"A lovad, aki több nálad" - ha két mondatban megfogalmazod, mit akart ez jelenteni, megemelem a kalapomat.
Plusz: Az E/1-et jó lenne elfelejteni, mert az írók 95%-a NEM tud írni benne, elolvasom, de egy idő után piszkosul irritatív lesz a karakter, túl "sok".
Nekem az a bajom vele, hogy túlságosan is hatásvadász.
Ilyenkor a túltolt marketing visszaüt, és ahogy látod is többen arra gondolnak, hogy egy sablonos szemét, amit megpróbálsz nagy szavak mögé elbújtatni.
Néha a kevesebb több.
Nekem is nagyon sablonos az egész :( Az előzetest elolvasva gondoltam ezt, a prológust már nem tudtam elolvasni. Olyan wattpadra való tinikönyvnek gondolom ennyiből... De lehet azért, mert ennyit is sejtet magából.
Én is kitaláltam már sok mindent saját kútfőből, aztan kiderült, hogy ezeket a dolgokat már többen is megírták, kitalálták előttem :,) Nekem is szar érzés volt ezzel szembe néznem, de emberek vagyunk, ugyanaz a kerítés mögé szorítva... Meg ugye gyerekkorom óta, napi szinten hallok, látok, olvasok valami kitalált történetet, természetes, hogy tudatalatt beépül a dolog.
Ha egy negatív komment elveszi a kedved az írástól, nem neked való ez.
Magadért írj, mert élvezed, nem azért, hogy népszerű legyen.
Nekem nagyon hatásvadász lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!