Szeretném kiadni a könyvem, de a szüleim nem támogatják, hogy ilyen "butaságokra" költsek . Mi tévő legyek?
Elkezdtem írni Áprilisban, de akkor még csak unalom üzésként kezdtem el, ám az egyik osztálytársam elolvasta és azt mondta folytassam és így egy könyv alakult ki belőle, amit megmutattam a magyar tanáromnak és azt mondta, hogy furcsálta a téma választásom a történettel kapcsolatban, de ammikor végig olvasta rengeteg gondolat támadt benne.Tetszett neki a történet és azt mondta, hogy szerinte sokakat érdekelne és javasolta,hogy gondoljammeg, hogy ne csak magamnak írjak és ezt adjam ki. Ezt elmondtam a szüleimnek ők pedig elkezdtek veszekedni, hogy már pedig erre költeni nem fognak, mert ebből nemlehet megélni és az írásból nem fogom vissza kapni a beleölt pénzt,meg sokkal értelmesebb dolgokat is lehet csinálni. Ennyivel lezárták.Mondtam, hogy jó akkor nem, de legalább akkor olvassák el de rá vágták, hogy őket nem érdekli.Most nem tudom mit tegyek :/ Köszönöm a válaszokat előre is!^^
16/l
válasza:Oszd meg wattpadon, fanfiction.hun.
Tényleg nincs értelme úgy kiadatni, hogy két ember azt mondta. Előbb szerezz olvasókat, csinálj Facebook profilt stb
Saját blogon is megoszthatod.
válasza:Támogatom az első válaszolót. Egyszer beleolvastam egykori írásomba (ami terjedelmes volt, és kartonból én magam fűztem könyvszerű formába). Elemezgettem, hogy miért gondoltam mindazt, amit gondoltam. Hát azok egy kicsi kölyökmajom felnőtt társaitól eltanult gondolatai voltak nem kevés fantázia-köntösbe bújtatva. Akik anno olvasták, mind dicsérték. Egy ötöst is kaptam érte magyar órán (feladat volt írni egy kis történetet, én meg lelkesen előkaptam: 80 oldallal csak nyerő lehetek). Tizen-X évvel később, amikor költözésnél előkerült, elégettem a könyvet. Két szóban tudom kifejezni a könyv üzenetét: megfelelési kényszer. Formailag sem volt helyes, noha semmiképp sem rosszabb, mint amit egy akkori korombelitől el lehet várni. Rosszul lennék, ha bárhol viszontlátnám, és ott virítana rajta a nevem.
A szépíráshoz nem csupán a szakmai alapok ismerete szükséges, hanem valamennyi élettapasztalat is. A szépirodalom művészet, a művészet pedig metafizikai kommunikáció. Az írással elsősorban nem mesélsz, hanem a mesélést eszközként használod arra, hogy üzenj a külvilágnak (kivéve, ha megelégszel a ponyvával - ami nem baj, kivéve ha biztosan tudod, hogy többet szeretnél és ennek ellenére megalkuszol). A te korodban még alakul a személyiséged, így könnyen lehet, hogy leírtál egy csomó olyan dolgot, amire később már nem is szívesen emlékeznél. És akkor jönnek az ismerősök, akik felelevenítik, lélekben megsimizik a fejedet (milyen kis ügyes / aranyos / érdekes volt). Persze rajtad áll, hogy legyintesz-e rá, de nem könnyű feladat tojni mások rólad (vagy még inkább egykori énedről) alkotott véleményére. És hát szakállas duma, de: a szó elszáll, az írás megmarad. Amit pedig kiadsz a kezedből, azt többé nem tudod eltüntetni.
A szüleid hozzáállása (a leírásod alapján) abszolút anyagias. A hasznodat látják, téged nem. Én a helyedben mindenképpen folytatnám az írást (ha ezt befejezted, akkor valami újat), de nekik nem mutatnám meg, sőt azt sem tudatnám velük, hogy egyáltalán írok. Nem érdemlik meg. Sajnos úgy tűnik, az ő támogatásukra nem számíthatsz - és itt most a lelkire gondolok, mert az anyagi egy dolog (írni lehet munka mellett is, ráadásul akkor nem szorít a határidő, ami a művészet halála tud lenni). De amíg fiatal vagy, hasznosak a megerősítő visszajelzések, amikből idővel meg tudod fogalmazni magadnak, mit vársz az írástól, mint tevékenységtől.
válasza:Ne add ki. Ha most kiadod, hidd el, később meg fogod bánni, és visszacsinálni sajnos nem lehet.
Várj vele pár évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!