Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Tényleg így kezdődik Hamvas...

Tényleg így kezdődik Hamvas Béla Karnevál c. regénye? (Gépelt szőveg, pdf formátum,823 oldalas, a többi lent)

Figyelt kérdés

I.

de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnénk, hogy az ő, mármint Bormester Mihály részéről (life and opinions of Michael Winemaster), semmiféle bizalomról szó sem volt. Lehet, sőt valószínű, hogy valamilyen generálgyónást csinált, az ok most nem érdekel, és talán egyáltalán nem is érdekes és, mint agent spirituel, mondjuk, éppen én voltam ott, éppen én, ami nem volt véletlen, de akár az ő részéről, akár az én részemről nem is volt szándékos, hanem véletlen is, végzetesen értelmes is, amint ez már lenni szokott, volt benne olyan furcsa, egészen furcsa logika, majdnem illogikus logika, nem mondom, hogy magasabb, hanem olyan másféle, olyan, de ezt most hagyjuk, talán később majd lesz rá alkalom, beszélni fogok róla, bár maga a dolog mellett elég érdektelen.


Ennyit gépeltem be a telefonról, gondolom elég a megállapításhoz.



2017. júl. 28. 19:38
 1/4 A kérdező kommentje:
*szöveg
2017. júl. 28. 19:41
 2/4 anonim válasza:
Még begépelsz 30 sort? És akkor meg tudom mondani.
2017. aug. 10. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Gondoltam nem olyan kaliberű emberek jönnek ide fel a GYK_ra okoskodni, akik olvasták a művet, hanem olyanok, akik Harry Potter\ en túl nem lóg a tudományuk, és a felesleges poénkodáson, de legépelem neked azt a plusz harminc oldalt...
2017. aug. 10. 12:49
 4/4 anonim válasza:
Igen, így kezdődik.
2020. szept. 2. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!