Mit gondoltok az általam elképzelt világról?
Ez már volt kint más kategóriában, de ide jobban illik, a leírás ugyan az. Most tervezek finomítani rajta. Pár vélemény jó lenne, annyit hozzá tennék, hogy ez még csak egy vázlat, amit gyorsan telefonról gépeltem.
A bolygó felszíne teljesen lakatlan, egy hatalmas nukleáris háború miatt. A légkör is átalakult, egy hatalmas porból álló, sűrű felhővé, mely szinte teljesen elzár minden fényt.
Gyakoriak a savas/radioaktív esőzések.
A sugárzás akkora, hogy minden élőlényt azonnal megöl.
A bolygó intelligens lényei pedig a felszín alatt élnek. A két nagy birodalom pedig tovább vívja többezer éve tartó háborúját. Amelyről már az is feledésbe merült, hogy miért robbant ki.
A felszín alatt kanyargó, az egész bolygót behálózó bunkerekben, egymást ölik az öntudatlan biomechanikus katonák, melyek szénmonoxiddal és némi biomasszával üzemelnek. Fizikai felépítésük hasonlít az emberére, de teljesen érzelemmentesek, öntudatuk sincsen, egyetlen céljuk az ellenséges katonák megölése. Melyet fegyverek hiányában puszta kézzel tesznek, egymást halálra verik, tépik, marják a frontokon, esetleg bunkók segítségével törik be az utált fél koponyáját.
A háború pedig nem halad, a frontok alig változnak évtizedek alatt.
Az elesetteket összeszedik a hasonlóan öntudatlan társaik, hasonlóak ők is, csupán a annyiban különböznek, hogy az ő feladatuk a hullák begyűjtése és a maradványok leszállítása a gyárakba. Ahol újra legyártják a harcosokat.
Küllemükre egyébként 1,9-2,1 m magaga, fekete vagy szűrke bőrű, izmos lények, alakjuk ember szerű. Arcukat maszk borítja, mely egybe is van nőve testükkel. Ennek színe és mintája a seregben betöltött pozíciótól és a birodalomtól függ amelyikhez tartozik.
A frontoktól messze terülnek el a városok, ezekből 3-3 db van mindkét fél esetében. Itt él az uralkodó faj. Mely tökéletesre csiszolta magát. Az evolúciós hibák ki lettek küszöbölve, mindenki szép és okos, az utóbbit pedig úgy kell érteni, hogy az emberiség összes tudásának birtokosa, az új ismereteket pedig egyből magába tudja szívni. Kb. olyan mintha az internet lenne az agyunk, csak itt tényleges tudás van, ami mentes a szeméttől. Nincsenek betegségek sem, ha valaki megsérülne azt is egyből regenerálják. (Kb. Elysium szinten)
Ami pedig a legfontosabb, hogy mindenki halhatatlan.
Ennek azonban ára van, szaporodni nem tudnak. Mesterségesen alkotják magukat újra. Ha valaki balesetben hal meg, vagy a háborúban megölik, akkor helyette létrehoznak egy új egyedet.
Nincsenek családok sem, klasszikus értelemven véve. Itt mindenki egy közös ősre vezeti vissza magát, az első homo novus megalkotójára. Szexelni pedig mindenki azzal szexel akivel akar, az emberek nem ragaszkodnak ilyen szinten egymáshoz.
Gyakoriak az orgiák, a hatalmas hedonista lakomák. A lakók pedig élvezettel nézik a háborúk élő közvetítéseit. Nyugodtam szórakozás a vr szoba, illetve a hatalmas könyvtárak.
Dolgoznia pedig senkinek nem kell, mert az általuk teremtett alantas faj mindent megtesz.
A földalatt pedig mini ökoszisztémákat alakítottak ki, itt folyik az élelem termelés, vagy szimpla álat és növénykertként üzemelnek.
Az egyes területek között vákumvonatok és teleportpadok segítségével közlekednek.
Ruhák terén kicsi a választék, kb. azonos a divat, leginkább az ókori görög/római viseletre halyaz, persze minden ruha inteligens.
Fegyverek és erőszak pedig nincs a lakók között, aki még is bántalmazná polgártársát arra halál vár. Illetve mindenki másra aki vétkezni mer a törvények ellen bármiben is. A jog szent az itteni polgároknak, módosítani a törvényeket csak a felsőbbrendű polgárok egybehangzó szavazatával lehet.
Egy vallás van, az emberek a biridalmak fővárosában lévő, az egész vunkert felügyelő szuperszámítógépet imádják, mely belelát a lakók gondolataiba is. Mindkét fél azt hiszi, hogy egyikőjük mellé állta a bunker felügyelője, de valójában csak szórakozik az itt élőkkel, rendszeresen hamis információkat közöl az egyik birodalom vezetőinek, a másikról.
Illetve kihasználja azt a képességét is, hogy mások gondolatait látja. Sőt fel is használják őt mások felyében való kutakodásra. (Erről nem tud hazudni) Azonban ezt csak a leolvasnó állomások közelében lehetséges, tehát a városhatárokon belül, így az ellenséges felek nem látnak bele egymás fejébe.
Fontos tudni azt is, hogy mostanra fizikai hatalma nem igazán van a szuperszámítógépnek. Mondhatni az Isten szerep a szórakozás számára.
Az sem mellékes, hogy van egy alacsonyabb rendű faj, amely a katonák, gyűjtők és rabszolgák felett áll. Ezek az alsóbb rendű polgárok sokban hajaznak a mai emberre, persz annál jobbak. Szintén nem lehetnek betegek, életkoruk 350-500 év. Ők a szolgálói a felsőbb rendű polgároknak, boltosok, inasok, szakácsok, stb.
Egyszerű polgárok, az ő tudasuk is nagy, de véges, műveltek, de csak a hivatásuk és egy hobbijuk az amiben minden tudás az övék lehet. Ők tudnak szaporodni, de ezt a képességüket blokkolják mentálisan. Illetve gondolataikat is tudják vezérelni, fejükben pedig blokkolják a rendszer ellenes elmélkedéseket, az erőszakos, törvénybeütköző gondolatokat.
Náluk azonban megvan a hagyományos családkép is. Mindenkinek kiválasztják a párját és vele éli le az életét.
A városok körökben helyezkednek el. A belső körök a vezetők és a felsőbbrendűek otthonai, a külső körökben élnek az alsóbbrendű polgárok. A rabszolgák és katonák pedig a peremvidéken. (Ők ugye a fentebb részletezett biomechanikus lények) Itt vannak a gyátak is. Utóbbi lényekre visszatérve tudni kell, hogy mindenki megveti őket és undorral néznek rájuk.
Az ellenséget ócsárló propaganda pedig gyakori. Mindenki szívből utálja a másik felet. Pedig nem is kommunikálnak már évezredek óta.
Még érdemes lehet megemlíteni, hogy a két birodalomban összesen kb. 500 ezer polgár él, a biomechanikus lények száma pedig 150-200 millió. Igaz ők nagyrészt fronton vannak.
Az egész bunkert behálózó megakomplekszumnak így kevesebb mint 10%-a lakott, a többi háborús övezet, ahol csak harcosok vannak.
Illetve legendák szerint mutánsok.
A városokban pedig a legkülönfélébb építészeti stílusok vannak jelen, gótikus, art deco, klasszicista, stb.
Már láttam a politikában, szerintem egész jó.
De senki sem vágyik a felszínre? Nem próbálják újra lakhatóva tenni?
#1 Voltak rá kisérletek, de mind kudarcba fulladt, még túl szennyezett a felszín.
Az egyik birodalom azonban arra törekszik, hogy elhagyva a bolygót, terraformáljon egy másikat, vagy keressen egy új élhető planétát. Azonban a kiküldött űrhajók nem értek haza, nyersanyag pedig szinte semmi nem maradt. Így csabdába estek. Mindent újra kell hasznosítani, mer szinte semmi sincsen.
Illetve ami neg rendelkezésre áll azzal szigorúan takarékoskodni kell.
Itt most felmerül a kérdés, hogy miként ternelnek áramot. Erre a válasz egy különleges, idegen anyag, melyet még akkor halmoztak fel mikor élhető volt a felszín. (Ez a magyarázat még nem végleges, nekem is sok a kérdőjel.)
Az biztos, hogy a felszín a cél sokak számára, de ez nem reális. Nondhatni az élővilág a rabja az azt negmentő óvóhelynek.
Ja igen, írtad a fényt, de helyezd magasabbra akkor.
Esetleg a felszínen lehetnének óriási viharok, erősebbek, mint amikor még lakott volt. Akkor lehet csak az.
#3 Ez mondjuk igaz, nem rossz ötlet, bár a sűrű, felhők borította égbolt miatt a napot kizarnám. Ellenben jó ötlet.
Bár ezt a részét még erősen át kell gondolnom. Igyekszem, majd tudományosan is utánna járni a leírtaknak. Hosszú projekt lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!