Mondanátok véleményeket, észrevételeket ezzel az írásrészlettel kapcsolatban?

Építő véleményeket szeretnék, mit láttok hibának, hkgyan javíthatnám ki,miben kellne fejlődnöm. Főleg írástechnikai téren fogadok el építő kritikát, perzse azt is leírhatjátok, hogy lekötött-e stb.,de sértő dolgokat légyszi ne irjatok.Tudom, hogy nem profimunka, kezdő vagyok. Köszi ha elolvasod.

Alice a liánerdőn áttörve ismeretlen partvonalat látott, egy apró, vulkanikus szigetre lépett. Egy hatalmas vízesést látott, a táj furcsa, lilás éjszínben játszott. Csak állt egy helyben és megbűvölten bámulta a robosztus víztömeget. Azt hitte talán a Niagara lehet, de mégsem. Ez nagyobb. És gyorsabb. És mintha egyre gyorsulna...

Kábán nézte a fenséges zuhatagot.Vize ezüstösen csillogott, orchideák és kis, feket halak úsztak a folyóban,melyek leginkább az aranyhalakhoz tudott hasonlítani. De még soha nem látott fekete aranyhalakat...A zuhatag mellet, a sziklán lótuszvirágok nőttek, kolibrik és papagájok ittak a vizéből.Fölötte több méter maga szivárvány ívelt át.

Próbált a környezet neszeire is fülelni, de többe nem volt ura az akaratának.A vízesés fogvatartotta,kényszerítette,hogy rászögezze a tekintetét,beférközött a fejébe és hívta, hívta magához. Lehet, hogy a lótuszvirágok igezték meg?

Halványan, a távolból érzékelte, hogy körülötte változik a táj. Az ég, a virágok, a fű, a fák levelei lilásból hirtelen élénksárgára,majd tűzvörösre, zafírkékre,smaragdzöldre változott.Ez a változás egyre rövidebb időközönként, végül másodpercenként ismétlődött.A szeme káprázott, orrát megcsapta az eső utáni erdő friss illata,a különböző füvek,gyógynövények, az édes avar,a mahagóni és a cédrus szédítő egyvelegye.A feltámadt szellő is ezt az illatot hozta felé.

Lehunyt szemmel,eltompult étzékekkel lélegezte be,a vízesés hűs, gyógyító vizének illatával együtt. Az erősödő szél hátba kapta és észrevétlenül a víz felé tolta.Már lépett volna bele,amikor egy pillanatra visszatért a tudata.A vízesés ismét gyorsulni látszott,vagy csak a pompás táj színkavalkádjától megzavart szeme játszik vele? Nem, a hangja is zajosabb lett. A vízesés egyre erősebben hívta, a szél taszította,a táj már ezred-mádodpercenként váltotta a színét.Az érzékszerveit megrohanó, milliónyi inger legyengítette. A feje zúgott, a szeme akaratlanuln is körbe-körbe forgott, a fülében lüktetett a vér. A szél egyre csak tolta,de ő megfeszítette magát.

Egyre biztosabb volt benne, hogy a vízeséd gyorsul,de továbbra sem tudta elszakítani tőle a figyelmét. Nőtt is, magasabb lett, a folyó, amibe ömlött szélesebb és sebesebb. A színe is megváltozott.Ezüst helyett most acélszürkén hömpölygött. A táj más árnyalatokaban változott. Fakó narancsban,bordópirosban, világoskékben,fűzöldben. A zuhatag egyre fenyegetőbben magasodott fölé. Az égen egy csapat varjú röppent át.A baljós előjel fokozta benne a feszültséget és amit használhatatlanná vált teste okozott.

A környezet már fehér,szürke, és barna színben játszott,a szivárvány rég köddé vált, az orchideák helyét húsevő növények vették át.Felettük keselyűk köröztek.A vízesés már gyorasbb volt az Amazonasnál és bármelyik gyorsvizű folyamnál, és tán magasabb a Mount Everestnél.A kolosszusból lezúduló roppant víztömeget fülsértő robaj kísérte. A vize immár feket volt. Alice menekülni akart, de földbe gyökerezett a lába.

A kis folyó óceánná szélesedett, a halak eltűntek belőle. Iszonyatosan sok, gyors,sötét és hideg vizet látott.Ő csak egy kis pont volt a világűrben, egy porszem a sivatagban. A lába alatt rengett a föld a száguldó víztömeg partján. A vízesés hozott valamit lefelé. Elállt a lélegzete. Az a dolog felhőkarcoló méretű volt. Talán egy kék bálna.Mobidick...Egy Humbalt-kalmár...A becsapódása cunamit indított el, több mint 90 méter magas hullám indult el a part felé.A táj rohadásnak indult, kiszáradt, halott sivárság lett, minden állat elpusztult.

Alice az akaraterejét összeszedve futni kezdett a part mentén, mert a cunami az erdő belseje felé tartott. A vízesés hangja félelmetes volt, a szél a halál és a rohadás bűzét hozta felé. Az óriáshullámot ugyan elkerülte,de az óceánban még úton volt az óriáskalmár. A vízesés mellől kivált a magát sziklafalnak álcázó óriáskaméleon és a nyomába eredt.A színét a vizesés feketesége és a halott táj iszapos szürkesege között váltotta.

A kalmár lecsapott hatalmas csápjával, ami borzalmas hasdékot hagyott a földben. Az óriáskaméleon is egyre közeledett,Alice hátranézve látta, hogy raptorok is szegődtek mellé, de maga a vízesés is vészesen közeledett. A kalmár iszonyú csápja ismét felé lendült, a kaméleon tíz méter hosszú nyelvét öltötte utána,a raptorok a hasadékot átugorva felé szökkentek ,a vízesés mindnyájukat megelőzve rontott felé.

Más kiutat nem látva Alice hasravetette magát egy kissebb üregben és várta a vérfagyasztó véget. A vízesée fénysebességre gyorsulva rohant felé.Hirtelen mindent kődarabok és törmelék borított el, a felszabaduló enegria széttépte a fenevadakat, és öt kilóméter átmérőjű krátert ütött.

Az utolsó dolog amit Alice látott egy vakító, fehér villanás volt,ami talán tényleg örökre elvette a szeme világát és úgy érezte késpengékkel borított lejtőn bucskázik lefelé.