Mit kéne ezen a részleten csiszolni? Egy kalandregény eleje.

Most jövök csak rá, hogy egy fekete sziluettet látok magam fölé tornyosulni, hogy eddig is hallottam azokat a bizonyos lépteket. Ismételten eltűnik minden körülöttem, elnyel engem a jótékony sötétség, és már nem is érzek semmit.

Rázzák a vállamat. Már semmi sem fáj… Mi történik? Rossz álom volt, tudtam! Most próbál felébreszteni engem a személyzet valamely tagja. Talán többet ittam mint lehetett volna, és túlzottan is elszaladt a fantáziám.

- Daniel! Daniel! Térj magadhoz! Hallod! Doone!

Daniel Doone… Miért mondogatja valaki a nevemet? Végül, mintha nem is én irányítanám a saját testemet kinyitom a szemeimet. Egy férfit pillantok meg magam előtt. Teljes feketeség uralja az egész látóteremet, egyedül a borostár arcot, a ritkás, barna, kócos hajat, és a piros arcot látom. Feketén fénylő bogárszemek, erős, barna borosta… Barna szőrmekabátban van az illető, a fején csuklya.

- Daniel! Mi történt veled? – Kérdezi ismételten rémült hangnemben. Olyan ismerős valahonnan a hangja. De hol hallottam már ezelőtt?

Nem tudom megszólalni, de a látásom már kezd kitisztulni. Már érzékelek valamit, valami olyat, amire eddig képtelen lettem volna. Tudom hogy nem álmodom. Tényleg lezuhant a léghajó, valóban ébresztget engem valaki, de honnan tudhatja a nevemet? Nem mutatkoztam be név szerint senkinek sem a léghajón…

Látja, hogy nyitva van a szemem, de azt vajon tudja-e, hogy szólni is akarok hozzá, de nem tudok? Valami akadályoz engem ebben az egészben. Ezt én nem fogom hagyni! Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ne szólaljak meg, hiszen ez az ember számít rám.

- Úgy értem… - Ez az első dolog amit ki tudok préselni az alvadt vértől összeragadt számon.

- A francba! Francba! – Kiált fel az engem észhez téríteni próbáló férfi, és felpattan. Már teljesen tisztán látok. Szürke eget látok magam felett, a megmentőmet amint pisztolyt húz elő a barna szőrmekabátja alól, hátrahúzza a ravaszt, és egy pillanatra elborítja az arcát egy szürke porfelhő.

Éles visítást hallok a hátam mögött. Pontosabban a fejemtől néhány méterre. Arra is csak most jövök rá hogy eddig valami közelített hozzánk, de nem fogtam fel pontosan hogy miről is van szó.

Tompa puffanást hallok a visítást követően, a földön való vergődés zajait, hangos reccsenést, majd újra felbukkan a kabátos fickó a látóteremben, bár azt sem figyeltem hogy mikor tűnt el belőle.

- Mire emlékszel? Mellékesen… Nem! Most azonnal elviszlek egy biztonságosabb helyre, és majd utána tisztázunk mindent! Addig nem fogunk ilyenekkel szórakozni, az istenért is! A végén még megdöglünk itt mind a ketten! – Kiabálja, majd gyorsan újratölti a pisztolyát. Puskapor, golyó, tömítés, a ravaszt ismét hátrahúzza, majd előretartja a fegyvert, és körbetekint. Mindenhova néz, csak rám nem, legalább fél percig.

- Te hallottál valamit?

Két rövid nyögéssel próbálom meg jelezni hogy nem.

- Fel tudsz kelni? – Kérdezi végül, és a hónaljam alá nyúlva óvatosan megemel. – Fáj? – Kérdez ismét.

- Nem… - Lehelem alig hallhatóan, de látom hogy az ő arca is felderül, mert legalább beszélni hall. Mondanom sem kell, hogy én is meg vagyok könnyebbülve, már csak azért is mert így tudom hogy megmaradt a hangom. Már nem fáj olyan erősen minden, a térdeim még lüktetnek ugyan, de nem olyan elviselhetetlenül ahogy számítottam rá mikorra teljesen magamhoz térek.

Mintha nem is én irányítanám magamat. Ködös valóságérzettel, alig tudván hogy mit művelek, mi zajlik körülöttem feltápászkodok, majd hidegrázástól vacogva, tántorogva, és a mellettem haladó fickóra dőlve elindulok előre. Mondhatnám azt is, hogy inkább ő vonszol magával mint hogy sétáljak, de a lábamban lévő eszméletlen fájdalom arra enged következtetni, hogy mégis megyek… Nem érzem, nem tudom irányítani, és emiatt nem is tudom hogy a lábaim valóban egymás után tapossák-e az alattam elterülő halottakat és törmeléket, de így állapítom meg magamban.

Valamit beszél hozzám az illető, de nem értem mit mond. Csak annyit tudok tenni amennyire éppen van még energiám, az oldalamra fordulok mikor végre letesz engem valahova a földre, és ismét elveszítem az öntudatom.