Mondanátok véleményt a könyvem egy kis részletéről?

Aki néhány szónál többet ír, tanácsot ad, kap zöldet!

Maga a részlet:

Ő most nem ugrándozik jókedvűen, Ő most nem járkál fel-alá előttem Gestapós vallatótiszt módjára, Ő most nem tesz semmit, csak áll előttem, és néz. Félrehajtott fejjel, csapott vállaiból eredő ernyedt karokkal, rendkívül laza testtartásban. Szinte lebeg. Valahogy most jobban vibrál az egész megjelenése, de a szemei mindennél erősebben világítanak. Világítanak, igen… a lelkem legmélyét is átvilágítják, és ezzel persze hogy nem tudok mit kezdeni. Miért is tudnék? Hiszen ő bennem van, bennem él.

A bal alkaromra pillantok. Eltűnt róla a szoros kötés, helyette vörös, alvadt vérrel megkörnyékezett heget látok. A jelkép. Már tisztán emlékszem a látomásra, melynek során hozzájutottam ehhez a tisztítást jelképező vágott alakzathoz. Az alakzat. Ez az az alakzat, ami nem csak hogy megváltoztatta az életemet, de most, és az eljövendő időkben is folyamatos befolyása alatt fog engem tartani.

- Hát akkor… készen állsz az első feladatod elvégzésére? Vagy még mindig nem szeretnél jobban belefolyni a dolgodba? - Kérdezi tőlem Ő, kissé elkomorodva.

- Persze… csak engedd meg, szeretnék felkészülni. Mégis mi lesz az a bizonyos feladat?

- Nem is tudom… Te mit gondolsz? Mi lesz a dolgod? Várj, segítek.

Hanyag mozdulattal felém int egyet ködösen, feketén kavargó jobb kézfejével, és elkezd eszembe jutni minden. Minden egyes apró kis esemény a tudatomba ömlik mely tegnap előtt történt velem. Ő visszahozta az emlékeimet. Ezért most hálás vagyok neki. Egyetlen egy dolog azonban még mindig titok maradt. Mégis mi történt tegnap? Az addig rendben is van hogy a tegnap előtti események, a valóságból való kiszakadásaim, és ehhez hasonlók megmaradtak, viszont… a tegnapi események nem. Esetleg tettem valami olyat ami miatt büntetésképpen kiérdemlem hogy ne is emlékezzek rá? Ő már korábban is tett velem ehhez hasonló dolgokat, és mit ne mondjak, nem vagyok kifejezetten hálás ezért neki. A mostani cselekedete viszont mindent felülmúlt, ezzel minden rendben van.

- Egy egész napot átaludtam volna? – Kérdezem végül Őt.

Bólint. Újonnan karba tett kézzel áll előttem. Én a földre verem a cigaretta végén nyúló hamut, majd lassan kieresztem magamból a füstöt ami fehéres felhőként életre kel előttem, és jobbra-balra lejt táncot. – Mi van most veled? – Kérdezem elnevetve magamat, majd újra a karomba vésett jelképre pillantok. Nem is fáj. – Most nem válaszoltál a gondolataimra.

- Amúgy sem szoktam holmi gondolatokra feleleteket adni, csak tudd… - Morogja sértődötten, és felemeli a jobb lábát, egészen derékszögig.

- Most mi a francot csinálsz?! – Rökönyödök meg, s kissé hátrébb húzódok, a cigarettát a fogaim közé szorítva. Most rendkívül meglepő hogy ilyeneket csinál. Mi a franc van itt…?

De most komolyan… ez elég abszurd. Ez jár csak a fejemben. Mindössze ez, mégpedig ez a bizonyos ez annyit takar: Nem létezik ilyen ökörség a földön. Gondolatban csak ennyit motyogok magamnak: „Philip! Ide figyelj te ökör! Lásd már meg a dolog valódi oldalát! Itt ülsz a kanapén, a reggeli cigarettáddal eteted a benned lakozó nagy rák mumust, és egy fél lábon álló fekete árnyalakkal beszélgetsz… Ráadásul karba vannak téve a kezei!”