Mit szóltok a horror könyvem részletéhez?

Csak ízelítő a főszereplő szokványos reggeli ébredéséről.

Péntek reggel hét óra. Az ébresztőórám elviselhetetlen hangon üvölt a fülembe. Meg kell hagynom, hogy inkább halnék meg, mint hogy kikeljek az ágyból, de kinek is panaszkodhatnék? Engem senki sem hallgat meg, nincs aki törődjön velem, főleg azért is, mert egyedül élek. Ahogy nehézkesen kinyitom a szememet, és megpillantom az aljasul villogó hetes számot, és a két nullát a számlapon, teljesen elmegy az életkedvem. Egy „Elegem van!” típusú csapással elnémítom az órát és a hátamra fordulok. Adok magamnak egy percet hogy csak nézzem a mennyezetet magam felett. A bedagadt, véres szemeim nem néztek valójában sehova, teljesem más volt lelki szemeim előtt… A kényszeres gondolataim ismételten előjöttek, és nem tudtam velük semmit sem kezdeni. Igen, azok a bizonyos gondolatok. Az agyam rohadt szüleménye az egész, hiába hogy tudom mi történik velem, nem bírom megértetni saját magammal hogy nem valós.

Elhúzom a tekintetem a mennyezetre vetülő fénycsíkokról, melyek a redőnyön beszűrődő napfényből jutottak be a hálószobámba, és nehezen felülök az ágyban. Nem sokáig dőlöngéltem az átizzadt matrac szélén, felálltam és ellenálltam annak a késztetésnek hogy összeessek a kimerültségtől. Talán ha két órát sikerült aludnom… Minden egyes éjszaka ott van velem, beszél hozzám, pedig tudom hogy nem is valós. Hogy is fogalmazhatnám meg saját magamnak ha nem úgy, hogy valójában elmebeteg vagyok? Néha én magam sem értem hogy miről beszélek.

Most nem látom sehol, nem érzem a jelenlétét, és nem hallom a hangját. Valahogy most üresnek érzem a hálószobát. Bár, alaphangon is az. Egy ágy, mellette az éjjeliszekrény, és a komód amiben a ruháimat tartom. Egy pillanatot adok még annak hogy csak nézzek magam elé gondolkodás nélkül, majd cselekszem, hogy érezzem: Élek. Felkapom az éjjeliszekrényről a cigarettás dobozt és kiveszek belőle egy szálat. A következő pillanat amikor magamhoz térek, hogy kattintom az öngyújtót, beizzítom a papírt és dohányt, majd mély levegőt veszek a számat megtöltő füstre. Nem emlékszem hogyan vettem kézbe az öngyújtót, de abból indulva hogy minden nap vannak kisebb „emlékkieséseim” nem foglalkoztat túlságosan. Minden bizonnyal csak a kevés alvás miatt van, de azon pirulákkal lehet segíteni. Én nem akarom agyatlan hullává változtatni magam, de ha kell valami, akkor kell… Nyújtózkodok egyet, kitörlöm a könnyeimet az égő szememből és erős kilengésekkel megindulok az ajtó felé.

Lassan csoszogva az érdes padlószőnyegen kifújom a füstöt, majd odaérve az ajtóhoz lenyomom a kilincset. Hangos kattanás, a zár enged, majd egy pillanatra megszűnök létezni… Valami neszelést hallok a hátam mögött. A végtagjaim megborzonganak, fagyos lehelet fut végig a testemen, amit elemésztő forróság és gyengeségérzet követ. Libabőr borít el ahogy megpördülök és háttal nekiesve az ajtónak újra bezárom azt. Sehol nem látok semmit, csak a füstöt melyet nemrég engedtem szabadjára. Felém közeledett, aztán megállapodott magában. Mintha ki akart volna menni az ajtón velem együtt, aztán pedig megállt velem szemben, és várt hogy nyissam ki újra, had mehessen szabadon.

Kiráz a hideg, és cifrán káromkodva lassan, remegő térdekkel megfordulok. A hang, ami mögöttem felhangzott leginkább arra hasonlított mint mikor megreccsen egy faág, vagy elszakad egy ruhaanyag. Ahogy újra kinyitottam az ajtót egy pillanatra megálltam, újra megdörzsöltem a szemeimet, és a cigarettafüst elfogadva udvarias invitálásomat, távozott a helyiségből, persze csak utánam. Az utam átvezetett az előszobán ami szintén olyan szegényesen volt berendezve mint bármely más helyiség a házban. Egy rádió, szakadt, régi kanapé és egy régi, faragott dohányzóasztal két hamutartóval, valamint egy ritkásan megpakolt könyvespolc. Csecsebecsék, dísztárgyak nem voltak nálam. Nem tartottam otthon olyan dolgokat amelyekhez egyébként sem nyúlnék. Anyagi helyzetemnek hála nem sok mindent kellett letakarítanom szerény hajlékomban, ha néha tisztogatásra került a sor. Végső soron mindennek megvannak a maga előnyei nemde?

Aki bő választ ad, zölddel jutalmazom!