Könyvet írok! Lesz belőle valami?

Kérlek, a nevekkel ne foglalkozzatok, ez most mellékes. A többiről legyen szó. Köszönöm.

X makacs volt, vagyis inkább bátor, ahogyan azt az apja kérte tőle még mikor utoljára látta. Az ismeretlen felé kezdett közeledni.

- Jó napot! – szólt hozzá x. - Ki maga?

- Üdvöz legyetek! – köszönt az öreg.

-Ki maga? – kérdezte hangosabban, talán üvöltött is, mire a szerzetes felkapta a fejét.

- Én m pap vagyok, Kalkadorból!

- Mit keres itt, az erdőben? Talán menekül valami elől? Hirtelen megeredt a nyelve, talán csak tisztán hallotta x szavait.

- Ezt én is kérdezhetném tőletek! Nekem nincs okom menekülni. Feladatom van, és eljött az idő, hogy befejezzem végleg! Meg kell találnom egy ládát, ami itt van elrejtve, az erdőben, valamelyik óriástölgy alatt. A ládában van valami, ami hasznomra válna, és a tietekre is! Segítsetek nekem!

- Miért tennénk? – szólt hitetlenkedve y. - Hisz nem is ismerjük magát! Nem bízhatunk meg az erdő jött-ment lényeiben, és már ígyis túl sokat beszéltem! Ezt már megtettük egyszer, és annak nem lett jó vége, remélem emlékszel! - hirtelen barátjára nézett, mielőtt még valami ostobaságot tesz megint, de mintha süket fülekre talált volna, úgy merengett az öreg tekintetébe.

- Az lehet, de csak én tudom, merre ment u! Vagy nem őt keresitek?

Néma csend lett. X és y megdöbbenten néztek egymásra, s csodálkozni kezdtek. Honnan tud róla ez a szerzetesféle?

-Talán ismeri?

Az öreg rá se hederített, csak folytatta tovább az imádkozást, amit félbeszakított. Mindketten tudták, hogy az öreg még nem járhatott a falvukban, mert arról biztosan hallottak volna. De hát akkor honnan tud u-ról? X egyre kíváncsibb lett, és nem törődött y ellenvetéseivel. Tényleg tudhat valamit...

Hátha igazat beszél...

- Miről lenne szó? – szólt x a csendet megszakítva, mire y meglepett tekintettel fordult felé, de már semmit sem tehetett. Az öreg ugyanis észrevette, és hihetetlen sebességgel lecsapott a lehetőségre, még mielőtt meggondolnák magukat.

- Helyes! – szólt az öreg s azzal elővett egy poros, szakadt térképet a zsebe mélyéről. Széthajtotta,és átfutotta szemével. – Itt van! Ezzel megtaláljátok, de én sajnos nem tarthatok veletek, öreg vagyok én már ehhez, és fáradt is. Itt várlak meg titeket!

X és y eltette, s arréb mentek, hogy végre nyugtuk lehessen az öreg motyogásától. Ők nem voltak vallásosak, de tiszteletben tartották az öreg szokásait.

Újra előkapták a térképet, s ismét megnézték, de alaposabban.

- Egyszerűnek tűnik! - állapította meg x, de mikor y-ra nézett, gyorsan visszafordult. Látta, amint fejét csóválja. Megorrolt rá.

A térképen csak a tó, a körülötte lévő fák, s egy különös jel volt, ami a ládika helyét jelölhette.

Visszapillantottak az öregre, de most valami más volt. Ijedten csukta be bal szemét, mellyel utánuk leskelődött. Nem volt idejük ezzel foglalkozni. Fontosabbnak találták, hogy a ládát átadják, és végre megtudhassák, merre ment u.