Mit szóltok a fantasy novellám részletéhez?

Akinek tetszik, annak küldöm a weboldalam linkjét ahol fent van még egy pár, és hetente töltök fel minimum négyet.

A részlet:

Mocskos, sárban úszó utcaköveken taposott. Egyedül volt, csak a két oldalon tornyosuló házakból és fogadókból tódult ki az összezsúfolódott testek szaga, a káromkodások, nevetések, korsók kopogása. Minden nyitott ablakon ömlött kifelé a gőz és füst, a törvénytelen bordélyházak és szeszfőzdék éjjel üzemeltek a legerősebben. Itt, a birodalmi fővárosban minden életre kelt éjszakánként. Ez volt a keleti negyede. Egy magányos tolvaj, Tarin egyedül rótta az utcákat. Rettentően hideg volt most a házak közt, és az eső is csepergett. Már úgy érezte, megfagy benne a lelke is, mikor talált egy számára ígéretesnek tűnő mellékutcát. A ködtől alig lehetett látni valamit, csak annyit tudott kihámozni a tejfehér vakságból hogy valaki ül a fal tövében néhány méterre bent a két ház közti szemétdombon. Mindenki ide öntötte a mocskát. Ez volt a nagyvárosok egyik hatalmas hátránya Arkániában. Ettől függetlenül nagyszerű élete volt itt mindenkinek, aki bele mert fogni olyan dolgokba amivel sok pénzt tudott keresni. Tarin zsebtolvajlásra, fekete kereskedelemre és rablásokra adta magát. Éppen ezért is akarta megnézni azt a bizonyos alakot…

Pipájából mélyet szippantott, kezét késének markolatára tette amin az övén pihent, majd füstöt fújva kicsivel közelebb lépett.

Mikor megtette azt az öt métert ami elválasztotta kettejüket meglátta, egy törp az, akit éppen készült kifosztani. Vele csak egyetlen baj volt, hogy a torka fültől fülig el volt vágva.

Tarin nem akart magának baj, sebes léptekkel elindult a másik irányba. Csak nem tud ma estére pénzt szerezni hogy szállás kapjon valahol? Végül elhatározta hogy megkeres egy kisebb, kevésbé látogatott helyet és szépen kifosztja. Esetleg egy éjszakára lezárt boltot is találhatott volna magának. Van az a gyógynövényes boltokkal útszakasz nem messze innen… Talán azt megnézhetné, hogy érdemes lenne-e esetleg azzal megpróbálkozni. Mindenféle gondolatok keringtek most az ő fejében, csak olyanok nem amivel esetleg tudna is valami hasznot hozni magának… Csak metn a kigondolt irányba, kiszakadt csizmájába beleszivárgott a víz, fázott, és nem tudta hogy mit csinálhatna magával… Nagyon erős kilátástalanságot érzett most magában. Néhány napja arra ment haza a nagy, kőből épült bérház legfelső emeletére hogy a lakását kifosztották, és az akinek fizetett azért hogy ott lakhasson, egyszerűen eltűnt, és nem látta többet… Pedig több száz aranyat sikerült már összeszednie. Egy két tenyérnyi erszény tele volt már a körömnyi kis aranypénzekkel, de mindenét elvesztette. Ezért jobb az, ha már valaki tolvajként tengeti életét akkor többen is vannak, mert akkor mindig van valaki aki vigyázhat az értékeikre. Arkániában nem lehet senkiben sem megbízni akit nem ismer az ember legalább egy éve…

Tarin csak nézte a néhol tizenöt-húsz méteresre is felépített házakat… Rengeteg olyan épület volt mely három-négy emelettel büszkélkedett, és csak boltok voltak benne. Drága szabászatok, borászatok, a legjobb keletről érkezett dohányok árusítói, vagy éppen istentelen méretű fogadók melyek akkorák voltak egyenként mint egy piaccsarnok. Ez volt a birodalmi főváros egyik fele. A másik természetesen azt is megmutathatta az átlagos épületek között, hogy miféle szolgáltatásokat nyújthat egy pincébe ásott ékszerkereskedő, akitől nem bölcs döntés megkérdezni hogy honnan szerzi az értékeit. Tarin ezzel is megpróbálkozott már… Hiába vásárolt fel ékszereket néhány aranyért, amelyeket tízszer annyiért el tudott volna adni, nagyon hamar elfogyott az összes aranya amikor kifosztották őt. Semmit sem tudott most tenni. Napi tíz aranyért, amiből talán az ételt meg tudja magának venni nem akart elmenni dolgoznia környező földekre. Minden egyes nap mérföldeket gyalogolhatott volna csak azért, hogy kijusson a városba, és napfelkeltétől sötétedésig arathatott vagy szánthatott volna, rosszabb esetben csak egyedül. Ez neki egyáltalán nem hiányzott. Volt még nála néhány marékra való tökmag, azokat rágcsálta séta közben egy bőrerszényből.

Persze mindig lehetett találni eszméletlenre itatott, vagy csatak részeg alakokat a földön, akiktől el lehetett venni néhány elcsorbult pénzérmét, de ezzel nem volt ajánlatos szórakozni. Tarin sokszor gondolt már arra hogy talán el is kellene innen mennie a fenébe, ha már tényleg nincs miért itt élnie, akkor máshol is szerencsét próbálhatna…

Esetleg verődjön oda egy tolvajbandához akikkel már a találkozásuk pillanatában is komolyabb dolgokat követhetnek el, amiből aztán egyenlő részen osztozkodnak? Ahhoz mutatnia is kellene valamit, nem csak azt hogy szakadt ruhákban, egyetlen késsel és egy erszényre való dohánnyal meg tökmaggal járja hajlék nélkül a főváros ázott utcáit…

Végül még legalább fél órán keresztül koptatta az utcaköveket mire elérte azt a bizonyos utcát amit már nagyon keresett. Közben mögötte verekedés zaja hallatszott, női sikoly harsant, és mikor hátrapillantott mintha valamit látott is volna villanni a levegőben.

Erre kicsit felgyorsította lépteit. Ő is, mind bárki más a kontinensen tudott ugyan varázstüzet gyújtani a mutatóujján csettintéssel, de ettől többet nem értett a mágiához. Persze, ha már egy párviadalban varázsigéket is vágnak egymáshoz akkor tényleg nem érdemes sokáig ott maradni azon a bizonyos helyen. Végül elkanyarodott jobbra, sétált száz métert, majd balra fordulva zsákutcában kötött ki. Ez volt az amit keresett. Itt sorakozott legalább hat gyógynövényeket árusító bolt, ami zárva tartott, de csak három üzleten volt rács az ablakokon, egy volt vasretesszel lezárva, és fa ablakokkal takarva, de kettő teljesen szabadnak tűnt. Az egyik üveg kirakattal rendelkezett, ami Arkániában istentelenül ritka volt. Éppen azért, mert a Tarinhoz hasonlók könnyen bezúzták, és mielőtt még lakó vagy őr észrevehette volna őt már el is tűnt a helyszínről. Kifizetődő dolog volt ez.

Nem tétovázott sokáig. Kését elővette, a pipából kiszórta a hamut a földre, zsebre vágta a tölgyfa faragványt, majd a késpengét óvatosan beillesztette a fa ablakfedő és a fém zsanér közé. Erősen feszíteni kezdte. Tarin nagyon erőlködött, de a szögek szép lassan engedni kezdtek, majd az egész kiugrott a helyéről. Nagy rémületére leesett volna a földre, ha nem kapja el minden már tulajdonságát felülmúló ügyességével. Végül szépen letette az üvegablak mellé a leszedett ablakfedőt, majd könyökével bevágta az üveget. El kellett vesztegetnie legalább fél percet azzal, hogy kirugdossa az ablak szélein ottmaradt nagy üvegdarabokat, de mikor bejutott akkor tátva maradt a szája. A bolt raktárhelyiségébe jutott be, nem is az árusítóhelyre. Kihajolt gyorsan az ablakon, és a fatáblákat visszatámasztotta az eredeti helyükre. Az üvegszilánkokkal nem kellett sokat foglalkoznia, mivel azt befelé rúgta, ezért minden üvegdarab idebent kötött ki. Ha talán erre jönne valaki akkor csak azt látná, hogy minden úgy van, ahogy kell lennie. Még sosem rabolt ki boltot egyedül, és most szíve a torkában dobogott, hirtelen azt sem tudta hogy mihez nyúljon először. Végül elővette az oldalán lógó nagy erszényét, és varázslángot gyújtott az ujján. A kicsi, remegő kék fény szépen bevilágította az egész helyiséget. Fejmagasságig érő fapolcok sorakoztak végig a falak mentén, melyeken szögekre akasztva mindenféle füvek, virágok lógtak lefelé – Tarin gondolata szerint szárítás céljából – De nem tudott dönteni hogy mi az ami valóban értékes lehet, és mi az amit nem érdemes elvinnie. Minden esetre jobban bele kellett húznia.

A kicsi, alig néhány méteres hosszúkás szobát hamar átkutatta. Néhány szárított gombát, amit ismert hogy ehető beszórt az erszénybe, de azt csak saját magának, majd óvatosan odalépett a szoba végén lévő vasretesszel elzárt faajtóhoz. Pontosabban a retesznek csak a helye volt ott, és az ajtó is résnyire nyitva volt. Mikor óvatosan meglökte, előreszegezett késsel benézett, s szíve majd kiugrott a helyéről. Egy ember állt bent, hosszú, szőke haja volt. Tarinnak háttal állt, és éppen egy ládában kotorászott. A fémes csörgésből ítélve talán aranyat pakolt. Tarint ezek szerint nem hallhatta meg. Hogyan juthatott be ide?

Nem is foglalkozhat ezzel… Mi mást tehetett volna, az életét kockáztatta ezzel, de megszólította.

Pontosabban csak szólította volna, de az idegen megelőzte őt.

- Kis bűnöző vagy te hozzám. Mondd, mit szeretnél, és én teszek neked egy szívességet ha megkímélsz attól a kellemetlenségtől hogy meg kelljen gyilkolnom téged.

- Csak pénzt szeretnék szerezni valahonnan.

- Akkor hát gyere ide…

Tarinnak most jutott eszébe, hogy teljesen elfelejtette, az ablakot betörte, de attól hogy letakarta még a bent lévő alak hallhatta. Vastag, sárkánybőr mellény volt rajta, térdig érő acéllemezes csizmák, és hosszú, lilás bőrtokban kard lógott az oldalán.

- Mondod már végre, hogy mit akarsz, vagy csak nézni fogsz rám és azon gondolkozol majd, miért nem tudsz magadnak semmit megszerezni?

- Csatlakozni akarok hozzád – Mondta végül Tarin.

- Tudod te ki vagyok én? – Kérdezte végül az ismeretlen, majd mikor megfordult az emberszerzet tolvaj látta, hogy egy elf származású bűnözővel van dolga. Ez volt az egyik utolsó dolog amire számított volna…