Fény derült a titánok mivoltára az Attack on Titan-ben! Mit szóltok hozzá?
Egy Ymir Fritz nevű nő alkut kötött az ördöggel (jelentsen is ez bármit) és megkapta a titánok erejét. Ő lett a legelső titán.
A halálakor a lelkét 9 részre osztotta, így 9 titán lett, akik létrehoztak Eldia királyságát és elpusztították a Marley királyságot, leigáztak mindenkit.
A Marley királyság túlélő a háttérben tervezgettek, ellenságeskedés lett a titánok között is, majd a Marley kiráyéság túlélői valahogy a 9-ből 7 titánt likvidáltak.
A Fritz király pedig elmenekült egy szigetre, Paradisre, ahol létrehozta a saját királyságát és a népe titánjait beleépítették 3 falba, hogy védjék a többieket.
Marley győzelmet aratott, de az ellenség egy része a földjeiken maradt, így a Yeager család is, akiket egy gettóba zártak. Eren apja, Grisha húgát megölték a Marley katonák, és Grisha apja elmondta neki a fentebbi történetet. Majd később Grisha megtudta, hogy megölték a testvérét és belépett az eldiai felkelők közé.
A királyi család egyik tagja, Dina Fritz, meglátogatta őket, feleségül ment Grishához és megszülte Zekét! A jelenlegi Beast/Ape Titant, aki így Eren testvére.
A Marley királyság megakarta támadni Paradist, hogy erőforrásokhoz jusson és megszerezze a legelső titán erejét. Bejelentették, hogy birtokolják 7 titán erejét, amit annak a 7 gyereknek fognak adni a gettókból, akik a legnagyobb potenciált mutatják.
Grisha nekik adta Zekét, hogy katona legyen, kapja meg az egyik titán erejét és belülről pusztítsa el Marleyt.
Csakhogy Zeke elárulta Grishát, Dinát, és az összes felkelőt.
Akiket ezért Paradisba küldtek=titánná alakították őket és a szigetre vitték.
Tehát az intelligens titánok (Zeke, Reiner, Berthold, Annie és Ymir) valszeg a 7 legelső titánok erejének a birtoklói, míg a "normál" emberevő titánok a Marleyből száműzött eldiai származású emberek, akiket azzal büntettnek, hogy titánként kell örökké élniük Paradis szigeten és a saját népük tagjait enniük.
Leírhattad volna hogy : "Spoiler !!"
Lehet valakibmég nem nézte vegig (nem nézem csak lehet valaki emiatt balhézik majd)
Ha a címet elolvasod, akkor egyértelmű, hogy spoiler.
Ha ennyiből valaki nem jönne rá, akkor az első mondat kezdetekor már rá kell jönnie.
Így felesleges odaírni, hogy SPOILER, mert a hülye is levágja, hogy az.
Azt, hogy ez egy csomó új kérdést vetett fel, és én meghalok ha nem kapok mindre választ. És úgy úramatyám.
(az mondjuk nem tetszik hogy ilyen ördögi dolgokat is belekevertek)
Akkor most hány titán is van a falban? És azok is intelligensek? Azok hogy lettek azok? Akárhogy is számolok, valami nem stimmel.
Én úgy értelmeztem, hogy ugye lett 9 titán. Az egyik a legelső titán, Ymir Fritz, leszármazottja volt és ő menekült el a szigetre, ahol a jelenlegi történet játszódik, ahol Erenék élnek.
Időközben lettek más titánok is, nem csak a 9, és azokat falazta be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!